Az a személy, aki valakihez képest korábban elmegy, hogy előkészítse annak eljövetelét. Feladatai közé tartozhat a felderítés, kémlelés, az, hogy előkészíti az utat, bejelenti valakinek az érkezését, és felhívja arra mások figyelmét, valamint megmutatja másoknak a követendő utat. Az előfutár általában – de nem minden esetben – kevésbé fontos, mint az a személy, aki őt követi.

Keleten az volt a szokás, hogy kengyelfutók szaladtak a királyi szekér előtt, hogy előkészítsék és bejelentsék a király jövetelét, valamint hogy úgy általában a segítségére legyenek (1Sá 8:11). Absolon és Adónia az ilyen királyi méltóságot utánozva, valamint hogy lázadásuknak tekintélyt kölcsönözzenek, és látszólag szentesítsék azt, meghagyták, hogy 50 ember fusson a szekerük előtt (2Sá 15:1; 1Ki 1:5; lásd: KENGYELFUTÓK).

Keresztelő János viszont valóban előfutár volt, mégpedig Krisztusé, beteljesítve az Ézsaiás 40:3-at, valamint a Malakiás 3:1-et és a 4:5, 6-ot: „Valaki kiált a pusztában: »Készítsétek elő Jehova útját! Tegyétek egyenessé az országutat. . .!«” „Elküldöm követemet, és ő utat készít előttem.” János előzetes bejelentése tehát felkészítette az embereket arra, hogy számítsanak Jézus eljövetelére, keressék és várják azt, hogy azután hallgassanak rá, tiszteljék és kövessék őt (Mt 3:1–12; 11:7, 10, 14; Mk 9:11–13; Lk 1:13–17, 76; Jn 1:35–37). Ehhez hasonlóan Jézus követeket küldött el maga előtt, azok pedig bementek a szamáriaiak egyik falujába, „hogy előkészítsenek neki mindent” (Lk 9:52).

Ezzel szemben maga Jézus az, akire a Szentírás az egyetlenegyszer szereplő „előfutár” szóval utal (Héb 6:19, 20). Ő nem abban az értelemben volt előfutár, hogy alacsonyabb rangú azoknál, akik őt követik. Inkább abban az értelemben az, hogy elsőként nyerte el az égi dicsőséget, megnyitva és előkészítve az utat a hűséges követőiből álló égi gyülekezet előtt (Jn 14:2, 3). Így ők bátran járulnak Isten elé azon az úton, melyet Előfutáruk felavatott számukra (Héb 10:19–22).