A főség alapelvét az 1Korintusz 11:3 így fogalmazza meg: „minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje pedig a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.”

A férfi helye: A főséggel kapcsolatos tanács első része a férfira vonatkozik. A férfi nem független, és neki is el kell ismernie egy ’főt’. Köteles követni a fejétől, Krisztustól kapott irányítást és példát (1Jn 2:6). Ez nemcsak a vallásos tevékenységeire érvényes (Mt 28:19, 20), hanem a magánéletére is. Például ha családos ember, akkor a feje, Krisztus iránti tiszteletből meg kell szívlelnie azt a tanácsot, hogy az ismeretnek megfelelően lakjon a feleségével, ’tiszteletet adva neki mint gyengébb edénynek’, és buzgón kell törekednie rá, hogy helyesen nevelje a gyermekeit (1Pt 3:7; Ef 6:4). Ez a bibliai tanács Krisztus gyülekezetében mindenkinek szól, ezért az a férfi, aki megfogadja, annak adja tanújelét, hogy tiszteli a főség elrendezését (Ef 5:23).

Mivel az ember teremtésekor a férfi volt az első, a nővel szemben elsőbbséget élvez (1Ti 2:12, 13). A nő a férfi egyik bordájából lett megalkotva, így csontjából való csont, és testéből való test volt (1Mó 2:22, 23). Ő teremtetett a férfiért, nem fordítva (1Ko 11:9). Ezért Isten családra vonatkozó elrendezésében a nő mindig is alá volt rendelve a férjének, és nem volt szabad bitorolnia a férje hatalmát (Ef 5:22, 23; 1Pt 3:1). Hasonlóképpen a keresztény gyülekezetben a nők nem taníthatják az önátadott férfiakat, és nem gyakorolhatnak hatalmat fölöttük (1Ti 2:12).

Az ókorban a héberek körében elfogadott dolog volt, hogy a férfi magasabb állást tölt be a családban és a törzsi elrendezésben. Sára alárendelve magát Ábrahámnak, ’urának’ nevezte őt, és mivel ezzel elismerte a férje főségét, dicsérően nyilatkoznak róla (1Mó 18:12; 1Pt 3:5, 6). A törvényszövetség hangsúlyozta a férfi kiemelt helyzetét. Csak a férfiaktól volt megkövetelve, hogy gyűljenek össze Jehova három ünnepére az általa kijelölt helyen, noha nők is jelen voltak ezeken az alkalmakon (5Mó 16:16). Az asszonyok kétszer annyi ideig voltak szertartásilag ’tisztátalanok’ egy lánygyermek szülése után, mint egy fiúgyermeké után (3Mó 12:2, 5).

A nő helye: Az ókorban a nők bizonyos körülmények között befedték fejüket az alárendeltségük jeléül (1Mó 24:65). Amikor Pál apostol a keresztény gyülekezetben érvényes főségi elrendezést taglalta, elmondta, hogy ha egy nő imádkozik vagy prófétál a gyülekezetben – azaz olyan feladatot lát el, amellyel Isten a férfit bízta meg –, be kell fednie a fejét. Annak a nőnek, aki ideiglenesen ilyen feladatokat lát el, mivel nincs jelen önátadott keresztény férfi, még ha hosszú haja van, akkor sem szabad úgy érvelnie, hogy a hosszú haj már kellően kifejezi az alárendeltségét. A tetteivel is bizonyítania kell, hogy alárendeli magát, és elismeri a férfi főségét. Egy keresztény nő ezt azáltal teheti meg, hogy befedi a fejét, azaz „hatalmi jelet” visel, mégpedig  „az angyalok miatt”, akik megfigyelik a keresztények viselkedését, és akiket a keresztény gyülekezet szolgáiként érdekel, hogy mi történik a gyülekezetben. A keresztény nő Isten főségi elrendezését ismeri el azzal, hogy befedi a fejét, amikor erre szellemi okokból szükség van (1Ko 11:5–16; Héb 1:14).

Ez a helyes teokratikus rend a gyülekezetben és a családban nem akadályozza a nőt Isten szolgálatában, sem a családi feladatai és kötelességei teljesítésében. Teljes és Írás szerinti szabadságban szolgálhat a maga helyén, miközben Istennek tetszően él a következő alapelvvel összhangban: „Isten elhelyezte a tagokat a testben, mindegyiküket, ahogy kedvére volt” (1Ko 12:18). Számos ókori asszonynak szép kiváltságok jutottak, s emellett ezek a nők elismerték a férfi főségét, és boldogan, elégedetten éltek. Megemlíthetjük például Sárát, Rebekát, Abigailt, valamint olyan keresztény nőket, mint Priszcilla és Főbe.

Felelősség: A főség gyakorlása bizonyos jogokat ad a felhatalmazott személynek, de feladatokkal és kötelezettségekkel is jár. ’Krisztus a gyülekezet feje’, és mint ilyennek, joga van dönteni a gyülekezetet érintő kérdésekben, és hatalmat gyakorolni felette (Ef 5:23). Fősége egyszersmind kötelezi arra, hogy elfogadja azt a feladatot, hogy törődnie kell a gyülekezettel, és vállalnia kell a felelősséget a döntéseiért. Ugyanígy a főségét gyakorló férjnek vannak bizonyos jogai a végső döntések meghozatalában és a felvigyázásban. Emellett azonban az a feladata, hogy felelősséget vállaljon a családjáért. Elsődleges kötelessége, hogy anyagilag és szellemileg gondoskodjon a háznépéről (1Ti 5:8).

A keresztény férfinak bölcsen kell gyakorolnia a főségét, és úgy kell szeretnie feleségét, mint önmagát (Ef 5:33). Jézus Krisztus így gyakorolja a keresztény gyülekezet fölötti főségét (Ef 5:28, 29). Az apának a gyermekei fejeként nem szabad fölingerelnie őket, hanem „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” kell nevelnie őket (Ef 6:4). A keresztény gyülekezetben lévő ’véneknek’ pedig, akik Isten nyájának pásztorai, nem szabad hatalmaskodniuk Isten „juhain”, hanem észben kell tartaniuk, hogy ők maguk alá vannak rendelve Jézus Krisztusnak és Jehova Istennek (1Pt 5:1–4). Jézus Krisztus mindig a főségi alapelvvel összhangban járt el, és teljesen elismerte az Atyja főségét szóban és tetteivel egyaránt. Még akkor is, miután már ezer évig uralkodott a föld felett, elismeri majd Jehova egyetemes főségét, és átadja a Királyságot Jehovának, alávetve „magát Annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenkinek” (1Ko 15:24–28; Jn 5:19, 30; 8:28; 14:28; Fi 2:5–8). A keresztények Jézus Krisztus követői lévén ugyancsak tiszteletben tartják Jehova mindenek fölötti főségét, azáltal hogy hozzá intézik imáikat, és elismerik őt Atyjuknak és mindenható Istennek (Mt 6:9; Je 1:8; 11:16, 17; lásd: CSALÁD; FÉRJ).