Bibliai értelemben az „engesztelés” szó a bűnök elfedezését jelenti. A Héber Iratokban, főként a Mózes harmadik és negyedik könyvében sok helyen szerepel olyan kifejezés, mely az engesztelés gondolatához kapcsolódik. A héber ká·farʹ szót fordítják úgy, hogy „engesztelést végez”, és vélhetően eredetileg azt jelentette, hogy ’elfed’ vagy esetleg azt, hogy ’letöröl’.

Az emberiségnek szüksége van engesztelésre: Az emberiségnek az öröklött bűn miatt (1Ki 8:46; Zs 51:5; Pr 7:20; Ró 3:23) – melyért nem Isten, hanem az ember a felelős (5Mó 32:4, 5) – szüksége van a bűnök elfedezésére, vagyis az engesztelésre. Ádám, aki elveszítette az örökké  tartó tökéletes emberi élet lehetőségét, bűnt és halált örökített át az utódaira (Ró 5:12), akik ezért halálra vannak ítélve. A szemet szemért alapelvvel összhangban – melyet Jehova később belefoglalt a mózesi törvénybe – egy megfelelő engesztelésre volt szükség ahhoz, hogy az emberiség visszanyerje azt, amit Ádám elveszített, vagyis az örök élet lehetőségét (5Mó 19:21).

Bibliai értelemben az engesztelés az elfedezés vagy a kicserélés alapgondolatát hordozza. Amit cserébe adnak valamiért, illetve valaminek az elfedezéséül, annak az eredeti másának kell lennie. Vagyis a kárpótlásul adott dolognak ugyanolyannak kell lennie, mint annak, ami elveszett, azzal teljesen egyenértékűnek; nem lehet sem több, sem kevesebb. Ily módon egyetlen gyarló ember sem képes olyan engesztelést végezni, amellyel visszaadná az egész emberiségnek, vagy akárcsak egy embernek is a tökéletes élet lehetőségét (Zs 49:7, 8). A megfelelő engesztelésnek, azért cserébe, amit Ádám elveszített, olyan bűnért való felajánlásnak kellett lennie, mely teljesen egyenértékű volt a tökéletes emberi élettel.

Jehova Isten olyan engesztelési elrendezést vezetett be az izraeliták körében, amely egy jelentőségteljesebb engesztelés előképe volt. Jehova volt az, aki meghatározta és felfedte, hogy hogyan lehet elfedezni az öröklött bűnt, és csak ő adhat felmentést a bűnből eredő halálos ítélet alól. Ember mindezt nem tehette meg.

Engesztelési áldozatok: Isten arra utasította az izraelitákat, hogy mutassanak be áldozatokat bűnért való felajánlásként engesztelésül (2Mó 29:36; 3Mó 4:20). Minden évben kiemelkedő esemény volt az engesztelés napja, amikor Izrael főpapja állatáldozatokat ajánlott fel, és engesztelést végzett magáért, a többi lévitáért és Izrael nem papi törzseiért (3Mó 16.). Az áldozati állatoknak hibátlanoknak kellett lenniük, és ez arra mutatott előre, hogy a valódi engesztelő áldozatnak is tökéletesnek kell majd lennie. Emellett az engesztelés értékét az emelte ki, hogy az áldozat életét kellett felajánlani, a kiontott vére szerzett engesztelést (3Mó 17:11). A bűnért való felajánlások és azok a szertartások, melyeket minden évben az engesztelés napján végeztek, kétségtelenül a bűnös állapotukra emlékeztették az izraelitákat, és arra, hogy elengedhetetlen számukra a teljes engesztelés. Az állatáldozatok azonban nem tették lehetővé az emberi bűnök teljes elfedezését, mivel az állatok az emberekhez képest alacsonyabb rendűek, és az emberiség azt a feladatot kapta Istentől, hogy uralkodjon felettük (1Mó 1:28; Zs 8:4–8; Héb 10:1–4; lásd: ENGESZTELÉS NAPJA; FELAJÁNLÁS).

Krisztus Jézus engesztelő áldozata: A Keresztény Görög Iratok egyértelműen rávilágít, hogy Jézus Krisztus által válik lehetővé az emberi bűnök teljes elfedezése. Őbenne teljesedett be mindaz, amit a mózesi törvényben szereplő előképek jelképeztek, ugyanis őrá mutattak előre a különböző állatáldozatok. Bűntelen, tökéletes emberként Jézus volt a bűnért való felajánlás Ádám összes leszármazottjáért, akiket végül ez az áldozat fog megszabadítani az öröklött bűntől és a haláltól (2Ko 5:21). Krisztus „e g y áldozatot ajánlott fel a bűnökért mindenkorra” (Héb 10:12), és kétségtelenül ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1:29, 36; 1Ko 5:7; Je 5:12; 13:8; vö.: Ézs 53:7). Vér kiontása nélkül nincsen megbocsátás (Héb 9:22), és a Szentírás arról biztosítja azokat a keresztényeket, akik a világosságban járnak, hogy ’Jézusnak, Isten Fiának a vére megtisztítja őket minden bűntől’ (1Jn 1:7; Héb 9:13, 14; Je 1:5).

A bűnért való felajánlások voltaképpen Jézus tökéletes emberi életének a felajánlását vetítették előre. Ennek az értékes áldozatnak köszönhetően valósul meg az emberiség visszavásárlása, ezáltal szabadulnak meg az emberek az öröklött bűntől és a haláltól (Tit 2:13, 14; Héb 2:9). Krisztus ezt így fejezte ki: „az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul [gör.: lüʹtron] adja cserébe sokakért” (Mk 10:45; lásd: VÁLTSÁG). Mivel Jézus tökéletes volt, és ennélfogva egyenértékű az első emberrel, azzal az Ádámmal, aki még nem követett el bűnt, az áldozata pontosan elfedezte azt, amit a bűnös Ádám elveszített (1Ti 2:5, 6; Ef 1:7).

Lehetővé vált a megbékéltetés: A bűn elidegeníti az embereket Istentől, hiszen Jehova elítéli a bűnt. Az emberek és a Teremtőjük közti szakadékot csakis a bűnök megfelelő elfedezése, vagyis az engesztelés által lehet áthidalni (Ézs 59:2; Ha 1:13; Ef 2:3). Jehova Isten lehetővé tette, hogy megbékéljenek vele a bűnös emberek a tökéletes ember, Jézus Krisztus által. Pál apostol ezért írta a következőket: „mi ujjongunk is az Istenben Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki által most a megbékéltetést kaptuk” (Ró 5:11; lásd: MEGBÉKÉLTETÉS). Jehova Isten kegyének az elnyeréséhez nélkülözhetetlen elfogadni a megbékéltetés lehetőségét, melyet Jézus Krisztus által nyújt. Ez az egyetlen módja annak, hogy ismét úgy tekintsen ránk Isten, ahogyan Ádámra tekintett, mielőtt az bűnt követett el. A megbékéltetés lehetősége Isten szeretetét tükrözi (Ró 5:6–10).

Érvényre jutott a jogosság: Ugyanakkor nem lehetett félresöpörni a jogosságot. Az ember, bár  a Teremtőjétől tökéletes életet kapott, a bűn miatt elveszítette azt, ezért Ádám és a leszármazottai Isten ítéletét vonták magukra. A jogosság, illetve az igazságosság alapelveihez való ragaszkodás megkövetelte, hogy Isten a saját törvénye alapján ítélkezzen az engedetlen Ádám felett. Ám a szeretetétől indíttatva lépéseket tett, hogy érvényt szerezzen a jogosságnak, méghozzá úgy, hogy közben ne szenvedjen csorbát az igazságosság, és a bűnös Ádám megbánást tanúsító utódai elnyerhessék a bocsánatát, és megbékélhessenek vele (Kol 1:19–23). Jehova ezért „elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a bűneinkért” (1Jn 4:10; Héb 2:17). Az engesztelés által el lehet nyerni Isten kegyét. Jézus engesztelő áldozatának köszönhetően megszűnik az az ok, ami miatt Isten ítélete alatt vannak az emberek, és lehetővé válik, hogy kiárassza rájuk a kegyét, és irgalmazzon nekik. Ez az engesztelés eltörli a bűnvádat és a bűn miatti halálos ítéletet a szellemi Izrael, illetve mindazok esetében, akik élnek ezzel a lehetőséggel (1Jn 2:1, 2; Ró 6:23).

Az engeszteléssel kapcsolatosan vannak olyan írásszövegek, melyekben hangsúlyt kap a kicserélés gondolata. Például Pál ezt a megjegyzést tette: „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint” (1Ko 15:3); „Krisztus megvásárlás által megszabadított minket a Törvény átkától azzal, hogy átokká lett [a zsidók helyett], mert meg van írva: »Átkozott mindenki, aki oszlopra van akasztva«” (Ga 3:13; 5Mó 21:23). Péter pedig ezt a kijelentést tette: „Bűneinket maga vitte saját testében az oszlopra, hogy többé ne legyen közünk a bűnökhöz, és az igazságosságnak éljünk. És »az ő sebei által gyógyultatok meg«” (1Pt 2:24; Ézs 53:5). Még ezt is írta: „Krisztus. . . meghalt egyszer s mindenkorra a bűnökért, egy igazságos személy igazságtalanokért, hogy az Istenhez vezessen titeket” (1Pt 3:18).

Elengedhetetlen a hit: Isten és Krisztus a szeretetüket mutatták ki azzal, hogy teljes engesztelést szereztek az emberiség számára, azaz teljes egészében elfedezték az emberek öröklött bűneit (Jn 3:16; Ró 8:32; 1Jn 3:16). De egy személy csak akkor fordíthatja ezt a javára, ha őszinte megbánást mutat, és hitet gyakorol. Jehova például nem lelte örömét azokban az áldozatokban, melyeket Júda népe úgy mutatott be, hogy közben nem helyesen viselkedett (Ézs 1:10–17). Isten úgy küldte el Krisztust, „mint felajánlást a kiengeszteléshez, amely a vérébe vetett hit által van” (Ró 3:21–26). Azok, akik hisznek a Jézus Krisztus általi engesztelésben, és elfogadják azt, megmentést nyerhetnek, ellenben akik elvetik, azok nem számíthatnak megmentésre (Cs 4:12). Hiszen „ha készakarva gyakorolunk bűnt, miután megkaptuk az igazság pontos ismeretét, akkor nincs többé áldozat a bűnökért, hanem valami félelmetes ítéletvárás” (Héb 10:26–31).