A Naprendszer ötödik legnagyobb bolygója, illetve a Naptól számított harmadik bolygó. A Föld lapított szferoid alakú, a sarkoknál kissé lapos. A műholdas megfigyelések azt mutatják, hogy a Föld alakjában más kisebb deformitások is felfedezhetők. A Föld tömege hozzávetőlegesen 5,98 × 10²⁴ kg; a területe kb. 510 000 000 km². A Föld egyéb (hozzávetőleges) méretei: kerülete az Egyenlítő mentén kicsivel több, mint 40 000 km, átmérője az Egyenlítőnél 12 750 km. Az óceánok és a tengerek bolygónk felszínének kb. 71 százalékát teszik ki, és így a szárazföldek területe mintegy 149 000 000 km².

A Föld forog a tengelye körül, ennek köszönhetőek az éjszakák és a nappalok (1Mó 1:4, 5). Egy valódi szoláris nap a napkorong közepének két delelése közötti időtartam, amely nagyjából 24 óra. A tropikus év – amely az évszakok visszatérésével van kapcsolatban, és azt az időtartamot jelenti, amely alatt a Nap a tavaszpont irányához képest ismét ugyanazon helyzetbe kerül – átlagosan 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc. Ezt a számadatot használják a szoláris naptárakban, és mivel nem kerek, sok nehézséget jelent a pontos naptár készítésekor.

A Föld forgástengelye 23° 27ʹ-cel hajlik el a Föld pályájára merőleges egyenestől. A keringés pörgettyűhatása a Föld forgástengelyét lényegében a csillagokhoz viszonyított ugyanazon állásában tartja, bárhol legyen is a Föld a Nap körüli pályáján. A forgástengely elhajlása felelős az évszakokért.

A Föld légköre, amelyet elsősorban nitrogén, oxigén, vízgőz és egyéb gázok alkotnak, a Föld felszínétől több mint 960 km-es magasságig terjed. A Föld légkörén túl már a világűr van.

A bibliai szóhasználat: A Héber Iratok az ʼeʹrec szót használja a föld mint bolygó megnevezésére. Az ʼeʹrec az alábbiakra utal: 1. a föld az éggel ellentétben (1Mó 1:2); 2. föld, ország, terület (1Mó 10:10); 3. talaj, földfelszín (1Mó 1:26); 4. a föld egészén lakó emberek (1Mó 18:25).

Az ʼadhá·máʹ szót a következőképpen fordítják: „talaj”, „termőföld”, illetve „föld”. Az ʼadhá·máʹ az alábbiakra utal: 1. megművelt, termést adó föld (1Mó 3:23); 2. földterület, földbirtok (1Mó 47:18); 3. a föld mint anyag, termőföld, por (Jr 14:4; 1Sá 4:12); 4. a föld látható felszíne (1Mó 1:25); 5. föld, terület, ország (3Mó 20:24); 6. az egész föld, a lakott föld (1Mó 12:3). Az ʼadhá·máʹ etimológiai szempontból alighanem kapcsolatban áll az ʼá·dhámʹ szóval, és az első ember, Ádám valóban a föld porából lett megalkotva (1Mó 2:7).

A Görög Iratokban a gé szócska a földre mint megművelhető földre, talajra utal (Mt 13:5, 8). A gé szót a következők megjelölésére használják: a föld mint olyan anyag, amelyből Ádám teremtetett (1Ko 15:47); a földgolyó (Mt 5:18, 35; 6:19); a föld, mint ami az emberi teremtmények és az állatok lakhelye (Lk 21:35; Cs 1:8; 8:33;  10:12; 11:6; 17:26); föld, vidék, terület, ország (Lk 4:25; Jn 3:22); a föld mint talaj (Mt 10:29; Mk 4:26); szárazföld, part, ellentétben a tengerekkel és a vizekkel (Jn 21:8, 9, 11; Mk 4:1).

Az oi·ku·meʹné szó, amelyet a Károli-fordítás „világ”-nak ad vissza, ’lakott földet’ jelent (Mt 24:14; Cs 19:27; Héb 1:6; Je 16:14).

Azt, hogy az előbb említett szavak épp mit jelentenek, az eredeti nyelvű szóalak és főként a szövegkörnyezet, illetve a szövegösszefüggés határozza meg.

A héberek a földet négy részre osztották, melyek megfelelnek a négy égtájnak. A Héber Iratokban az ’előtt’ jelentésű szavak a „keletet” jelölik, és ekképpen is fordítják azokat (1Mó 12:8), míg a ’hátul’ a „nyugatra” utalhat (Ézs 9:12). A ’jobb oldalt’ fordíthatják „délnek” (1Sá 23:24; lásd még: Kár.), a ’bal oldalt’ pedig „északnak” (Jób 23:8, 9; vö.: ÚRB). Olykor a napfelkelte kifejezéssel is utaltak a keletre (Jzs 4:19), a naplemente szóval pedig a nyugatra (2Kr 32:30). Földrajzi jellegzetességeket is használtak az égtájak megjelölésére. Mivel Palesztina nyugati oldalát szinte teljes egészében a „Nagy-tenger” (Földközi-tenger) határolta, ezért néha a „tenger” szó alatt a nyugati irányt értették (4Mó 34:6).

Megteremtése: A Biblia egy egyszerű kijelentéssel fogalmazza meg, hogyan jött létre a bolygónk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mó 1:1). A Szentírás nem beszél arról, hogy mikor lett megteremtve a csillagos ég és a föld. Ezért a bibliatudósoknak nincs alapjuk arra, hogy megkérdőjelezzék a bolygónk életkorával kapcsolatos tudományos számításokat. A természettudósok néhány kőzet korát 3,5 milliárd évre becsülik, a föld korát pedig legalább 4-4,5 milliárd évre.

Ugyanakkor a Szentírás a teremtési beszámolóban olvasható hat teremtési nap idejével kapcsolatban konkrétabb. Ezek a teremtési napok nem a föld anyagának a létrehozásáról szólnak, hanem arról, hogyan lett előkészítve a bolygó, hogy az ember lakhelye legyen.

A Biblia nem ír arról, hogy Isten teremtett-e életet az univerzumunk bármely más bolygóján. És a csillagászok máig sem találtak bizonyítékokat arra, hogy ezek közül a bolygók közül bármelyiken is lenne élet. Arról sem tudnak, hogy a földön kívül jelenleg bármely bolygó alkalmas lenne arra, hogy hús-vér teremtmények éljenek rajta.

Mi Isten szándéka a földdel? Mint minden más teremtett dolog, a föld is Jehova akaratából („örömére”, KJ) jött létre (Je 4:11), és Isten azért teremtette, hogy örökre fennmaradjon (Zs 78:69; 104:5; 119:90; Pr 1:4). Isten úgy beszél önmagáról, mint olyan Istenről, akinek szándéka van, és kijelenti, hogy a szándékait mindenképpen megvalósítja (Ézs 46:10; 55:11). Egyértelművé tette a földre vonatkozó szándékát, amikor ezt mondta az első emberpárnak: „Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá; uralkodjatok a tenger halain, az egek repdeső teremtményein, és minden élő teremtményen, amely a földön mozog” (1Mó 1:28). A föld és mindaz, ami rajta volt, tökéletes volt. Jehova, miután megteremtette mindazt, ami szükséges, látta, hogy minden „nagyon jó”, majd „megnyugodott minden munkájától”, vagyis abbahagyta a földdel kapcsolatos teremtői munkáját (1Mó 1:31–2:2).

Az ember lakhelye is állandó a földön. Amikor Isten törvényt adott az embernek a jó és rossz tudásának a fájára vonatkozóan, utalt rá, hogy az ember örökké élhet a földön (1Mó 2:17). Jehova szava biztosít bennünket arról, hogy „míg csak tartanak a föld napjai, soha nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Mó 8:22), és hogy soha nem fogja újra elpusztítani özönvízzel az összes testet (1Mó 9:12–16). Jehova kijelenti, hogy nem a semmiért teremtette a földet, hanem azért, hogy lakjanak rajta az emberek, és azt is elmondja, hogy a halál idővel meg fog szűnni. Isten szándéka tehát az, hogy a föld a tökéletes emberek otthona legyen, ahol örökké boldogságban élnek (Zs 37:11; 115:16; Ézs 45:18; Je 21:3, 4).

Jehova Isten szándéka, amely szent az ő szemében, és amelyet semmi nem fenyegethet, jól látható a Bibliának ebből a kijelentéséből: „A hetedik napra Isten elkészült a művével, amit alkotott, és. . . Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mivel ezen a napon nyugodott meg minden munkájától, amit Isten a teremtés céljából végzett” (1Mó 2:2, 3). A teremtési beszámoló szerint a hetedik nap, azaz a nyugalom napja nem ért véget, miként a többi teremtési nap. Pál apostol elmagyarázta, hogy Isten nyugalmának a napja folytatódott Izrael történelmén át, egészen Pál napjaiig, és még akkor sem ért véget (Héb 3:7–11; 4:3–9). Isten elmondja, hogy a hetedik nap neki lett szentelve. Ezen a napon teljes egészében megvalósítja a földre vonatkozó szándékát, és ez idő alatt nincs szükség további teremtési munkára a földdel kapcsolatban.

A Biblia összhangban van a tudományos tényekkel: A Biblia a Jób 26:7-ben azt írja Istenről, hogy ’a semmire függeszti a földet’. A tudomány állása szerint a földet elsősorban a gravitáció és a centrifugális erő kölcsönhatása tartja a pályáján. Természetesen ezek az erők láthatatlanok. Ezért van az, hogy a föld és a többi égitest  mintha a semmin függne az űrben. Jehova szemszögét tükrözve Ézsaiás próféta ihletés alatt ezt írta: „Van Valaki, aki a föld kereksége felett lakik, amelynek lakói olyanok, mint a szöcskék” (Ézs 40:22). A Biblia azt is közli, hogy Isten „kört vont a vizek színén” (Jób 26:10). Isten a rendeletével határt szab a vizeknek. A víz tehát nem emelkedik olyan magasra, hogy elöntse a szárazföldet, és nem is száll el az űrbe (Jób 38:8–11). Jehova nézőpontjából a föld alakja, illetve a vizek felszíne kör alakú, pontosan úgy, ahogy a hold is kör alakú nekünk. A szárazföld megjelenése előtt az egész földgolyó színét egyetlen kör (gömb) alakú, kavargó víztömeg alkotta (1Mó 1:2).

A Biblia írói sokszor a földi megfigyelő szemszögéből írtak, illetve abból a szemszögből, hogy épp hol tartózkodtak; így szoktunk ma is fogalmazni. Például a Bibliában szerepel az a kifejezés, hogy „napkelet” (4Mó 2:3; 34:15). Néhányan erre a kifejezésre hivatkozva kétségbe vonják, hogy pontos-e a Szentírás tudományos szempontból. Azt állítják, hogy a héberek a földet tekintették a világ közepének, és hogy úgy gondolták, a nap kering a föld körül. Ám a Biblia írói sehol sem beszéltek ilyen nézetről. Ezek a bibliakritikusok elsiklanak a felett a tény felett, hogy ők maguk is élnek ezzel a kifejezéssel, és használják is valamennyi almanachjukban. Emellett gyakran hallunk ilyen megfogalmazásokat: „felkelt a nap”, „lenyugodott a nap”, vagy „a nap halad az égbolton”. A Bibliában olvashatjuk még ezeket a kifejezéseket is: ’a föld vége’ (Zs 46:9), „a föld határai” (Zs 22:27), ’a föld négy véghatára’ (Ézs 11:12), valamint ’a föld négy sarka’ és ’a föld négy szele’ (Je 7:1). Ezek a kifejezések önmagukban nem bizonyítják azt, hogy a héberek négyszögletűnek gondolták a földet. A négyes szám sokszor a teljesség jelölésére szolgál, például mi is négy égtájról beszélünk. Olykor más kifejezésekkel is élünk, hogy a föld egészére utaljunk: „a föld végső határáig” és „kifordítja a földet sarkaiból”. (Vö.: Ez 1:15–17; Lk 13:29.)

Jelképes értelemben: A Szentírásban a föld szó sokszor jelképes értelemben jelenik meg. A Jób 38:4–6 egy házhoz hasonlítja a földet. Ebben a részben Jehova kérdéseket tesz fel Jóbnak a bolygónk megteremtéséről és fenntartásáról, és ezekre a kérdésekre Jób természetesen nem tud válaszolni. Jehova akkor is jelképesen fogalmaz, amikor ismerteti, mit eredményez a föld forgása: „Úgy változik át [a föld], mint az agyag a pecsét alatt” (Jób 38:14). A bibliai időkben néhány pecséthengert dokumentumok „aláírására” használtak. Ebbe a pecséthengerbe belevésték az író emblémáját, majd a hengert végiggörgették a puha agyagtáblán vagy agyagborítékon, és lenyomat maradt utána. Ehhez hasonlóan a hajnal érkeztével a feljövő nap fénye beragyogja a föld színét, és az éj sötétjéből kezdenek kirajzolódni a formák és láthatóvá válni a színek. Jehova trónja az egekben van, magasabban a földnél, amely jelképesen szólva a lábzsámolya (Zs 103:11; Ézs 55:9; 66:1; Mt 5:35; Cs 7:49). A Szentírás azt mondja azokról, akik a seolban, illetve a hádeszben, az emberiség közös sírjában vannak, hogy a föld alatt vannak (Je 5:3).

Péter apostol a szó szerinti egeket és földet (2Pt 3:5) összehasonlítja a szimbolikus egekkel és földdel (2Pt 3:7). A 7. versben olvasható „egek” nem Jehova lakhelyét, azaz az egekben lévő trónjának a helyét jelentik. Jehova egeit nem lehet megrázkódtatni. Az ugyanebben a versben szereplő „föld” sem a szó szerinti bolygóra utal, ugyanis Jehova elmondja, hogy megszilárdította a földet (Zs 78:69; 119:90). Ellenben Isten kijelenti, hogy megrázkódtatja az egeket és a földet (Ag 2:21; Héb 12:26), hogy az egek és a föld elmenekülnek előle, és hogy új egeket és új földet fog létrehozni (2Pt 3:13; Je 20:11; 21:1). Nyilvánvaló, hogy a 7. versben említett „egek” szimbolikusak, a „föld” pedig jelképesen a földön élő emberi társadalmat jelenti, miként a Zsoltárok 67:7-ben is. (Lásd: ÉG: Új egek és új föld.)

A föld ezenkívül az emberiség szilárdabb, stabilabb elemeit jelképezi, míg a jellegzetesen háborgó tenger az emberiség háborgó, ingatag elemeit szemlélteti (Ézs 57:20; Jk 1:6; Júd 13; vö.: Je 12:16; 20:11; 21:1).

A János 3:31 egy szembeállítást tartalmaz, azt írja, hogy aki felülről jön, az felette van annak, aki a földről (gé) való. A „földi”-nek fordított görög e·piʹgei·osz szó jelentései: földi, fizikai dolgok, főként mint az égi dolgok ellentétei, és mint alacsonyabb rendű és durvább anyagok. Az ember a föld anyagából épül fel (2Ko 5:1; vö.: 1Ko 15:46–49). Ennek ellenére képes Isten tetszésére lenni azáltal, hogy „szellemi” életet él, olyat, amelyet Isten Szava és szelleme irányít (1Ko 2:12, 15, 16; Héb 12:9). Mivel az emberiség bűnbe esett, és vonzzák az anyagi dolgok, miközben figyelmen kívül hagyja, illetve kizárja az életéből a szellemi dolgokat (1Mó 8:21; 1Ko 2:14), a „földi” szónak nemkívánatos mellékértelme is lehet: ’romlott’, vagy ’olyan, ami ellentéte a szelleminek’ (Fi 3:19; Jk 3:15).