(lat. eredetű; ’boldog’):

Júdea római tartomány prokurátora, aki két évig fogságban tartotta Pált az apostol utolsó jeruzsálemi látogatása után, i. sz. 56 körül. Tacitus utal rá, hogy Félix éveken át Cumanusszal együtt töltötte be a prokurátori tisztséget, utána pedig Júdea egyetlen prokurátora lett (Évkönyvek. XII. könyv, 54.). Josephus nem említi, hogy Félix egy időben szolgált Cumanusszal, és emiatt a legtöbb tudós úgy véli, hogy Félix i. sz. 52-ben kezdte prokurátori szolgálatát (A zsidók története. XX. könyv, 7. fej., 1.; A zsidó háború. II. könyv, XII. fej., 8. bek.). Pál ennek ellenére Félix szolgálati idejére való tekintettel elmondhatta neki: „sok éve vagy bírája ennek a nemzetnek” (Cs 24:10).

Világi történészek azt állítják, hogy Félix azelőtt rabszolga volt, hogy a felvett neve Antonius volt, hogy Claudius császár szabadította fel őt és a testvérét, Pallast, valamint hogy kegyetlen, erkölcstelen tisztviselő volt. Tacitus úgy jellemzi, mint aki „mindenféle kegyetlenkedés és önkény közepette szolgalélekhez méltóan gyakorolta a királyi jogkört” (Korunk története. V. könyv, 9.). Állítólag ő eszelte ki Jonatán főpap meggyilkolását. Suetonius szerint Félix három királynő férje volt (A caesarok élete. Claudius, 28.). Ez a jellemrajz egybevág azzal, amit a Bibliából tudhatunk meg Félixről.

Pál letartóztatása után Klaudiusz Liziász római parancsnok aggódott, hogy a foglya nincs biztonságban, ha Jeruzsálemben tartja, ezért sietve Cezáreába küldte szigorú őrizet alatt, ’és megparancsolta a vádlóknak, hogy Félix előtt beszéljenek ellene’ (Cs 23:23–30). Öt nappal később Anániás főpap, egy bizonyos Tertullusz és mások Cezáreába mentek Jeruzsálemből, és képtelen vádakkal illették Pált. Félix elnökölt a tárgyaláson, és elhalasztotta az ítéletet. Azt parancsolta, hogy tartsák fogva Pált, de enyhítsenek az őrizetén, és hogy senkinek se tiltsák meg az emberei közül, hogy a szolgálatára legyen (Cs 24:1–23).

Félix később „hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusba vetett hitről”. Ekkor volt, vélhetően Félix feleségének, Druzillának a jelenlétében, hogy Pál „az igazságosságról, az önuralomról és az eljövendő ítéletről beszélt”. Mindezek hallatán „Félix megrémült”, és ezt mondta az apostolnak: „Most menj el, de ha alkalmas időm lesz, újra hívatlak.” Két éven át gyakran hívatta Pált, és elbeszélgetett vele, azt remélve, hogy az apostol megvesztegeti, hogy kiszabaduljon – de hiába (Cs 24:24–27).

A zsidóknak nagyon terhükre volt Félix kormányzása. Talán i. sz. 58-ban történt, hogy „Porciusz Fesztusz lett Félix utóda; és mivel Félix el kívánta nyerni a zsidók kegyét, megkötözve hagyta Pált” (Cs 24:27). Ezzel a gesztussal azonban nem gyógyította be a zsidók sebeit, melyeket ő okozott, és azt sem tudta megakadályozni, hogy küldöttséget menesszenek Rómába, hogy pert indítsanak ellene. Csak annak köszönhette, hogy nem kapott büntetést, miután visszahívták Rómába, hogy a testvére, Pallas kiváltságos helyzetben volt Nérónál, és tudott hatni rá.