(héb.: ʽéc; gör.: denʹdron):

Mivel Palesztinának és a szomszédos területeknek igen változatos az éghajlata, sokféle fa nő arrafelé, a libanoni cédrustól kezdve a jerikói datolyapálmáig és a sivatagban honos akáciáig. Mintegy 30-féle fáról tesz említést a Biblia, és ezeket külön szócikkben tárgyalja ez a kiadvány.

Gyakran nehéz megállapítani, hogy milyen fára utal az eredeti héber vagy görög szó, és az azonosítás sok esetben csak feltételezésen alapul. Azon múlik az azonosítás, hogy mennyi leírás található magában a Bibliában egy adott fának a tulajdonságairól (ezekre időnként az alapszó utal, amelyből a fa neve származik). Ezenkívül segít, ha összevetik ezt a leírást azoknak a fáknak a tulajdonságaival, amelyekről köztudott, hogy napjainkban még ott nőnek a bibliai tájakon, főleg azokon a vidékeken, amelyek abban a bibliai beszámolóban vannak megemlítve, amelyben az adott fák szerepelnek. További segítség lehet más nyelvek, például az arab és az arámi nyelv rokon szavainak tanulmányozása (vagyis olyan szavaké, amelyeknek az alakjukból egyértelmű, hogy rokonságban állnak egymással, illetve ugyanabból az alapszóból vagy forrásból származnak). Néhány esetben az tűnik a legbölcsebbnek, ha egyszerűen csak transzliterálják (betű szerint átírják) a nevet, ilyen például az almuggimfa szó is.

Ahogy arra Harold és Alma Moldenke rámutatnak a Plants of the Bible (1952, 5., 6. o.) c. könyvükben, a ma Palesztinában honos fák közül sok talán nem is nőtt ezen a területen a bibliai időkben, mivel „a növényvilág folyamatosan változik, főleg olyan területeken, mint amilyen Palesztina és Egyiptom, ahol az ember – aki hajlamos arra, hogy felborítsa a természet finom egyensúlyát – igazán tevékeny volt” több ezer éven át. Továbbá még kijelentik: „Sok olyan növény, amelyből a bibliai időkben bőven volt a Szentföldön vagy a környező országokban, ma már nem található meg ezeken a helyeken, illetve jóval kevesebb nő belőlük.” A kizsákmányoló gazdálkodás miatt, és amiatt, hogy a hódító asszír, babiloni majd római seregek pusztították az erdőket, egyes fafajták eltűntek, illetve nagymértékben csökkent a számuk (Jr 6:6; Lk 19:43). A fák és az erdők pusztulása miatt a termőtalajt elmosta a víz, és ezért sok terület kopár, kietlen vidékké vált.

A fák már Ábrahám idejében szerepeltek egy birtok adásvételi szerződésében (1Mó 23:15–18).

A Törvényben: Később Jehova Isten bevitte Izrael népét Kánaán földjére, egy olyan földre, ahol ’sok volt a fa, mely eledelt adott’. Azt ígérte az izraelitáknak, ha engedelmeskednek neki, megadja a szükséges esőt, ugyanakkor azt kérte tőlük, hogy a termés tizedét szenteljék a papságnak és a szentélynek (Ne 9:25; 3Mó 26:3, 4; 27:30). Az Ígéret földjének a meghódítása idején az izraeliták azt az utasítást kapták, hogy ne pusztítsák el a gyümölcstermő fákat,  amikor megtámadják a városokat. Évszázadokkal később azonban Isten felhatalmazta Júda és Izrael királyait, hogy irtsanak ki „minden jó fát” Moáb királyságában. Ennek alighanem az lehetett az oka, hogy Moáb az Ígéret földjén kívül esett. A Moáb elleni háború Isten büntetése volt, és az izraeliták azért irtották ki ezeket a fákat, hogy megakadályozzák azt, hogy a moábiták fellázadjanak vagy visszavágjanak (5Mó 20:19, 20; 2Ki 3:19, 25; vö.: Jr 6:6). A Törvény azt is előírta, hogy ha valaki fát ültetett, nem ehetett a gyümölcséből az első három évben, a negyedik év termését pedig a szentélynek kellett szentelnie (3Mó 19:23–25; vö.: 5Mó 26:2). Ezt követően minden évben az első érett terméssel is ezt kellett tennie (Ne 10:35–37).

Jelképes értelem: Isten jelképként két fát helyezett az Éden kertjébe: „az élet fáját” és „a jó és rossz tudásának a fáját”. Ám az ember nem tartotta tiszteletben Istennek ez utóbbi fával kapcsolatos utasítását, és ez a bukását okozta (1Mó 2:9, 16, 17; 3:1–24).

Gyakran helytelenül úgy értelmezik, hogy ’a jó és rossz tudásának a fája’ és a gyümölcsére kiterjedő tilalom az első emberpár közti szexuális kapcsolatra vonatkozik. De ez a nézet nincs összhangban Isten egyértelmű parancsával, amelyet az első férfinak és nőnek adott, mármint hogy ’legyenek termékenyek, sokasodjanak, és töltsék be a földet’ (1Mó 1:28). Mivel ez a fa ’a jó és rossz tudását’ jelképezte, és mivel Isten utasítása alapján ez „tiltott terület” volt az első emberpárnak, ezért a fa annak jelképévé vált, hogy Istennek van joga ahhoz, hogy irányadó mértékeket szabjon az embereknek, vagyis hogy meghatározza mi a „jó” (amit Isten helyesel), és mi a „rossz” (amit Isten elítél). Ez tehát próba volt az embernek, méghozzá azt illetően, hogy tiszteli-e a Teremtőjét, és kész-e a szabadságnak azon keretein belül mozogni, amelyeket Isten határozott meg. Ez a szabadság egyáltalán nem volt szűkre szabva, sőt, teret adott az embernek, hogy a lehető legteljesebb mértékben élvezze az életet. Ennélfogva az, hogy az első emberpár átlépte a „tiltott terület” határát – azáltal hogy evett ’a jó és rossz tudásának a fájáról’ –, olyan volt, mintha betört volna Isten felségterületére, illetve fellázadt volna Isten hatalma ellen. (Lásd: LEGFŐBB URALOM.)

A fák ezenkívül egyéneket, uralkodókat és királyságokat jelképeztek, mint például abban a próféciában, amely a fáraónak és sokaságának a bukását egy fenséges cédrus kivágásához hasonlítja (Ez 31.). Dániel próféciájában is van egy hatalmas fa, amely ’az emberek királysága’ feletti uralmat példázza (Dá 4:10–26). Az igazságos embert a Biblia a folyóvizek mellé ültetett fához hasonlítja (Zs 1:3), amelynek zöldellő lombja van, és gyümölcsöt terem még a szárazság idején is (Jr 17:8).

Az az ígéret, mely szerint Isten helyreállított népének a napjai olyanok lesznek, mint a fának napjai (Ézs 65:22), még több értelemmel telik meg, ha figyelembe vesszük, hogy Palesztinában néhány fa évszázadokig is elél, sőt akár ezer évig vagy még tovább. Ezékiel látomásában volt egy folyó, mely a látomásbeli templomból eredt, és a partja mentén gyümölcstermő fák nőttek, amelyeknek a levelei gyógyító hatásúak voltak. Hasonló látomás található a Jelenések könyvében (Ez 47:7, 12; Je 22:2, 14). Az „életnek fája” kifejezést a Biblia összefüggésbe hozza az igazi bölcsességgel, az igazságos személy által megtermett gyümölccsel, a beteljesült kívánsággal, a nyelv nyugodtságával és az élet koronájával (Pl 3:18; 11:30; 13:12; 15:4; Je 2:7, 10). A Szentírás a fákat azzal a gyümölcsöző, békés és örömteli állapottal kapcsolatban is megemlíti, amely abból fakad, hogy Jehova a király, és helyreállítja a népét (1Kr 16:33; Zs 96:12; 148:9; Ézs 55:12; Ez 34:27; 36:30).

Jézus néhány szemléltetésében felhasználta a fákat – ahogy Keresztelő János is tette még Jézus előtt –, kiemelve annak szükségességét, hogy gyümölcsöt kell teremnünk az igazi igazságosság terén (Mt 3:10; 7:15–20). Mivel akkortájt Palesztinában adót vetettek ki a gyümölcstermő fákra, ezért a terméketlen fa nyűg volt a tulajdonosának, ennélfogva az ilyen fát ki kellett vágni és el kellett pusztítani (Lk 13:6–9). Júdás levelének a 12. verse azokat az erkölcstelen személyeket, akik beférkőztek a keresztény gyülekezetbe, őszi, gyümölcstelen fákhoz hasonlítja, amelyek kétszer elpusztultak. Az a leírás, hogy ’kétszer elpusztultak’, talán azt hangsúlyozza, hogy teljesen elpusztultak. Vagy azt jelentheti, hogy két szempontból pusztultak el: 1. csupaszok és terméketlenek, és 2. szó szerint is elpusztultak, nincs bennük élet.

A fának fordított héber szóval arra az oszlopra vagy rúdra is utaltak, amelyre holttestet akasztottak (1Mó 40:19; 5Mó 21:22, 23; Jzs 8:29; Esz 2:23). Pál apostol az 5Mózes 21:23-ra hivatkozva a xüʹlon (fa) görög szót használta (Ga 3:13; lásd a KÍNOSZLOP szócikket, valamint az egyes fákat név szerint).