Az a folyamat, melynek során rászoktatják a csecsemőt, hogy a szopás helyett más módon táplálkozzon. Az ókorban az anyák általában szoptatták a gyermeküket, ha volt elég tejük. De ha nem volt elég, illetve ha az anya korán meghalt, akkor szoptatós dajkát kellett fogadni (2Mó 2:5–10). A szoptatás abbahagyása fontos mozzanat volt a gyermek életében (Ézs 11:8; 28:9). Ezt az örömteli eseményt alkalmanként lakomával ünnepelték, ahogy azt Ábrahám tette Izsák elválasztásakor (1Mó 21:8).

Akkoriban a nők sokkal tovább szoptatták a gyermeküket, mint manapság a föld legnagyobb részén szokás. Amikor Sámuelt elválasztották, már elég nagy volt ahhoz, hogy Éli főpap gondjaira bízzák, és a hajlékban szolgáljon (1Sá 1:24–28). Legalább háromévesnek kellett lennie, mivel a lévita férfiakat ettől a kortól jegyezték be (2Kr 31:16). Raphael Patai a Family, Love and the Bible c. könyvében (London, 1960, 175. o.) ezt írja az arab gyermekekről: „Tudunk olyan esetekről, amikor a gyermeket tízéves koráig szoptatták.” A bizonyítékok arra mutatnak, hogy Izsák körülbelül ötéves volt, amikor elválasztották. (Lásd: IZSÁK.)

Igaz, egy elválasztott gyermek már nem vágyik rá, hogy anyatejjel táplálkozzon, még mindig biztonságban érzi magát és elégedett az anyja karjaiban. Dávid ehhez hasonlóan úgy csillapította le és nyugtatta meg a lelkét, „mint az elválasztott gyermek anyja ölén”, és olyan volt a lelke őbenne, „mint az elválasztott gyermek”. Alighanem lecsillapodott, megnyugodott és elégedett volt, mivel nem vágyott hírnévre, alázatos volt, tartózkodott a gőgtől, és nem járt túl nagy dolgok után. Arra ösztönözte Izraelt, hogy ugyanezt tegye, és alázatosan ’várjon Jehovára időtlen időkig’ (Zs 131:1–3).