Természetfölötti esemény, amikor is Jézus „arca fénylett, mint a nap, és felsőruhái ragyogóvá váltak, mint a világosság”. Mindennek Péter, Jakab és János tanúja volt (Mt 17:1–9; Mk 9:2–10; Lk 9:28–36). Márk arról tudósít, hogy Jézus felsőruhái ekkor ’sokkal fehérebbé váltak, mint amilyenre a földön bármelyik ruhatisztító kifehéríthette volna őket’, Lukács szerint pedig „arcának kinézete megváltozott”. Jézus elváltozása egy hegyen történt i. sz. 32-ben, valamikor a pászka után, jóval az utolsó jeruzsálemi útja előtt.

Közvetlenül az elváltozás előtt Jézus és a tanítványai Cezárea Filippi területén tartózkodtak, ahol ma egy Bánjász nevű falu található (Mk 8:27). Nem valószínű, hogy Krisztus és az apostolok elhagyták volna ezt a környéket vagy területet, amikor fölmentek a „magas hegyre” (Mk 9:2). A hagyomány kb. az i. sz. IV. század óta úgy tartja, hogy az esemény helyszíne  a Tábor-hegy volt, de mivel az Cezárea Filippitől mintegy 70 km-re D-DNy-ra feküdt, nem nagyon hihető ez az elképzelés. (Lásd: TÁBOR I. 1.)

A Hermon-hegy ellenben csak mintegy 25 km-re van ÉK-re Cezárea Filippitől, és 2814 m-es tengerszint feletti magasságával ’magas hegynek’ mondható (Mt 17:1). Az elváltozás tehát a Hermon-hegy egyik nyúlványán történhetett. Sok mai tudós osztja ezt véleményt, bár a pontos helyet nem lehet egyértelműen meghatározni, mert a Biblia nem beszél róla.

Éjszaka lehetett, mert az apostolokra „álom nehezedett” (Lk 9:32). Ilyenkor elevenebben hatnak az események, ők pedig az éjszakát ott töltötték a hegyen, mert csak másnap jöttek le (Lk 9:37). Hogy meddig tartott az elváltozás, arról a Biblia nem ír.

Mielőtt fölmentek a hegyre, Krisztus ezt kérdezte minden tanítványától: „Kinek mondanak engem az emberek?” Péter válasza így hangzott: „Te vagy a Krisztus.” Jézus erre elmondta nekik, hogy meg fog halni, majd feltámad (Mk 8:27–31), bár azt is megígérte, hogy egyes tanítványai ’nem ízlelik meg a halált’, míg meg nem látják előbb „az Emberfiát eljönni a királyságában”, illetve hogy „az Isten királysága már eljött hatalomban” (Mt 16:28; Mk 9:1). Az ígérete be is teljesedett „hat nappal később” (Lukács szerint ’nyolccal’, mert ő nyilván az elhangzás és a teljesedés napját is beleszámította). Péter, Jakab és János ekkor elkísérték Jézust „egy magas hegyre” (Mt 17:1; Mk 9:2; Lk 9:28), ahol Jézus, miközben imádkozott, elváltozott előttük.

Jézus elváltozásakor Mózes és Illés is megjelent „dicsőséggel” (Lk 9:30, 31; Mt 17:3; Mk 9:4). Krisztus „eltávozásáról [a gör. eʹxo·dosz szó egyik alakja] kezdtek beszélni, amelyet Jeruzsálemben kell beteljesítenie” (Lk 9:31). Ez az eʹxo·dosz (kimenetel v. eltávozás) kétségkívül Krisztus halálát is, és az azt követő, szellemi életre való feltámadását is magában foglalta.

Egyes kritikusok úgy próbálták magyarázni az elváltozást, hogy az egyszerűen csak álom volt. Logikusan nézve azonban Péter, Jakab és János nem álmodhatták mindnyájan pontosan ugyanazt. Maga Jézus ’látomásnak’ nevezte a történteket (Mt 17:9), és nem pusztán érzékcsalódásnak. Krisztus betű szerint volt jelen, de az akkor már halott Mózes és Illés nem valóságosan, hanem csak látomásban jelent meg. A Máté 17:9-ben használt ’látomásként’ visszaadott görög hoʹra·ma szót ’látványnak’ is fordítják (Cs 7:31). Nem képzelgésre utal, mintha a szemlélők érzékcsalódás keltette képet láttak volna. Öntudatlan állapotban sem lehettek, hiszen teljes ébrenlétben voltak tanúi az elváltozásnak. Saját szemükkel és fülükkel, valóságosan látták és hallották az akkor végbemenő eseményeket (Lk 9:32).

Miközben Mózes és Illés elváltak Jézustól, Péter apostol – ’nem tudva, mit beszél’ – azt javasolta, hogy hadd verjenek fel három sátrat: egyet Jézusnak, egyet Mózesnek és egyet Illésnek (Lk 9:33). Ám amíg ezeket mondta, felhő képződött (Lk 9:34), amely nyilvánvalóan Jehova jelenlétét jelképezte ott, az elváltozás hegyén (miként a találkozás sátránál is a pusztában) (2Mó 40:34–38). A felhőből Jehova hangja hallatszott: „Ez az én Fiam, a választott. Figyeljetek rá!” (Lk 9:35). Évekkel később Péter az elváltozásra utalva úgy írt erről az égi hangról, mint ami ’Istennek, az Atyának’ volt a hangja (2Pt 1:17, 18). Isten annak előtte a próféták által szólt, most azonban rámutatott, hogy a Fia által teszi ezt meg (Ga 3:24; Héb 1:1–3).

Péter apostol az elváltozást a prófétai szó csodálatos megerősítésének tekintette, és mivel szemtanúja volt Krisztus nagyszerűségének, megismertethette olvasóival „Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak hatalmát és jelenlétét” (2Pt 1:16, 19). Az apostol tapasztalta Krisztus azon ígéretének a beteljesedését, hogy a követői közül némelyek „semmiképpen sem ízlelik meg a halált, míg meg nem látják előbb, hogy az Isten királysága már eljött hatalomban” (Mk 9:1). János apostol ugyancsak az elváltozásra utalhatott a János 1:14-ben.

Jézus a következő utasítást adta három apostolának: „Senkinek se mondjátok el a látomást, míg fel nem támad az Emberfia a halottak közül” (Mt 17:9). Nem is számoltak be a látottakról senkinek, a jelek szerint még a többi apostolnak sem (Lk 9:36). Lefelé menet a hegyről a három apostol azon tanakodott egymás között, hogy mit érthetett Jézus a ’halottak közül való feltámadáson’ (Mk 9:10). A zsidó vallás akkoriban egyebek mellett azt tanította, hogy Illésnek a halottak feltámadása előtt kell megjelennie, és ez vezeti be a Messiás uralmát. Ezért kérdezték az apostolok: „Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie?” Jézus megnyugtatta őket, hogy Illés már eljött, ők pedig felfogták, hogy Keresztelő Jánosról beszél (Mt 17:10–13).

Az elváltozás valószínűleg megerősítette Krisztust, hogy szembe tudjon nézni a rá váró szenvedésekkel és a halállal, Krisztus követőinek pedig vigaszt nyújtott, és erősítette a hitüket. Bizonyította, hogy Jézus Isten helyeslését élvezi, és betekintést engedett eljövendő dicsőségébe és Királyság-hatalmába. Előremutatott Krisztus jelenlétére, amikor is kiteljesedik királyi hatalma.