Építménynek, helynek az ünnepélyes használatbavétele, vagy egy egyezség ünnepélyes hatálybaléptetése. A héber chá·nakhʹ igét (főnévi alakja: chanuk·káʹ) szokták a „felavat” szóval fordítani, ha a ’valamit létesít, hivatalosan felszentel’ jelentést akarják visszaadni. A „felavat” ige görög megfelelője az en·kai·niʹzó, melynek elsődleges jelentése az, hogy felszentelés által ’megújít’, vagyis ’újjászentel’. A héber néʹzer szót – az odaszenteltség szent jele – az ODASZENTELTSÉG szócikk tárgyalja bővebben.

A mózesi törvényszövetség az alkalomhoz illő szertartások keretében lépett ünnepélyesen hatályba. Ekkor állatáldozatokat mutattak be, és a vérrel meghintették az oltárt, a könyvet és a népet. Pál apostol úgy utalt erre az eseményre, mint a törvényszövetség felavatására (2Mó 24:4–8; Héb 9:18–20).

Pál, amikor azt írja, hogy „a korábbi szövetséget sem avatták fel [a gör. en·kai·niʹzó egyik alakja] vér nélkül” (Héb 9:18), rámutat, hogy az új szövetség is hasonlóképpen lépett életbe. Ez a felavatás úgy történt, hogy Jézus meghalt, feltámadt, majd az égbe ment, ahol bemutatta emberi életének az értékét, utána pedig kitöltötte tanítványaira a szent szellemet. Mivel Jézus Krisztus szellemben támadt fel, be tudott lépni az igazi „szent helyre”, azaz megjelenhetett Jehova előtt az égben, és váltságáldozata által a felkent követőinek is lehetővé tette, hogy belépjenek az égbe. Tehát Jézus felavatta, megnyitotta az utat az égbe, és így már mások is beléphettek oda (Héb 10:19, 20).

A Szentírás olyan ünnepségeket is megemlít, melyek alkalmával a törzsek fejedelmei a pusztában a hajlék oltárának felavatásakor felajánlásokat mutattak be (4Mó 7:10, 11, 84–88). Salamon templomának és az ott lévő nagy áldozati oltárnak a felavatásakor pedig egy különleges gyűlést tartottak (1Ki 8:63; 2Kr 7:5, 9).

A babiloni száműzetés után Zorobábel vezetésével újjáépítették a templomot, és a felszentelési ünnepségen több száz állatot áldoztak fel (Ezs 6:16, 17). Később az újjáépített Jeruzsálem körüli falat Nehémiás vezetésével helyreállították, és ekkor is egy nagyszabású felavatási ünnepet tartottak. Ez alkalommal két hatalmas hálaadó énekkar zengte Jehova dicséretét (Ne 12:27–43).

Ezek mellett a magasztos felavatási ünnepségek mellett, melyekben az egész nemzet részt vett, a Biblia arról is ír, hogy az emberek felavatták a házaikat (5Mó 20:5). A 30. zsoltár felirata pedig, mely zsoltárt Dávidnak tulajdonítanak, a következőképpen nevezi meg ezt a művet: „A ház felavatásának dala.”

 Miután Nabukodonozor egy hatalmas aranyszobrot állított Dura síkságán, egy pazar felavatási ünnepséget rendezett, melyre meghívta az összes satrapát, felügyelőt, kormányzót, tanácsadót, kincstárnokot, bírót, békebírót és a tartományok valamennyi intézőjét. Nabukodonozor azt remélte, hogy így az összes alattvalóját egyesíteni tudja az imádatban. A három héber ifjú is jelen volt ezen az alkalmon, ám ők nem voltak hajlandók megalkudni Jehova imádatában azzal, hogy részt vesznek ennek a nemzetnek a bálványimádatában (Dá 3:1–30).

A zsidók mind a mai napig évente megtartják decemberben a hanukának nevezett ünnepet. Ekkor arról a felavatási (héb.: chanuk·káʹ) ünnepről emlékeznek meg, melyet azután rendeztek, hogy Makkabeus Júdás i. e. 165-ben megtisztította a templomot, melyet IV. Antiokhosz Epiphanész beszennyezett (Jn 10:22; lásd: FELAVATÁS ÜNNEPE).