Férjes asszony. Héberül az ʼis·sáʹ szó jelentése ’asszony’ (szó szerint: ’nőember’) vagy ’feleség’. A feleségre úgy utaltak, mint aki egy férj tulajdona (Ézs 62:4, lábj.). Görögül a gü·néʹ jelenthet ’feleséget’, de jelenthet ’nőt’ is, akár férjezettet, akár hajadont. Jehova Isten úgy adott feleséget az első férfinak, Ádámnak, hogy kivette az egyik bordáját, és megformálta belőle a nőt. Így Éva a csontjából való csont és a húsából való hús lett. Ádám párja volt, és a segítőjének lett teremtve (1Mó 2:18, 20–23). Isten közvetlenül kommunikált Ádámmal, ő pedig elmondta Isten parancsolatait a feleségének. Mivel Ádám előbb lett megteremtve, méghozzá Isten képmására, elsőbbsége volt mint főnek, és ő közvetítette Isten gondolatait Évának. Szeretettel kellett gyakorolnia a főségét, a nőnek pedig a segítő szerepében együtt kellett működnie vele a kettőjüknek szóló, szaporodásra vonatkozó parancs teljesítésében (1Mó 1:28; lásd: NŐ, ASSZONY).

Először Éva esett bűnbe, aki segítő helyett kísértője lett a férjének, majd a férje, Ádám is követte őt a törvényszegésben. Isten ezután a következő büntetést szabta ki az asszonyra: „Felettébb megnövelem terhességed fájdalmát. Fájdalommal szülsz gyermekeket, és epekedni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad” (1Mó 3:16). Azóta a föld sok népének körében a férjek csakugyan uralkodnak a nőkön, gyakran igen keményen, és a nők sok esetben nem a társ és a segítő szerepét töltik be, hanem inkább cselédként bánnak velük.

Az ókori héberek körében: Az ókori héberek körében a férfi volt a háznép feje és a felesége tulajdonosa (héb.: baʹʽal), a nő pedig az ő tulajdona (beʽú·láʹ). Isten szolgái között a feleség méltóságteljes és tiszteletre méltó helyet töltött be. A vállalkozó szellemű, tehetséges, istenfélő nőknek a férjük fősége alatt nagy mozgásterük és cselekvési szabadságuk volt, és boldogok voltak a maguk helyén; abban az áldásban részesültek, hogy Jehova Isten felhasználta őket, hogy különleges szolgálatokat végezzenek neki. A Bibliában megjelenő számos hűséges feleség között van Sára, Rebeka, Debóra, Ruth, Eszter és Mária, Jézus anyja.

A Törvény védte a feleséget: Igaz, a férj magasabb állást töltött be a házasságban, Isten megkövetelte tőle, hogy anyagilag és szellemileg gondoskodjon a családjáról, és törődjön vele. Ezenkívül bármilyen kihágás történt a családban, az rossz fényt vetett rá, így hát súlyos felelősség nyugodott rajta. És bár nagyobb kiváltságai voltak, mint a feleségnek, Isten törvénye megvédte a feleséget, és páratlan kiváltságokat biztosított neki, hogy boldog, gyümölcsöző életet élhessen.

Íme néhány példa arra, hogy miről intézkedett a Törvény a feleséggel kapcsolatban: Házasságtörésért halálbüntetés járt, akár a férj követte el, akár a feleség. Ha a férj arra gyanakodott, hogy a felesége titokban hűtlen hozzá, elvihette a paphoz, hogy Jehova Isten ítélkezzen az ügyben, és ha az asszony bűnös volt, elsorvadtak a nemi szervei; ha viszont nem volt bűnös, a férjének teherbe kellett ejtenie őt, mindenki előtt elismerve ezzel az ártatlanságát (4Mó 5:12–31). A férj elválhatott a feleségétől, ha valami illetlenséget talált benne. Ez valószínűleg olyasmit takart például, hogy az asszony felháborítóan tiszteletlenül viselkedett a férjével szemben, esetleg szégyent hozott a férje vagy az apósa családjára. Ámde a feleséget védte az az előírás, hogy a férjnek válólevelet kellett írnia számára. A nő azután hozzámehetett egy másik férfihoz (5Mó 24:1, 2). Ha a feleség olyan fogadalmat tett, amely a férje megítélése szerint nem volt bölcs, vagy rossz hatással lehetett volna a családra, a férj érvényteleníthette (4Mó 30:10–15). Ez azonban védelmül szolgált a feleségnek, mivel így nem tett elhamarkodottan olyasmit, amiből később gondja lett volna.

A mózesi törvény engedélyezte a többnejűséget, de szabályozta is, hogy megvédje a feleséget. A férj nem ruházhatta át az elsőszülöttségi jogot egy kevésbé szeretett felesége fiáról a kedvenc felesége fiára (5Mó 21:15–17). Ha egy izraelita lányt az apja eladott szolgának, és az ura ágyasnak vette meg őt, engedhette, hogy megváltsák, ha a lány nem tett a kedvére, de nem adhatta el idegen népnek (2Mó 21:7, 8). Ha ő vagy a fia az ágyasává tette a lányt, majd  pedig második feleséget vett el, el kellett látnia a lányt élelemmel, ruhával és szállással, és meg kellett adnia a házastársi jogát (2Mó 21:9–11).

Ha egy férj rosszindulatúan azzal vádolta a feleségét, hogy hazudott, amikor szűznek mondta magát a házasságkötésükkor, és a vád hamisnak bizonyult, a férjet megbüntették; a szüzek menyasszonyárának kétszeresét kellett fizetnie a lány apjának, és egész életében nem válhatott el tőle (5Mó 22:13–19). Ha egy férfi elcsábított egy el nem jegyzett szüzet, köteles volt kifizetni a menyasszonyárat a lány apjának, és ha az apa megengedte, a férfinak el kellett vennie a lányt, és egész életében nem válhatott el tőle (5Mó 22:28, 29; 2Mó 22:16, 17).

Bár a héber társadalomban valamelyest más helyzetben volt a feleség, mint a mai nyugati társadalomban, a hűséges héber feleség élvezte a helyzetét és a munkáját. Támogatta a férjét, nevelte a gyermekeket, vezette a háztartást, és sok mindenben megelégedést és örömet talált, mivel teljesen kibontakoztathatta női természetét és tehetségét.

A jó feleség jellemzése: A Példabeszédek könyvének 31. fejezete leírja, hogy milyen örömteli helyzetben volt a hűséges feleség, és hogy mi mindennel foglalkozott. Azt olvassuk róla, hogy értékesebb a férjének, mint a korallok. A férje bízhat benne. Ez a feleség dolgos, például anyagot sző, ruhát készít a családjának, gondja van a szükséges dolgok megvásárlására, dolgozik a szőlőben, vezeti a háztartást a szolgákkal, segít a rászorulókon, szép ruhákba öltözteti a családját, keze munkájával még pénzt is keres, felkészíti a családját az esetleges válsághelyzetekre, bölcsen és szerető-kedvességgel szól, valamint Jehova félelmének és a jótetteinek köszönhetően dicséretet kap a férjétől és a fiaitól, ily módon tiszteletet szerez a férjének és a családjának az országban. Bizony, aki jó feleséget talált, az jó dologra lelt, és jóakaratot nyer Jehovától (Pl 18:22).

A keresztény gyülekezetben: A keresztény gyülekezetben az az irányadó mérték, hogy egy férjnek csak egy élő felesége lehet (1Ko 7:2; 1Ti 3:2). A feleségek azt a parancsot kapják, hogy rendeljék alá magukat férjüknek, akár a keresztény hitet vallja az, akár nem (Ef 5:22–24). A feleség nem tagadhatja meg a férjétől a házastársi jogát, mert a férjéhez hasonlóan ő sem „gyakorol hatalmat a saját teste fölött” (1Ko 7:3, 4). A feleségeket arra szólítják fel, hogy elsősorban a szív rejtett embere legyen az ékességük, és teremjék meg a szellem gyümölcsét, hátha csupán a viselkedésük által megnyerik nem hívő férjüket a keresztényi hitnek (1Pt 3:1–6).

Jelképes értelem: Jehova jelképesen a feleségének nevezte Izraelt a nemzettel kötött szövetsége miatt (Ézs 54:6). Pál apostol úgy ír Jehováról, mint aki a szellem által született keresztények Atyja, ’a fenti Jeruzsálemről’ pedig, mint amely az anyjuk, mintha Jehova össze lenne házasodva vele, hogy az szellem által született keresztényeket hozzon világra (Ga 4:6, 7, 26). A keresztény gyülekezetet Jézus Krisztus menyasszonyának vagy feleségének nevezik (Ef 5:23, 25; Je 19:7; 21:2, 9).