(héb.: teʼé·náʹ; gör.: szü·kéʹ, szüʹkon):

Az olajfa és a szőlő mellett az egyik legjelentősebb bibliai növény a fügefa (Ficus carica), amelyre több mint 50-szer történik utalás (Bí 9:8–13; Ha 3:17). A fügefa DNy-Ázsiában, Izraelben, Szíriában és Egyiptomban honos, és ismert hosszú élettartamáról. Bár vadon is nő, de ahhoz, hogy finom gyümölcsöt teremjen, gondozásra van szüksége (Lk 13:6–9). Igen alkalmazkodó, többféle földben megél, még sziklás talajban is. Elérheti a kb. 9 m-es magasságot, a törzsének az átmérője kb. 60 cm, és szétterülő ágai vannak. Bár főleg a gyümölcse miatt szeretik, de azért is kedvelik, mert kiváló árnyékot nyújt (Jn 1:48–50). A levelei nagyok, 20 cm-esre, vagy annál szélesebbre is nőhetnek. A Biblia akkor említi először a fügefát, amikor Ádám és Éva összefűzték a leveleit, hogy ágyékkötőket készítsenek belőlük (1Mó 3:7). Néhány helyen a Közel-Keleten még mindig összefűzik a fügefaleveleket, és gyümölcsök becsomagolására vagy egyéb célra használják fel azokat. (Lásd: SZIKOMORFA.)

Korai és kései füge: A fügefa általában évente kétszer terem: az első termés, a korai füge (héb.: bik·kú·ráʹ) júniusban vagy kora júliusban érik be (Ézs 28:4; Jr 24:2; Hó 9:10); a kései füge, vagyis a fő termés, amely a friss hajtásokon nő, általában augusztustól kezd beérni. A korai fügét, ha beérik, könnyen le lehet rázni a fáról, és nagyra értékelik finom zamatáért (Ná 3:12).

Február környékén az előző évben nőtt ágakon megjelennek a rügyek, amelyekből majd kifejlődik az első termés, és amelyek úgy két hónappal megelőzik a leveleket, mivel a levelek rendszerint csak április végén vagy májusban hajtanak ki (Mt 24:32). Az Énekek éneke 2:13 a korai zöld füge (héb.: pagh) érésének első jeleit a szőlő virágzásával együtt említi, ami április körül kezdődik. Tehát mire levél borítja a fát,  gyümölcsnek is kell lennie rajta. A fügefa, amelyet Jézus Krisztus megátkozott, úgy tűnik, túl korán hozott levelet, ugyanis ekkor i. sz. 33. niszán 10. volt. A levelek láttán arra gondolhatott az ember, hogy a megszokott időhöz képest a fa korábban is terem ehető gyümölcsöt. A Márk 11:12–14-ben lévő beszámoló arra mutat, hogy Jézus ezzel a gondolattal ment oda a fához, noha még „nem volt itt a fügeérés időszaka”, vagyis nem jött még el a gyümölcsszedés ideje. A fán nem volt semmi, csak levél, amiből arra lehetett következtetni, hogy nem is lesz rajta semmilyen termés, ezért a fa ránézésre megtévesztő volt. Jézus megátkozta, amiért nem volt termékeny. Átka hatására a fa elszáradt. (Vö.: Mt 7:19; 21:43; Lk 13:6–9.)

Élelem, illetve gyógyhatású növény: A füge fontos élelemnek számított a bibliai időkben, és ez ma is így van több közel-keleti országban. „Aszaltfüge-lepényt” (héb.: devé·límʹ) készítettek belőle, amelyet könnyű volt szállítani (1Sá 25:18; 30:12; 1Kr 12:40). Borogatásként ilyen lepényt tettek az Ezékiás király testén lévő kelésre. A Közel-Keleten még mindig használják kelések borogatására ezt a fajta lepényt (2Ki 20:7).

Jelképes és prófétai értelem: A füge és a szőlő sok bibliaversben együtt jelenik meg, és Jézusnak a Lukács 13:6-ban mondott szavai arra mutatnak, hogy a fügefákat sok esetben szőlősökbe ültették (2Ki 18:31; Jóe 2:22). A „saját szőlője és fügefája alatt ül” kifejezés békés, virágzó, biztonságos körülményeket jelképezett (1Ki 4:25; Mi 4:4; Za 3:10).

Mivel ilyen jelentős szerepet töltött be a fügefa az emberek életében, érthető, miért használták oly gyakran a próféciákban. Izrael nemzetének az élelmezésében fontos volt a füge, így hát szerencsétlenségnek számított, ha egyáltalán nem termett a fügefa. Éppen ezért külön megemlítették a fügefát, ha arról jövendölt egy prófécia, hogy az országot pusztítás vagy rombolás éri (Jr 5:17; 8:13; Hó 2:12; Jóe 1:7, 12; Ám 4:9; Ha 3:17).

Jehova magát Izrael nemzetét is kétféle fügéhez hasonlította (Jr 24:1–10). Jézus annak szemléltetéseként, hogy miként lehet felismerni a hamis prófétákat a rossz gyümölcseikről, elmondta, hogy ’bogáncskóróról sohasem lehet fügét szedni’ (Mt 7:15, 16; vö.: Jk 3:12). A fügefa a tavasz közepe felé ’hajt leveleket’, és Jézus ezt az ismert tényt használta fel arra, hogy segítsen nekünk az időket azonosítani (Mt 24:32–34). Végül pedig a Jelenések könyvének az írója hasonlatként hozza fel azt, hogy az ’éretlen füge’ (gör.: oʹlün·thosz) milyen könnyen lehullik a földre a heves szél hatására (Je 6:13).