Annak az istennőnek a megnevezése, akit a hitehagyott izraeliták imádtak Jeremiás napjaiban (Jr 44:17–19).

Bár főként az asszonyok folytak bele „az egek királynőjének” imádatába, a jelek szerint valamelyest az egész család részt vett benne. Az asszonyok áldozati lepényeket sütöttek, a fiak tűzifát szedtek, az apák pedig meggyújtották a tüzet (Jr 7:18). Az, hogy mennyire hatalmába kerítette a zsidókat ennek az istennőnek az imádata, jól látható abból, hogy azok, akik Gedália kormányzó meggyilkolása után elmenekültek Egyiptomba, a rájuk jövő veszedelmet annak tulajdonították, hogy nem füstölögtettek áldozati füstöt „az egek királynőjének”, és nem mutattak be neki italfelajánlást. Azonban Jeremiás próféta erőteljes szavakkal megmondta nekik, hogy helytelenül látják a helyzetet (Jr 44:15–30).

A Szentírás nem tárja fel, hogy ki ’az egek királynője’. A feltételezések szerint a sumerok termékenység istennőjével, Inannával, azaz a babilóniai Istárral azonos. Az Inanna név szó szerint azt jelenti, hogy ’az ég királynője’. A vele azonos babilóniai istennőt, Istárt az akkád szövegek ezekkel a megnevezésekkel illették: „az egek királynője”, „az egek és a csillagok királynője”.

Az Istár-imádat a jelek szerint sok országban elterjedt. Az amarnai táblák egyikén Tusratta levele olvasható, amelyet III. Amenóphisznak címzett, és ebben a levélben Tusratta a következő megnevezést használja: „Istár, az ég  úrnője”. Egyiptomban rábukkantak Horemheb király egyik feliratára. Ez a király vélhetően az i. e. XIV. században uralkodott, és a feliratán szerepel az „Astarta [Istár], az ég úrnője” kifejezés. Memfiszben találtak egy sztélétöredéket, mely Egyiptom egyik királyának, Merneptahnak az idejéből származik, aki állítólag az i. e. XIII. században uralkodott. Ez a sztélétöredék Astartát ábrázolja, ezzel a felirattal együtt: „Astarta, az ég úrnője”. A perzsa uralom idején Sziénében (mai Asszuánban) Astartát így nevezték: „az egek királynője”.

„Az egek királynőjének” imádatát egészen az i. sz. IV. századig gyakorolták. I. sz. 375 táján Epiphaniosz ezt írta a Panarion (79, 1, 7) c. értekezésében: „Néhány asszony feldíszít egy szekeret vagy egy négyszögletű padot, majd lefedik egy vászondarabbal, és az év egy bizonyos ünnepnapján elé tesznek egy cipót pár napra, és felajánlják azt Mária nevében. Azután minden nő fogyaszt ebből a cipóból.” Epiphaniosz (79, 8, 1, 2) ezeket a szokásokat a Jeremiás által említett „egek királynőjének” imádatával kötötte össze, és idézte a Jeremiás 7:18-at és a 44:25-öt (Karl Holl [szerk.]: Epiphanius. Lipcse, 1933, 3. köt. 476., 482–483. o.).