Félelem
A félelem általában véve azt jelenti, hogy valaki számít arra, hogy kár vagy fájdalom éri, többnyire fájdalmas érzésre utal, egy fajta veszélyérzetre, rettegésre vagy nyugtalanságra. A félelem azonban azt is jelentheti, hogy valaki higgadtan átgondolja, illetve tudomásul veszi a lehetséges károkat, ami segít neki abban, hogy ésszerű módon óvatos, megfontolt és előrelátó legyen.
Milyen félelmet kell éreznünk Jehova iránt?
A Biblia rámutat, hogy van helyénvaló és helytelen félelem. A félelem tehát lehet egészséges, mivel óvatosságra intheti az embert, ha veszély fenyegeti, és ezzel elkerüli a szerencsétlenséget. De a félelem lehet beteges is, amely megfosztja az embert a reménytől, és legyengíti az idegrendszerét, ami akár még halálhoz is vezethet. Az istenfélelem egészséges, mivel ez a Teremtő iránt érzett tiszteletteljes félelem, egészséges rettegés attól, hogy valami olyasmit teszünk, amit Isten helytelenít. Ez egyrészt abból fakad, hogy értékeljük a szerető-kedvességét és a jóságát, másrészt abból, hogy felismerjük, hogy ő a Legfőbb Bíró, a Mindenható, akinek hatalmában áll megbüntetni vagy akár hallállal sújtani azt, aki nem engedelmeskedik neki. (Lásd: RETTEGÉS.)
Nagyon fontos, hogy akik Jehova Istent szolgálják, azok helyénvaló félelmet érezzenek iránta. A Jehova iránti tiszteletteljes félelem „a bölcsesség kezdete” (Zs 111:10; Pl 9:10). Ez nem beteges félelem, amely letöri az embert, hiszen „Jehova félelme tiszta” (Zs 19:9). Ezt a fajta félelmet a Példabeszédek 8:13 így határozza meg: „Jehova félelme a rossz gyűlölése.” Segít, hogy ne járjunk rossz életúton, ugyanis „Jehova félelmében távozik el az ember a rossztól” (Pl 16:6).
Ádám és Éva nem érzett Isten iránt helyénvaló, egészséges félelmet, ezért nem engedelmeskedett neki. Ennek következtében viszont betegesen kezdtek rettegni, és elbújtak Isten elől. Ezt mondta Ádám: „Hallottam hangodat a kertben, de féltem” (1Mó 3:10). Ádám fia, Káin hasonló félelmet érzett, miután megölte a fivérét, Ábelt, és ez járulhatott hozzá ahhoz, hogy várost építsen (1Mó 4:13–17).
A Héberek 12:28 a következőképpen buzdítja a keresztényeket, hogy legyen bennük istenfélelem: „továbbra is legyen miénk a ki nem érdemelt kedvesség, mely által elfogadható módon végezhetünk szent szolgálatot az Istennek, istenfélelemmel és tiszteletteljes félelemmel.” Az ég közepén repülő angyal, akinél örökkévaló jó hír volt, ezekkel a szavakkal kezdte hirdetni az üzenetét: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget” (Je 14:6, 7). Jézus a Máté 10:28-ban feljegyzett szavak szerint így állította szembe az egészséges istenfélelmet az emberektől való félelemmel: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” A Jelenések 2:10-ben hasonló tanácsot adott: „Ne félj azoktól, amiket elszenvedsz majd.” Ha valaki igazán szereti Jehovát, az kizárja azt, hogy gyáva módon emberektől féljen, ami megalkuváshoz vezet.
A helyénvaló félelem azonban magában foglalja, hogy a keresztények kellőképpen tisztelik a világi hatóságokat, mivel tudják, hogy a hatóság igazságos büntetése által közvetetten Isten fejezi ki a haragját egy törvénytelen tett miatt (Ró 13:3–7).
Jézus megjövendölte, hogy „a világrendszer befejezésekor” eluralkodik a földön a félelem. Azt mondta, hogy „félelmetes látványok” lesznek, és az emberek „elalélnak a félelemtől, és azoknak várásától, amik a lakott földre jönnek” (Lk 21:11, 26). A legtöbb ember így érez, Isten szolgáinak azonban követniük kell az Ézsaiás 8:12-ben található alapelvet: „ne féljetek attól, amitől ők félnek.” Pál apostol ezt így magyarázza: „Mert az Isten nem gyávaság szellemét adta nekünk, hanem erőét, szeretetét és józan gondolkodásét” (2Ti 1:7).
A Példabeszédek bölcs írója, miután jól megfigyelte az embereket, hogy mivel töltik az idejüket, és milyen szerencsétlenségeket élnek át, ezt írta: „A végkövetkeztetés mindezeket hallva ez: Féld az igaz Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember egész kötelessége” (Pr 12:13).
Tiszteletteljes félelem: A héber já·réʼʹ (3Mó 19:30; 26:2) és ʽá·racʹ (Zs 89:7; Ézs 29:23; 47:12) igék a tiszteletteljes félelem gondolatát hordozhatják magukban. Az ʽá·racʹ ige gyakran utal arra, hogy valaki rémületében, félelmében vagy tiszteletteljes félelmében remeg, illetve ilyen rettegést okoz (Ézs 8:12; Zs 10:18).
Akik látták Jehova jelenlétének az egyértelmű bizonyítékát, azokat tiszteletteljes félelem fogta el. Amikor az izraeliták összegyűltek a Sínai-hegynél, azt látták, hogy leszállt egy sötét felhő, és mennydörgött, villámlott és kürtzengés hangja volt hallható, mely egyre hangosabb lett. Az egész hegy remegett, és füst szállt fel belőle. Jehova hatalmának ez a megnyilvánulása félelemmel töltötte el az izraelitákat, még Mózes is remegett. Jehova azért mutatta meg ilyen módon az izraelitáknak a dicsőségét, hogy tiszteletteljes félelmet keltsen bennük, mely visszatartja őket attól, hogy a jövőben vétkezzenek (2Mó 19:9, 16–19; 20:18, 20; Héb 12:21).
Annak is félelmet keltő hatása volt, ha valaki Jehova dicsőségét látomásban látta. Az égi szekérnek a sík felülete, mely felett Ezékiel próféta Jehova dicsőségét látta, félelmetes jégként szikrázott. Ez az áttetsző, sík felület magasan az élő teremtmények (a kerubokat szemléltetik) feje fölött volt, és mind a mérete, mind a kinézete félelmet keltett. Ezen a felületen át zafírkő trónhoz hasonló valami volt látható. A trónon ülő valaki a finomító tüzében izzó arany-ezüst ötvözet sárga fényében ragyogott. Az egész trónt és a rajta ülőt hasonló fényesség vette körül. Jehova dicsőségének ez a látomása azt váltotta ki Ezékielből, hogy hódolatteljes tisztelettel arcra boruljon (Ez 1:15–22, 25–28).
Egyedül Jehovát illeti olyanfajta tiszteletteljes félelem, hogy az arra indítson valakit, hogy imádja őt (Zs 89:7; Ézs 29:23). A keresztények arra kapnak buzdítást, hogy ’istenfélelemmel és tiszteletteljes félelemmel [a gör. deʹosz egyik formája] végezzenek szent szolgálatot Istennek’ (Héb 12:28). Isten szolgái azzal mutatják ki, hogy tiszteletteljes félelmet éreznek Jehova iránt, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy elnyerjék a tetszését, mivel tisztában vannak azzal, hogy Isten mindenkit számadásra fog vonni és részrehajlás nélkül fog megítélni (1Pt 1:17; Je 14:7).
Akarva-akaratlanul egyes emberek vagy nemzetek is kelthetnek időnként másokban egy fajta tiszteletteljes félelmet. Sulamit például annyira lenyűgözte Salamont, hogy a király azt mondta róla, hogy olyan áhítatot, azaz félelmet keltő, mint a zászlók köré gyűlt csapatok, melyek készen állnak a csatára. Ezek a szavak az Énekek éneke 6:4, 10-ben találhatóak, ahol a héber ʼá·jómʹ szó szerepel, melyet úgy adtak vissza, hogy „áhítatot keltő”. Félelmet keltő volt, amikor a káldeusok háborúba indultak (Ha 1:6, 7). Ézsaiás a próféciájában arra szólította fel Babilont, hogy próbálja csak elkerülni a rá váró katasztrófát az igézéseivel és a varázslásaival, hátha így tiszteletteljes félelmet kelt azokban, akik ellene jönnek. De az erőfeszítései nem jártak sikerrel (Ézs 47:12–15). Babilonnak vereséget kellett szenvednie a perzsa Círusz vezette csapatoktól (Ézs 44:24–45:2).
Jehova úgy használta fel Mózest, és úgy bánt vele, hogy Mózes hatalmas és félelmetes (héb.: mó·ráʼʹ) tetteket tudott véghezvinni Isten népének a szeme láttára (5Mó 34:10, 12; 2Mó 19:9). Akiknek volt hitük, azokból Mózes hatalma egészséges félelmet váltott ki. Felismerték, hogy Isten beszélt velük Mózes által. Az izraelitáknak Jehova szentélye előtt is tiszteletteljes félelemmel kellett állniuk (3Mó 19:30; 26:2). Ez azt jelentette, hogy mélységesen tisztelniük kellett a szentélyt, azaz úgy kellett imádniuk Jehovát, ahogy azt ő kérte tőlük, és minden tettükben figyelembe kellett venniük Jehova parancsait.
Az állatok félnek az emberektől: Az 1Mózes 9:2 az állatokkal kapcsolatban a ’félelem’ szót használja. Isten azt mondta Noénak és a fiainak, hogy ezután is ’félni és rettegni fog tőlük minden élő teremtmény a földön’. Az alatt az év alatt, míg Noé és a családja a bárkában élt, a beterelt állatok féltek az emberektől, ami visszatartó erőnek bizonyult. Tehát amikor az özönvíz után kijöttek a bárkából, Jehova biztosította Noét afelől, hogy az állatok továbbra is félni fognak tőlük. Ezt az emberek tapasztalata is bizonyítja. Dr. George G. Goodwin, az Amerikai Természettudományi Múzeum emlősökkel foglalkozó kurátora ezt mondta: „A leopárd általában nem támad rá az emberekre. De ha idegesítik vagy megsebzik, akkor ellenük fordul, és harcias lesz.” Az agresszivitásukról ismert mérges kígyók, például a mamba és a királykobra, ha lehetőségük van rá, rendszerint inkább óvatosan elmenekülnek az ember elől, és nem támadnak rájuk. Bár az emberek rosszul bántak az állatokkal, és némelyikük vaddá vált, mégis többnyire igaz, hogy az állatok még mindig tartanak tőlük. Ez összhangban van Istennek az 1Mózes 1:26–28-ban található kijelentésével, hogy úgy teremtette meg az állatokat, hogy az emberek uralkodjanak felettük.
