A hallás szerve, melyet Jehova Isten tervezett és alkotott meg (Zs 94:9; Pl 20:12). A fül három részből áll: külső fül, középfül és belső fül. A középfül egy apró kamra, amelynek elején a dobhártya helyezkedik el, és amely az ívjáratokból álló labirintushoz, vagyis a belső fülhöz vezet. A belső fül feladatai a hallással kapcsolatosak, emellett itt találhatóak olyan szervek is, amelyek az egyensúlyt és a mozgást koordinálják. Páros szervként az emberi fül rendkívül hatékony a hangok forrásának és irányának a megállapítására.

Másodpercenként kb. 20–20 000 rezgésszámot képes felfogni. Sok állat füle érzékeny az emberi fül számára nem hallható, magasabb hangokra. Lenyűgöző, hogy mekkora hangenergia-tartományt képes érzékelni a fülünk. A legerősebb hang, amelyet még károsodás nélkül elvisel a fül, kétbilliószor erőteljesebb a leggyengébb érzékelhető hangnál. A célszerűséget tekintve az emberi fül a lehető legnagyobb fokú érzékenységgel bír, ugyanis ha ennél érzékenyebb lenne, a levegőben lévő részecskék állandó molekuláris mozgásának a hangját is felfogná.

 A fül Készítője képes hallani, ezért a Biblia úgy beszél róla, mint akinek jelképesen szólva fülei vannak (4Mó 11:18; Zs 116:1, 2). Jehova ezzel a szimbolikus ábrázolással úgy festi le önmagát, hogy fülei nyitottak az igazságosak imáira, könyörgéseire és kiáltásaira (Zs 10:17; 18:6; 34:15; 130:2; Ézs 59:1; 1Pt 3:12). Meghallja a panaszkodók zúgolódását és ellenségei gonosz beszédét is (4Mó 11:1; 2Ki 19:28), ám amikor az ítélet-végrehajtás utoléri őket, nem figyel majd segélykiáltásaikra (Ez 8:18). A bálványképmásoknak talán van faragott vagy vésett fülük, de természetesen nem hallanak, és hatalmuk sincs ahhoz, hogy meghallgassák imádóik könyörgéseit vagy válaszoljanak rájuk (Zs 115:6).

Jelképes értelem: A Biblia nagyon hatásosan él a „fül” szó jelképes értelmével, amely az egész hallási folyamatot takarja, magát a hallást, azután pedig a hallottak igazságtartamának és értékének a mérlegelését (Jób 12:11; 34:3). A „figyelj füleddel” és a „hajtsátok fületeket” kifejezések a szövegkörnyezet alapján azt jelentik, hogy valaki azért fordít figyelmet a hallottakra, hogy azok szerint cselekedjen (Zs 78:1; 86:6; Ézs 51:4). Ha valakinek ’megnyitják a fülét’, az azt jelzi, hogy az illető értelmet, felvilágosítást kap valamiről (Ézs 50:5). A ’kinyilatkoztat a fülébe’ (héb. szó szerint: ’felfedi a fülét’) kifejezés talán onnan ered, hogy a keleti emberek részben elhúzták a fejfedőjüket, hogy jobban halljanak. Ez, valamint az ’elmond a fülébe’ vagy ’eljuttat a fülébe’ kifejezés azt takarja, hogy valaki négyszemközt mond el valamit, vagy titkot tár fel, illetve olyasvalamit, ami addig nem volt ismert (1Sá 9:15; 20:2, 12, 13; 2Sá 7:27).

A ’fölserkentett fül’ kész a figyelésre (Ézs 50:4). Előfordul, hogy a ’fölserkentett fülű’ személy korábban azok között volt, akik szellemileg ’süketek voltak, noha volt fülük’ fizikailag (Ézs 43:8). A Biblia úgy ír az igazságosról, mint aki Istenre figyel, ellenben bedugja fülét, hogy ne hallja a gonoszságot (Ézs 33:15). Hasonlóképpen a „figyel” szó görög megfelelője is hordozhatja a ’figyelmet fordít, megért és aszerint cselekszik’ jelentéseket, például Jézus Krisztusnak ebben a kijelentésében: „Az én juhaim figyelnek a hangomra. . . Idegent semmiképpen nem követnek, hanem elmenekülnek tőle, mert nem ismerik az idegenek hangját” (Jn 10:27, 5).

A lázadók füléről viszont azt olvassuk, hogy ’megnehezített’ (IMIT; Káldi, 1865), más szóval ’süket’ (Ézs 6:10; Cs 28:27). Ezeket a gonoszokat a Biblia ahhoz a kobrához hasonlítja, mely a fülét bedugja, hogy ne hallja a kígyóbűvölőt (Zs 58:4).

Jehova a szolgái által úgy beszélt a makacs, engedetlen izraelitákról, mint akiknek „körülmetéletlen a fülük” (Jr 6:10; Cs 7:51). Mintha füleik be lennének dugva valamivel, ami gátolja, hogy halljanak. Olyan fülek ezek, melyeket Jehova nem nyitott meg, noha ő ad értelmes és engedelmes fület azoknak, kik keresik őt. Ámde megengedi, hogy az engedetlenek szellemi hallása eltompuljon (5Mó 29:4; Ró 11:8). Pál apostol olyan időről jövendölt, amikor magukat keresztényeknek valló személyek elpártolnak az igaz hittől, nem akarják meghallani Isten Szavának az igazságát, hanem az a vágyuk, hogy „csiklandoztassák” a fülüket olyasmivel, ami kedvükre való, és a hamis tanítókra figyelnek (2Ti 4:3, 4; 1Ti 4:1). Ezenkívül megdöbbentő hírek, különösen veszedelemről szólók hallatán ’megcsendülhet’ valaki füle (1Sá 3:11; 2Ki 21:12; Jr 19:3).

Amikor a tárzuszi Saul természetfeletti fény hatására megvakult, a vele lévő férfiak hallották azt a hangot, amelyet Saul hallott?

A tárzuszi Saul megtéréséről szóló történetben – amelyről az esemény után később ő maga számolt be – láthatunk egy példát arra, hogyan különbözik a hangok fizikai hallása a hangok értelmi észlelésétől, meghallásától (Cs 9:3–8; 22:6–11). A Cselekedetek 9:7 szerint a Saullal együtt lévő férfiak hallották „a szót” (Kár.), azaz hallottak „egy hangot szólni” (ÚV). A Cselekedetek 22:9-ben viszont Pál (Saul) azt állítja, hogy a vele lévő férfiak nem hallották a hangot. Ha helyesen értjük a két vers mondanivalóját, nincs ellentmondás. A Cselekedetek 9:7-ben ’hangnak’ fordított görög szó (phó·néʹ) birtokos esetben van (phó·nészʹ), ezért ebben a versben a hangnak a hallását, azaz érzékelését jelenti, de nem a megértést. A Cselekedetek 22:9-ben a phó·néʹ tárgyesetben szerepel (phó·nénʹ): a férfiak ’nem hallották a hangját’; vagyis hallottak egy hangot szólni, de a szavak értelmét nem fogták fel, nem értették meg, mit mondott Jézus Saulnak. Saul azonban megértette (Cs 9:4). Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a Biblia milyen két értelemben használja a „hall” igét, az segít világosan látnunk azt, ami máskülönben ellentmondásnak tűnne.

Az izraeli papság beiktatásakor Mózes azt a parancsot kapta, hogy vegyen a beiktatási kos véréből, és tegyen belőle Áronnak és a fiainak a jobb fülcimpájára, valamint mindegyikőjük jobb kezére és lábára is. Ez jelezte, hogy annak, ami ekkor történt, közvetlen hatással kellett lennie arra, amire figyelnek, amit tesznek, és az útra, amelyen járnak (3Mó 8:22–24). Hasonlóképpen jártak el a megtisztult leprásokkal is. A Törvény  kimondta, hogy a pap vegyen a vétkességért való felajánlás kosának véréből, és a felajánlott olajból is, és kenje a leprás jobb fülcimpájára (3Mó 14:14, 17, 25, 28). Ugyancsak a füllel volt kapcsolatban az az elrendezés, ha egy férfi időtlen időkig az ura rabszolgája kívánt maradni. Ekkor az ajtófélfához vitte az ura a rabszolgát, és átszúrta a fülét egy árral. Ez a szembetűnő jel, melyet a hallás szervén ejtettek, nyilvánvalóan a rabszolgának azt a vágyát fejezte ki, hogy továbbra is engedelmesen figyel urára (2Mó 21:5, 6).

Az ember fontos szükséglete, hogy hallgassa Istenét, azaz fordítson komoly figyelmet a szavaira, engedelmeskedjen azoknak, miként erre a Biblia utasít, és ne látni akarja Istent, ahogy egyesek ezt igénylik. R. C. Dentan a következőket jegyezte meg erről: „A Bibliában arra vonatkozóan, hogy miként közeledjen az ember Istenhez, a kulcsszó a »hallás«, nem pedig a »látás« . . . A misztériumvallások legmagasabb szintű vallási élménye az isten »meglátása« volt, míg a Bibliában a hangsúly Isten hangjának a »hallásán« van, az alapvető vallási magatartásforma az isteni szónak való engedelmeskedés. Izrael vallásának leglényegesebb szabálya jellemzően így kezdődik: »Halld, Izrael. . .!« »Aki az Istentől való«, az nem a misztika követője, aki látomást látott, hanem az, aki »meghallja az Isten szavát« (Jn 8:47)” (IDB. 2. köt. 1. o.; lásd: SÜKETSÉG).