Felebarát az, aki a bibliai paranccsal összhangban szeretetet és kedvességet mutat mások iránt, még akkor is, ha távolabb lakik, és nem rokona vagy társa nekik.

Vannak egymással társítható, de jelentésükben némileg eltérő héber kifejezések, melyeket bizonyos szövegkörnyezetekben „felebarát”-nak fordítanak, és segítenek átfogó képet kapnunk arról, hogy milyen kapcsolatokról ír a Héber Iratok. A réʹaʽ jelentése: ’felebarát’, ’társ’, ’barát’; vonatkozhat közeli kapcsolatra, de általában ’embertársat’ vagy ’honfitársat’ jelent, mindegy, hogy az illető közeli társ-e vagy sem, a közelben lakik-e vagy sem. Ez a szó a Szentírásban legtöbbször olyan emberre utal, aki szintén Izrael nemzetének a tagja, vagy Izraelben lakik (2Mó 20:16; 22:11; 5Mó 4:42; Pl 11:9). Az ʽá·míthʹ szó azt jelenti, hogy ’társ’, és gyakran olyan személyt jelöl, akivel valakinek valamit el kell intéznie (3Mó 6:2; 19:15, 17; 25:14, 15). A qá·róvʹ szó ( jel.: ’közel’; ’környék’; ’rokon’) helyre, időre vagy személyekre utal; közelebbi kapcsolatot jelölhet, mint a „felebarát” szó, és időnként ’közel állónak vagy közeli ismerősnek’ van fordítva (2Mó 32:27; Jzs 9:16; Zs 15:3; 38:11). Nincs olyan magyar szó, mely önmagában mindezeket a jelentésárnyalatokat felöleli.

A Görög Iratokban a ’felebarátnak’ fordított szó a plé·sziʹon, melynek jelentése: ’közel’, és amennyiben a ho (a[z]) határozott névelő előzi meg, betű szerint visszaadva: ’a közeli’ (Ró 13:10; Ef 4:25).

Parancs a felebaráti szeretetre: A Biblia lépten-nyomon arra tanítja az embert, hogy szeresse a felebarátját, legyen hozzá kedves, nagylelkű, és mutasson iránta segítőkészséget, mindegy, hogy az a valaki csak közel lakik hozzá, a társa neki, közeli ismerőse vagy a barátja. A Törvény parancsa így szólt: „Igazságosan ítéld felebarátodat . . . Ne gyűlöld testvéredet szívedben. Mindenképpen fedd meg társadat [az ʽá·míthʹ egyik alakja], hogy ne hordozd vele együtt a bűnt. . . szeresd felebarátodat [a réʹaʽ egyik alakja], mint önmagadat” (3Mó 19:15–18). (A görög Septuaginta a réʹaʽ szót itt a görög ho plé·sziʹon kifejezéssel adja vissza.) Dávid dicsérően szól arról, „aki nem rágalmaz nyelvével, nem tesz rosszat társával [a réʹaʽ egyik alakja], és nem vesz ajkára gyalázkodást a hozzá közel állók [a qá·róvʹ egyik alakja] ellen” (Zs 15:3). A Szentírás újra meg újra megtiltja, hogy kárt okozzunk az embertársunknak (réʹaʽ); még csak megvetnünk sem szabad őt, és kívánnunk sem szabad semmit, ami az övé (2Mó 20:16; 5Mó 5:21; 27:24; Pl 14:21).

Pál apostol kijelentette: „aki szereti az embertársát, a törvényt betöltötte.” Ezután felsorolja a Törvény néhány parancsolatát, és így következtet: „bármi más parancsolat legyen is – ebben a szóban van összefoglalva: »Szeresd felebarátodat [plé·sziʹon], mint önmagadat.« A szeretet nem cselekszik rosszat a felebaráttal [plé·sziʹon]; a törvény betöltése tehát a szeretet” (Ró 13:8–10; vö.: Ga 5:14). A „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” parancsot Jakab „a királyi törvénynek” nevezi (Jk 2:8).

A második legnagyobb parancsolat: Amikor egy zsidó megkérdezte Jézustól, hogy ’mi jót kell tennie, hogy örök életet kapjon’, és tudni akarta, hogy mely parancsolatokat kell megtartania, Jézus megnevezett ötöt a tízparancsolatból, majd hozzátette a 3Mózes 19:18-ban olvashatót: „szeresd felebarátodat [plé·sziʹon], mint önmagadat” (Mt 19:16–19). Azt is megállapította, hogy ez a Törvénynek a második legfontosabb parancsa  – egyike annak a kettőnek, amelyen az egész Törvény és a Próféták alapultak (Mt 22:35–40; Mk 12:28–31; Lk 10:25–28).

Ki a felebarátom? Amikor egy másik férfi, aki feltétlenül igazságosnak akarta magát bizonyítani, megkérdezte Jézustól, hogy ’ki valójában a felebarátja [plé·sziʹon]’, Jézus segített a hallgatóinak még világosabban látni a plé·sziʹon szó jelentését. Az irgalmas szamaritánusról szóló szemléltetésében kiemelte, hogy az igazi felebarát az, aki – még ha messze lakik is, vagy nem is rokona vagy társa az adott személynek – kimutatja embertársa iránt azt a szeretetet és kedvességet, amelyre a Biblia parancsot ad (Lk 10:29–37).

Izrael nemzetében: A Héberek 8:11-ben a legtöbb görög szöveg a görög po·liʹtész (polgár) szó egyik alakját használja, némely későbbi kézirat viszont a plé·sziʹon szót. Pál itt a Jeremiás 31:34-ben található helyreállítási próféciából idéz, amely az Izrael nemzetéhez tartozóknak szólt: „Nem tanítja többé ki-ki a társát [a réʹaʽ egyik alakja] és ki-ki a testvérét, így szólva: »Ismerjétek meg Jehovát!«, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig – ez Jehova kijelentése.” Az apostol ezt a szövegrészt a szellemi értelemben vett ’szent nemzetre’, ’Isten Izraelére’ alkalmazza, mondván: „És semmiképpen nem tanítja majd ki-ki a polgártársát, és ki-ki a testvérét”.

Tanács a Példabeszédek könyvéből: Bár az embernek segítenie és szeretnie kell a felebarátját, ügyelnie kell arra, hogy ne akarjon a legközelebbi társa lenni a felebarátjának vagy embertársának – nem szabad ráakaszkodnia vagy kihasználnia. A példabeszéd így fogalmazza meg ezt a gondolatot: „Ritkán tedd lábadat embertársad [a réʹaʽ egyik alakja] házába, nehogy elege legyen belőled, és meggyűlöljön” (Pl 25:17).