Ünnepélyes kijelentés, mellyel valaki megerősíti, hogy igazat mond, illetve hogy valamit meg fog vagy nem fog megtenni. Gyakran egy felsőbb hatalomra, főleg Istenre esküsznek.

A Héber Iratokban két szó van, amelynek az értelme ’eskü’, az egyik a sevú·ʽáʹ (1Mó 24:8; 3Mó 5:4). Az ezzel rokon héber sá·vaʽʹ ige, melynek a jelentése ’(meg)esküszik’ vagy ’esküt tesz’, ugyanabból az alapszóból származik, mint a „hét” jelentésű héber szó. Az „esküszik” szó tehát eredetileg ezt jelentette: ’7 dolog befolyása alá kerül’ (G. Friedrich [szerk.]: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament. V. köt. 1954, 460. o.). Ábrahám és Abimélek hét nőstény bárányra esküdött, amikor szövetséget kötöttek Beér-Seba kútjánál, melynek a jelentése: ’az eskü kútja’ vagy ’a hétnek kútja’ (1Mó 21:27–32; lásd még: 1Mó 26:28–33). A sevú·ʽáʹ az esküt tevő szemszögéből utal az esküre, hogy megtesz vagy nem tesz meg valamit. Ez a szó önmagában nem utal arra, hogy átokkal jár, ha az esküt tevő nem tartja meg a szavát. A Biblia ezt a szót használja akkor is, amikor Jehova megesküdött Ábrahámnak, elvégre Isten mindig megtartja a szavát, és őrá sosem jön átok (1Mó 26:3).

A másik héber szó az ʼá·láʹ, amelynek a jelentése: ’eskü, átok’ (1Mó 24:41, Rbi8, lábj.). Így is lehet fordítani: „esküvel fogadott kötelezettség” (1Mó 26:28). Koehler és Baumgartner héber és arámi lexikonja (49. o.) a következőképpen határozza meg: „valaki átka (csapás, ha valaki nem teljesít valamit) saját magára vagy másokra”. Az ókorban a héberek rendkívül komolyan vették az eskütételt. Tartaniuk kellett magukat az esküjükhöz, még akkor is, ha ebből káruk származott (Zs 15:4; Mt 5:33). Jehova vétkesnek tartotta azt, aki meggondolatlanul esküdött (3Mó 5:4). Az esküszegőt igen súlyos büntetéssel sújtotta Isten. A legelső nemzetek között, és főleg a héberek között az eskü egy fajta vallásos szokás volt, és Istent is belefoglalták az esküjükbe. Amikor a héberek az ʼá·láʹ szót használták, akkor azt értették alatta, hogy Isten is benne van az esküjükben, és ezzel tulajdonképpen azt jelentették ki, hogy készek bármilyen ítéletét elszenvedni, ha megszegik az esküjüket. Ezt a kifejezést sosem használták arra, amikor Isten esküdött.

A héber szavak görög megfelelői az o·mnüʹó ([meg]esküszik) és a horʹkosz (eskü), és a Jakab 5:12-ben mindkét szó szerepel. A hor·kiʹzó ige jelentése: ’megesket’ vagy ’ünnepélyesen kényszerít’ (Mk 5:7; Cs 19:13). A horʹkosz szóval rokon egyéb kifejezések jelentése még: ’ünnepélyes eskü’ (Héb 7:20); ’ünnepélyesen kötelez’ (1Te 5:27); ’hamisan esküvő vagy esküszegő’ (1Ti 1:10); ’úgy esküszik, hogy nem teljesíti, vagy hamisan esküszik’ (Mt 5:33). A görög a·na·the·ma·tiʹzó szó jelentése a Cselekedetek 23:12, 14, 21-ben: ’átokkal kötelez’.

 Milyen kifejezéseket használtak, amikor esküdtek? Gyakran Istenre vagy Isten nevére esküdtek (1Mó 14:22; 31:53; 5Mó 6:13; Bí 21:7; Jr 12:16). Jehova magára, illetve a saját életére esküdött (1Mó 22:16; Ez 17:16; So 2:9). Voltak szokásos kifejezések az eskütételkor, például: „Úgy bánjon velem [v. veled] Jehova, sőt még rosszabbul, ha...” nem teszek (v. teszel) eleget az eskünek (Ru 1:17; 1Sá 3:17; 2Sá 19:13). Az esküt úgy is erőteljesebbé tehették, ha kimondták a saját nevüket (1Sá 20:13; 25:22; 2Sá 3:9).

A pogányok hasonlóképpen esküdtek, csakhogy az ő hamis isteneikre. A Baál-imádó Jezabel nem Jehovára, hanem ’istenekre’ esküdött (ʼeló·hímʹ és t. sz.-ú ige), akárcsak Szíria királya, II. Ben-Hadád (1Ki 19:2; 20:10). Mivel olyannyira elterjedt volt az ilyen szófordulat, ezért amikor arról ír a Biblia, hogy valamilyen hamis istenre esküsznek, vagy olyasmire, ami „nem Isten”, akkor bálványimádatot kell érteni alatta (Jzs 23:7; Jr 5:7; 12:16; Ám 8:14).

Néha, amikor nagyon komoly dologról volt szó, vagy az eskütevőt erős érzelmek vezették, akkor az esküben konkrétan meg volt említve, hogy milyen átok vagy büntetés sújtsa azt, aki megszegi az esküjét (4Mó 5:19–23; Zs 7:4, 5; 137:5, 6). Jób, amikor a feddhetetlenségét bizonygatta, és felidézte, hogy mi mindent tett az életében, kijelentette, hogy kész a legrettenetesebb büntetést is elszenvedni, ha valamikor is megszegte Jehovának a hűségre, igazságosságra és erkölcsre vonatkozó törvényeit (Jób 31.).

Ha egy férj féltékeny volt a feleségére, akkor az asszonyt kihallgatták, és a pap felolvasta az esküt és az átkot. A feleségnek ekkor azt kellett mondania, hogy „Ámen! Ámen!”, és ezzel ünnepélyesen megesküdött, hogy ártatlan (4Mó 5:21, 22).

Gyakorlatilag már az is eskünek felelt meg, ha valaki Jehova nevére és emellett a király életére fogadott meg valamit, vagy bárki más életére, aki az eskütevő felett állt (1Sá 25:26; 2Sá 15:21; 2Ki 2:2). Szokás volt, hogy az „él Jehova” kifejezéssel megerősítették az elhatározásukat vagy a szavaik igazságát (Bí 8:19; 1Sá 14:39, 45; 19:6; 20:3, 21; 25:26, 34). Ennél kevésbé erőteljes megfogalmazásnak számított, ha valaki annak az életére fogadott meg valamit, akihez szólt. Ezt nem tekintették eskünek, inkább csak komoly elhatározásnak, amivel szerették volna biztosítani valami felől azt, aki előtt fogadalmat tettek. Anna Éli életére (1Sá 1:26), Uriás pedig Dávid király életére fogadott meg valamit (2Sá 11:11; továbbá: 1Sá 17:55).

Hogyan tettek esküt? A leggyakrabban valószínűleg úgy tettek esküt, hogy a jobb kezüket az ég felé emelték. A Biblia Jehováról is azt írja jelképesen, hogy így tett esküt (1Mó 14:22; 2Mó 6:8; 5Mó 32:40; Ézs 62:8; Ez 20:5). Dániel azt látta az egyik látomásában, hogy egy angyal mindkét kezét az ég felé emelte, amikor megesküdött (Dá 12:7). A hamisan esküvőkről azt mondja a Szentírás, hogy „jobbjuk a hazugság jobbja” (Zs 144:8).

Ha valaki azt akarta, hogy egy személy esküdjön meg, arra kérhette őt, hogy tegye a kezét a combja alá. Amikor Ábrahám elküldte a szolgáját, hogy vegyen feleséget Izsáknak, ezt mondta a szolgájának: „Tedd, kérlek, kezedet a combom alá”. A szolga Ábrahám combja alá tette a kezét, majd megesküdött, hogy Ábrahám rokonai közül fog hozni feleséget Izsáknak (1Mó 24:2–4, 9). Jákob ugyanígy eskette meg Józsefet, hogy ne Egyiptomban temesse el (1Mó 47:29–31). Hogy mit jelentett ez a szokás, arról a TESTHELYZETEK ÉS MOZDULATOK szócikkben olvashatunk.

Szövetségkötéskor sokszor esküt tettek. Gyakran mondták a következőket: „Isten a tanú köztem és közted!” (1Mó 31:44, 50, 53). Akkor is ezt a kifejezést használták, ha szerették volna megerősíteni, hogy amit mondtak, az igaz. Mózes bizonyságul hívta az eget és a földet, amikor arról beszélt, hogy az izraeliták esküvel erősítették meg a szövetséget, melyet Jehovával kötöttek (5Mó 4:26). Az eskü vagy szövetség bizonyítékaként vagy annak emlékére sokszor tanúként állítottak valaki(ke)t, illetve írásos feljegyzést, oszlopot vagy oltárt készítettek (1Mó 31:45–52; 5Mó 31:26; Jzs 22:26–28; 24:22, 24–27; lásd: SZÖVETSÉG).

A Törvény hatálya alatt: A mózesi törvény alapján bizonyos helyzetekben bizonyos embereknek esküt kellett tenniük. Például a feleségnek, amikor kihallgatták, mert a férje féltékeny volt (4Mó 5:21, 22); a letéteményesnek, ha kár érte a rábízott javakat (2Mó 22:10, 11); a város véneinek, ha nem derült ki, hogy ki követett el egy gyilkosságot (5Mó 21:1–9). A törvény arra is lehetőséget adott, hogy valaki a saját elhatározásából önmegtartóztatási esküt tegyen (4Mó 30:3, 4, 10, 11). A hatalmon levők olykor megeskették Isten szolgáit, hogy az igazat mondják. A keresztények sem fognak hazudni eskü alatt, hanem elmondják a teljes igazságot, de úgy is dönthetnek, hogy inkább nem válaszolnak, ha a válaszuk nem szolgálná az Istennek és a hittársaiknak az érdekeit. Ebben az esetben viszont vállalják az esetleges következményeket (1Ki 22:15–18; Mt 26:63, 64; 27:11–14).

Izraelben úgy gondolták, hogy a fogadalom felér az esküvel. Szentnek tartották, amit akkor is  teljesíteni kell, ha abból káruk származik. Tudták, hogy Isten figyelmét nem kerüli el, ha nem teljesítik a fogadalmat, és hogy megbünteti azokat, akik ilyet tesznek (4Mó 30:2; 5Mó 23:21–23; Bí 11:30, 31, 35, 36, 39; Pr 5:4–6). Ha egy feleség vagy egy hajadon tett fogadalmat, az csak akkor vált érvényessé, ha a férj vagy az apa megerősítette azt. Az özvegy vagy elvált asszonyokat azonban kötelezte a fogadalmuk (4Mó 30:3–15).

Jézus Krisztus a hegyi beszédében megrótta a zsidókat, amiért könnyelműen, meggondolatlanul és felelőtlenül esküdöztek. Szokásukká vált az égre, a földre, Jeruzsálemre, vagy akár a saját fejükre esküdni. De mivel az ég „Isten trónja”, a föld az ő „lábzsámolya”, Jeruzsálem a királyi városa, az ember feje pedig az ember élete, amely Istentől függ, ezért az ilyen eskü egyenértékű volt azzal, mintha Isten nevére esküdtek volna. Ennélfogva nem lehetett félvállról venni ezeket. Jézus ezért mondta: „legyen a ti igenetek igen, a nemetek pedig nem, mert ami ezeken felül van, a gonosztól van” (Mt 5:33–37).

Jézus Krisztus ezzel nem azt akarta mondani, hogy tilos bármiféle esküt tenni, elvégre rá is vonatkozott a mózesi törvény, amely bizonyos helyzetekben megkövetelte az esküt. Amikor kihallgatták, a főpap megeskette, és Jézus nem ellenkezett, hanem válaszolt neki (Mt 26:63, 64). Jézus inkább arra gondolt, hogy az embernek ne legyen kettős mércéje. Ha egyszer a szavunkat adtuk, szent kötelességünknek kell tekinteni, hogy teljesítsük, mintha csak eskü volna. Ha valamit mondunk, azt komolyan kell gondolnunk. Jézus azzal is segített megérteni, hogy mire gondolt, hogy a következőket mondta az írástudóknak és a farizeusoknak, leleplezve a képmutatásukat: „Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: »Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, kötelezettség alatt áll.« Bolondok és vakok! Hát melyik nagyobb, az arany vagy a templom, amely megszentelte az aranyat?” Még ezt is mondta: „aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül” (Mt 23:16–22).

Ahogy Jézus rávilágított, az írástudók és a farizeusok a hamis érvelésükkel és a szőrszálhasogatásukkal magukat próbálták igazolni, hogy miért nem teljesítettek bizonyos esküket. Ám Jézus arra is rámutatott, hogy az ilyenfajta esküdözés Istennel szembeni becstelenség volt, és valójában Jehova nevére hoztak gyalázatot (ugyanis a zsidó nép Jehovának szentelt nép volt). Jehova egyértelműen kijelentette, hogy gyűlöli a hamis esküt (Za 8:17).

Jakab szavai megegyeznek Jézuséival (Jk 5:12). Igaz, Jézus és Jakab óva inti a keresztényeket attól, hogy meggondolatlanul ígérgessenek, de a keresztényeket ez még ne tartsa vissza attól, hogy esküt tegyenek, amikor szükség van rá ahhoz, hogy mások érezzék, hogy komolyan gondolnak valamit, vagy hogy igaz, amit mondanak. Amikor Jézust a főpap előtt kihallgatták, a saját példájával mutatta be, hogy a keresztények nyugodtan tehetnek esküt a bíróságon, hisz akár eskü alatt vannak, akár nem, mindenképpen igazat mondanának (Mt 26:63, 64). Már az is Jehovának tett eskünek felel meg, ha valaki úgy dönt, hogy Istent fogja szolgálni, mert ezzel különleges kapcsolatba kerül Jehovával. Jézus a fogadalmat egy kategóriába sorolta az esküvel (Mt 5:33).

Pál apostol, hogy hitelesebbé tegye a mondanivalóját az olvasói előtt, úgy fogalmazott a 2Korintusz 1:23-ban és a Galácia 1:20-ban, mintha esküt tett volna. Ezenkívül a szavaiból kiderül, hogy helyénvaló szokás esküvel véget vetni egy vitának. Felhívta arra is a figyelmet, hogy Isten, „amikor teljesebben szándékozta megmutatni az ígéret örököseinek az ő elhatározásának változhatatlanságát, esküvel lépett közbe”, és önmagára esküdött, mivel senki nagyobbra nem esküdhetett. Így adott Isten törvényes garanciát az ígérete mellé, és kétszeresen is megerősítette az adott szavát „két változhatatlan dolog által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon”. Ez a két dolog Isten ígérete és esküje volt (Héb 6:13–18). Pál továbbá rámutatott, hogy Krisztus Jehovának az esküje által lett Főpap, és egy jobb szövetség zálogaként adatott (Héb 7:21, 22). A Szentírás több mint 50-szer ír arról, hogy Jehova esküt tett.

Péter apostol Jézus letartóztatásának az éjszakáján háromszor is tagadta, hogy ismeri Jézust. A harmadik alkalommal a Biblia szerint a következő történt: „[Péter] átkozódni meg esküdözni kezdett: »Nem ismerem azt az embert!«” (Mt 26:74). Félelmében Péter meg akarta győzni a körülötte lévőket, hogy igazat mond, és ezért esküdözött, és azt mondta, hogy érjék csapások, ha hazudik. (Lásd még: ÁTOK.)