Egy értékes, fehéren csillogó fém. Mivel a termésezüst ritka, az ezüstöt ércből kell kinyerni; az ércet meg kell olvasztani és tisztítani, hogy a fémet elválasszák a meddő kőzettől, a salaktól és más, habzó idegen anyagoktól, illetve más fémektől, például az ólomtól (Zs 12:6; Pl 27:21; Ez 22:20–22; Ma 3:3). Az ezüstnek fordított héber kifejezést (keʹszef) időnként úgy adják vissza, hogy „pénz”, az ezüstnek fordított görög szót (ar·güʹri·on) pedig úgy, hogy ’ezüstpénz’ (1Mó 17:13; Mt 25:18; lásd: PÉNZ).

A finomított ezüstöt alapvetően két területen használták fel: 1. A gazdagság fokmérője volt, és fizetőeszközként is használták. Ábrahám ezzel a fizetőeszközzel vásárolt meg egy földdarabot családi sírhelynek (1Mó 13:2; 23:15–18). Fizetéskor az ezüst súlya volt a mérvadó, hiszen a pénzverést csak évszázadokkal később találták fel. 2. Már a patriarchák idejétől fogva ékszereket és díszeket készítettek ebből a fémből (1Mó 24:53; 44:2; 2Mó 11:2; 12:35). Ezüstöt használtak Izrael két trombitájának készítéséhez (4Mó 10:2), a hajléknak (2Mó 26:19, 21, 25, 32; 27:10, 11, 17) és Salamon templomának az építésekor (1Kr 28:15–17). Bálványok készítésére is használták (2Mó 20:23; Hó 13:2; Ha 2:19; Cs 19:24).

A múltban minden nép nagyra becsülte az ezüstöt (2Sá 8:10, 11; 2Kr 9:14). Salamon uralkodása idején az ezüst is, és az arany is annyira sok volt Jeruzsálemben, hogy az ezüstöt „semmire sem becsülték”, olyan volt, „mintha kő lenne” (1Ki 10:21, 27; 2Kr 9:20; vö.: Dá 2:32). Minden harmadik évben hajókkal ezüstöt hoztak Társisból (vsz. Hispániából, vagyis a mai Spanyolországból, amely napjainkban is ezüstkitermelő ország) (1Ki 10:22; 2Kr 9:21; Jr 10:9; Ez 27:12).

Az ezüst mulandó értékével szemben a Jehovától jövő bölcsesség, fegyelmezés és értelem sokkal többre becsülendő (Pl 3:13, 14; 8:10, 19; 16:16). Ezenkívül a Szentírás többször is jelképes értelemben beszél az ezüstről (Pr 12:6; Ézs 60:17; Dá 2:32; 1Ko 3:12).