A szén fekete, törékeny, porózus formája, mely általában akkor keletkezik, amikor a fa nem ég el teljesen. Az ókorban úgy állították elő, hogy egy farakást befedtek földdel, és több napon át lassan égették, közben pedig gondoskodtak róla, hogy mindig csak annyi levegőt kapjon a tűz, hogy a gázok el tudjanak égni. Ezzel a módszerrel viszonylag tiszta szenet tudtak előállítani. Elég időigényes munka volt, és komoly odafigyelést igényelt, de a faszenet szívesen használták tüzelőanyagként, különösen akkor, amikor egy állandó, magas hőmérsékletet szerettek volna elérni anélkül, hogy a tűz füstölt volna. Nem kerültek elő bizonyítékok arra, hogy az ókori Izraelben használtak volna természetben előforduló kőszenet.

A faszenet arra használták, hogy hideg időben a tüze mellett melegedjenek; vagy szénserpenyőben égették, vagy tartóedény nélkül (Ézs 47:14; Jr 36:22; Jn 18:18). Mivel egyenletes hőt bocsátott ki, továbbá nem lángolt és nem füstölt, arra is kiválóan alkalmas volt, hogy ezen főzzenek (Jn 21:9). Nélkülözhetetlen volt a fémek olvasztásához és tisztításához; nélküle aligha tudták volna elérni és fenntartani azt a magas hőmérsékletet, amely ahhoz volt szükséges, hogy az ércekből tiszta fémeket nyerjenek ki (Ézs 44:12; 54:16; lásd: FINOMÍTÁS, TISZTÍTÁS, OLVASZTÓ). Ahhoz hasonlóan, ahogyan ma megtöltik a nagyolvasztót, a múltban is a fémérceket faszénrétegek közé tették. Úgy tűnik, hogy ez a módszer ihlette a következő példabeszédet: Ha kedvesen bánsz az ellenségeddel, tüzes szenet gyűjtesz a fejére; megenyhíted haragját, és jót hozol ki belőle (Pl 25:22; Ró 12:20). A ’bölcs tékoai asszony’ a lassan égő faszén parazsával szemléltette az életben lévő utódját (2Sá 14:1–7).

A héber ga·cheʹleth és pe·chámʹ szavakat nem mindig fordítják úgy, hogy „faszén”, hiszen gyakran egyszerűen csak szénre, égő szénre vagy parázsra utalnak. A hajlék oltárán fát használtak tüzelőanyagként (3Mó 1:7, 8; 3:5); az engesztelés napján az oltárról származó tüzes szénre tett füstölőszer füstje úgy borította be a szövetségládát, akárcsak egy felhő (3Mó 16:12, 13). Ézsaiás azt írta egy bálványimádóról, hogy istent készít magának ugyanabból a fából, amelyből tüzet is rak, és amelynek szenén kenyeret süt (Ézs 44:14, 15, 19).

Több írásszövegben a „szén” szót jelképes értelemben is lehet érteni, és bármilyen izzó, forró vagy égő anyagra utalhat (2Sá 22:9; Jób 41:21; Zs 18:8, 12, 13; 140:10; Ézs 6:6; Ez 1:13; 10:2; 24:11). A „rekettyebokrok [forró] parazsa” jelképezi az azokra eljövő büntetést, akiknek ’csalárd a nyelvük’ (Zs 120:2–4).