Isten szolgái körében a fej befedésének fontos szellemi jelentősége van, méghozzá a főség és az alárendeltség tekintetében. Pál apostol elmagyarázza a keresztény gyülekezetekre érvényes, főségre vonatkozó, Istentől kapott alapelvet: „minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje pedig a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten” (1Ko 11:3). Rávilágít, hogy a nőnek azért kell befednie a fejét valamivel, ami ’hatalmi jelként’ szolgál, mert ezzel elismeri a férfi főségét, alárendelve magát a helyénvaló teokratikus hatalomnak, amikor imádkozik vagy prófétál a gyülekezetben (1Ko 11:4–6, 10).

Az apostol ugyanakkor arra is kitér, hogy a férfiaknak nem kell befedniük a fejüket, például amikor, vállalva a vezetést a gyülekezetben, imádkoznak vagy prófétálnak. Isten elrendezésében ez a férfiak kijelölt szerepe. Amennyiben a férfi befedné a fejét ezekben a helyzetekben, önnön fejét szégyenítené meg. Emellett azt jelezné, hogy nem tiszteli Jézus Krisztust mint főt, sem Jehova Istent, aki a legfőbb Fő, ugyanis a férfi „Isten képmása és dicsősége”, akit Isten eredetileg azért teremtett, hogy őt képviselje a földön. Nem szabad elhomályosítania ezt a szerepét azzal, hogy befedi a fejét. Elsőként a férfi lett megteremtve, a nő csak utána. A nő „a férfiból” és „a férfiért” teremtetett. A nő tulajdonságai a férfi dicsőségének és méltóságának a kifejeződése, miként a férfi tulajdonságai Isten dicsőségének és méltóságának a visszatükröződése. Tehát a keresztény nőnek el kell ismernie örömmel az alárendelt szerepét, azáltal hogy szerénységet és alárendeltséget mutat. Ennek látható jelét is kell adnia, úgy, hogy fátyollal vagy valami mással befedi a fejét. Nem szabad arra törekednie, hogy átvegye a férfi szerepét, inkább támogatnia kell annak főségét (1Ko 11:4, 7–10).

Pál a korintusziaknak írt levelében felhívja a figyelmet arra, hogy a nők esetében a természet adta hosszú haj folyamatos emlékeztető Istentől arra, hogy a nő alá van vetve a férfinak. A nőnek tehát el kell ismernie ezt, amikor olyan feladatot lát el, mely alapvetően a férfiak feladata a keresztény gyülekezetben, és valamilyen módon be kell fednie a fejét, hogy a haján kívül még fedje azt valami. Ezzel kimutatja egyrészt azt, hogy elismeri a főségre vonatkozó, Istentől kapott alapelvet, másrészt azt, hogy különbséget tesz aközött, hogy a mindennapi megszokott tevékenységeit végzi, és aközött, hogy különleges gyülekezeti feladatokat lát el, például olyankor, ha a gyülekezetből nincs jelen képesített férfi, vagy ha másokat tanít formális bibliatanulmányozás keretében, miközben jelen van a férje vagy a gyülekezet egyik férfi tagja (1Ko 11:11–15).

Hogy miért fontos Isten gyülekezetének követnie ezt az elrendezést, az apostol nyomós érvként azt hozza fel, hogy Isten angyalai miatt kell így tenni, akik azért küldettek el, „hogy szolgáljanak azoknak, akik megmentést fognak örökölni” (Héb 1:13, 14). Ezeket a hatalmas szellemszemélyeket foglalkoztatja, hogy a keresztények megőrzik-e a helyüket Isten elrendezésén belül, mert ezáltal fennmarad a teokratikus rend és tiszta marad az Istennek bemutatott imádat (1Ko 11:10).

Jobban megértjük, miért volt szüksége az ókori Korintuszban lévő gyülekezetnek erre a tanácsra, ha figyelembe vesszük, hogy az idő tájt az volt a szokás, hogy a nők nyilvános helyen mindig fátyolt viseltek. Csakis a laza erkölcsű nők jártak fátyol nélkül. A pogány papnők pedig a templomokban alighanem azt a szokást követték,  hogy levették a fátylukat, és hagyták, hogy a hajuk ziláltan lógjon, amikor állításuk szerint megszállta őket az isteni ihlet. Egy ilyen szokás a keresztény gyülekezetben szégyenteljes lenne, illetve sértő lenne Jehova Istennek a főségre és az alárendeltségre vonatkozó elrendezésére nézve. Pál azzal fejezte be az értekezését, hogy ha valaki bármiféle más szokás mellett érvel, amely eltér attól, amit ő meghatározott, a gyülekezetnek akkor is az apostol tanácsát kell követnie a fej befedését illetően. Ennélfogva ez az útmutató mindenkor és mindenhol érvényes a keresztény gyülekezetben (1Ko 11:16).

Az ókorban a héberek nemcsak az öltözékük kiegészítőjeként fedték be valamivel a fejüket, hanem annak jeléül is, hogy keseregnek (2Sá 15:30; Jr 14:3). A nők ezenkívül ily módon mutattak szerénységet. Rebeka mielőtt Izsákkal találkozott, „fogott egy kendőt, és eltakarta magát”, bizonyára azért, hogy így mutassa ki, hogy alárendeli magát annak, aki a férje lesz (1Mó 24:65; lásd: FEJFEDŐ; FŐSÉG).