A héberek nem fordítottak túlzott figyelmet arra, hogy a mindennapokban mivel fedjék be a fejüket. Időnként, ha szükséges volt, az átlagember a felsőruhájával vagy a köntösével takarta be a fejét. Fejdíszt többnyire hivatali tisztséget betöltő férfiak hordtak, illetve ünnepi vagy más különleges alkalmakkor férfiak és nők is egyaránt. A Törvény előírta, hogy Izrael papjai milyen fejfedőt viseljenek (2Mó 28:4, 39, 40; lásd: KORONA; ÖLTÖZÉK).

Milyen fejfedőkről olvashatunk a Héber Iratokban? A Bibliában abban a történetben olvasunk először a fej befedéséről, amely megemlíti, hogy Rebeka kendőt tesz a fejére, mielőtt Izsákkal találkozik (1Mó 24:65). Az itt szereplő héber cá·ʽífʹ szó más bibliaversekben is megtalálható (1Mó 38:14, 19). Rebeka azzal, hogy „kendőt” viselt, nyilván azt mutatta ki, hogy alárendeli magát a jövendőbelijének, Izsáknak.

A főpap turbánja (héb.: mic·neʹfeth), amelyet a feje köré tekert, finom lenből készült, az elejére pedig egy aranylemez volt rögzítve kék zsinórral (2Mó 28:36–39; 3Mó 16:4). Az alpapok a fejdíszüket ugyancsak a fejük köré ’tekerve’ viselték, de erre a fejfedőre egy másik héber szót használtak (migh·bá·ʽáʹ), ami arra utal, hogy ennek más alakja volt, és feltehetően nem volt annyira díszes, mint a főpap turbánja. Ezenkívül az alpapok fejfedőjén nem volt aranylemez (3Mó 8:13).

Jób jelképes értelemben beszélt a turbánról; egy turbánhoz hasonlította igaz ítéletét (Jób 29:14; vö.: Pl 1:9; 4:7–9). Előfordult, hogy nők is hordtak turbánt (Ézs 3:23). Az ebben a versben használt héber szó a cá·nífʹ. Ez a szó szerepel a „királyi turbán” kifejezésben az Ézsaiás 62:3-ban, valamint a Zakariás 3:5-ben, amikor a főpap fejfedőjéről van szó.

A jelek szerint a peʼérʹ szó egy turbánhoz hasonló fejdíszt jelölt, amelyet a vőlegény viselt (Ézs 61:10), és amely az öröm jele volt (Ézs 61:3; vö.: Ez 24:17, 23). Ezzel a szóval utaltak a nők (Ézs 3:20), illetve a papok (Ez 44:18) fejdíszére is.

A fejpántok (héb.: seví·szímʹ) alighanem hálómintásak voltak (Ézs 3:18). A ’lelógó turbánok’ (héb.: tevú·límʹ), amelyekről Ezékiel azt írta, hogy a káldeus harcosok viselték, nagyon színesek és gazdagon díszítettek lehettek (Ez 23:14, 15).

Dániel társain, a három héber ifjún rajta maradt a ruha, még a fejfedő is, amikor Nabukodonozor bevettette őket a kemencébe. A fejfedőik vélhetően a rangjukat jelezték. Néhányan úgy gondolják, hogy ezek kúp alakúak voltak (Dá 3:21).

Ókori és mai fejfedők: A legtöbb egyiptomi, babiloni és asszír emlékmű és dombormű csatát, vadászatot jelenít meg, illetve olyan eseményeket, amelyek a királyi palotában vagy egy-egy templomban történtek. Ezenkívül főként az egyiptomiak sokszor ábrázoltak olyan jeleneteket, amelyeken különféle mesterségeket űző személyek láthatók. Ezeken a jeleneteken megfigyelhető, hogy a királyok, a fejedelmek és egyéb előkelő személyek igen sokféle fejdíszt viseltek, míg az átlagemberek gyakran fedetlen fővel vannak ábrázolva, vagy néha fejre simuló fejfedővel.

Napjainkban a Közel-Keleten a beduinok egy nagyon hasonló fejfedőt hordanak, a kaffijeht. Ez egy négyzet alakú kendő. Ha félbehajtjuk, a három csücske lelóg a hátra és a vállra. Egy zsinórral fogják körül a fejen, és miközben az arc szabadon marad, a fej és a tarkó védve van a napfénytől és a széltől. Lehetséges, hogy az ókorban a héberek ilyen fejfedőt viseltek.

A fej befedése és a nők alárendeltsége: Pál apostol azt az utasítást adta, hogy a nők fedjék be a fejüket, amikor imádkoznak vagy prófétálnak a keresztény gyülekezetben. A nők ezáltal ismerték el a főségre vonatkozó alapelvet, miszerint az asszony feje a férfi, a férfi feje Krisztus, Krisztus feje pedig az Isten. Pál azt írta, hogy a nőknek a természet adta hosszú hajuk „fejdísz helyett” adatott. Az apostol ebben a levelében a korintuszi keresztényeknek írt, akik  európai és szemita emberek között éltek, akik körében megszokott volt, hogy a természet rendje szerinti hajhosszúság megkülönböztette a férfit és a nőt. A rabszolganőknek, illetve azoknak borotválták le a haját, akiket rajtakaptak, hogy paráznaságot vagy házasságtörést követtek el. Pál kiemelte, hogy a nők természet adta hosszú haja jelzi azt a szerepüket, hogy alá vannak vetve a férfiak főségének. Tehát a nőknek, figyelembe véve az alárendeltségük eme természet adta emlékeztetőjét, valamivel be kell fedniük a fejüket, vagyis „hatalmi jelet” kell viselniük a fejükön, amikor imádkoznak vagy prófétálnak a gyülekezetben. Ezzel mutatják ki mások előtt, köztük az angyalok előtt, hogy elismerik a főség alapelvét (1Ko 11:3–16). Az ókorban minden bizonnyal a prófétanők is befedték a fejüket. Így járt el Debóra (Bí 4:4) és Anna is (Lk 2:36–38), amikor prófétált. (Lásd: HAJ, SZŐRZET.)