Nem lehet biztosan tudni, hogy milyen bőrre utal a héber taʹchas szó. A Szentírás szerint ilyen bőrből készült a hajlék külső takarója, valamint ebbe göngyölték a szállításhoz a szentély felszerelési tárgyait és eszközeit. A taʹchas vagy a techá·símʹ (t. sz.) rendszerint az ʽór vagy ʽó·róthʹ (bőr, bőrök) szavak mellett áll (2Mó 25:5; 26:14; 35:7, 23; 36:19; 39:34; 4Mó 4:6–14, 25; Ez 16:10). Úgy tűnik, hogy a görög Septuaginta fordítói ezen a héber szón nem egy állatot értettek, hanem a kék színt. (Vö.: 4Mó 4:14, Rbi8, lábj.) A zsidó szövegmagyarázók azonban szinte kivétel nélkül úgy vélik, hogy a taʹchas egy állatra utal. A héber szótárszerkesztő, Gesenius is ezen az állásponton volt, és úgy gondolta, hogy ami a Septuagintában olvasható, az pusztán feltételezés, mert ennek a szónak a fordítását sem a szó etimológiája, sem a héberrel rokon nyelvek nem támasztják alá. Szerinte a taʹchas vagy a fókát, vagy a borzot jelöli, és véleményét a szövegkörnyezetre, a talmudisták hitelességére, a héber szó és más nyelvek hasonló szavainak összehasonlítására, valamint ennek a szónak az etimológiájára alapozta.

A bibliafordítók többféleképpen fordítják az ʽór (ʽó·róthʹ) taʹchas (techá·símʹ) kifejezést: „borzbőr” (Kár.), „kecskebőr” (RS), „delfinbőr” (ÚRB), „fókabőr” (ÚV, AS), „bőr” (Mo), „finom bőr” (Kat.), „kék bőr” (Káldi, 1865) és „táhásbőr” (Haft.), „táchas bőr” (2Mó 25:5, Rbi8, lábj., de a főszövegben „fókabőr”). A tudósoknak általában nem tetszik a „borzbőr” fordítás, mert nem tartják valószínűnek, hogy az izraeliták a hajlék takarójához elegendő borzbőrt tudtak volna szerezni Egyiptomban vagy a pusztában. Vannak olyan tudósok is, akik szerint a „borzbőr”, a „fókabőr” és a „delfinbőr” fordítás pontatlan, tekintve, hogy a borzok, fókák, delfinek, dugongok és a hozzájuk hasonló állatok nyilvánvalóan tisztátalanok voltak az étkezés szempontjából (3Mó 11:12, 27). Ezért nehezen tudják elképzelni, hogy egy „tisztátalan” állat bőrét olyan szentséges célra használták volna, mint a hajlék letakarása, valamint a szentély felszerelési tárgyainak és eszközeinek a betakarása. Azok szerint, akik ezt a nézetet vallják, a taʹchas egy tiszta állat,  valószínűleg valamiféle antilop, juh vagy kecske bőrét jelöli.

Bár a fóka tisztátalannak számított, a bőrét használhatták: Az, hogy a fóka a táplálkozás szempontjából kétségkívül tisztátalan volt, még nem feltétlenül zárta ki, hogy a bőréből takarót készítsenek a hajléknak. Gondoljunk például az oroszlánra és a sasra. Bár ezek „tisztátalan” állatok voltak (3Mó 11:13, 27), Ezékiel a látomásában olyan kerubokat látott, melyeknek négy arcuk volt, köztük oroszlánarc és sasarc (Ez 1:5, 10; 10:14). Oroszlánok díszítették azokat a réz szállítókocsikat is, amelyeket Salamon készíttetett a templomba. Ezek a szállítókocsik is kétségtelenül azok alapján a tervek alapján készültek, melyeket Dávid ihletés által Istentől kapott (1Ki 7:27–29; 1Kr 28:11–19). Az izraeliták „tisztátalan” állatokat, így szamarat is használtak hátasállatnak; sőt, a jövendölés szerint a Messiás szamárháton megy Jeruzsálembe (Za 9:9; Mt 21:4, 5). Jóllehet Keresztelő János azt a szent megbízatást kapta, hogy ’Jehova előtt járjon, hogy előkészítse útjait’, az öltözéke „tisztátalan” állat szőréből készült (Lk 1:76; Mt 3:4; 3Mó 11:4). Mindez arra enged következtetni, hogy csak étkezési szempontból tettek különbséget tiszta és tisztátalan állat között – bár olykor az áldozatokkal kapcsolatban is volt ilyen megkülönböztetés –, és hogy az izraelitáknak nem kellett irtózniuk a „tisztátalan” állatoktól (3Mó 11:46, 47). Ezenfelül a „tiszta” állatokhoz hasonlóan ezeket az állatokat is Isten teremtette, ezért jók, és nem undorítóak (1Mó 1:21, 25).

Hogyan jutottak fókabőrhöz az izraeliták? Ha a Bibliában szereplő taʹchas szó valamilyen fókát jelöl, felmerülhet a kérdés, hogy hogyan juthattak az izraeliták fókabőrhöz. Bár a legtöbb fóka az Északi- és a Déli-sarkvidékeken honos, egyes fajok a melegebb éghajlatot kedvelik. Még napjainkban is élnek barátfókák a Földközi-tenger egyes részein, és más melegebb vizekben is. Az évszázadok folyamán az ember rengeteg fókát pusztított el, de lehetséges, hogy a bibliai időkben sok ilyen állat élt a Földközi-tengerben és a Vörös-tengerben. Még az 1832-ben kiadott Calmet-féle bibliai szótár is a következőről számol be: „A Sínai-félsziget mentén, a Vörös-tenger számtalan apró szigetén élnek fókák” (Dictionary of the Holy Bible. 139. o., ang. kiad.). (Lásd még: A. J. Pollock: The Tabernacle’s Typical Teaching. London, 47. o.)

Az ókori egyiptomiak kereskedelmi tevékenységet folytattak a Vörös-tengeren, és rengeteg árucikket szereztek be a Földközi-tenger sok részéről is. Az egyiptomiak tehát hozzájuthattak fókabőrhöz. Így amikor az izraeliták elhagyták Egyiptomot, vihettek magukkal fókabőröket, lehet, hogy a sajátjaikat, de az egyiptomiak is adhattak nekik a sok-sok értékes dolog között (2Mó 12:35, 36).