Mesterség, amely során színezőanyagokkal különféle színűvé, illetve színárnyalatúvá tesznek valamit, például fonalat, kelmét vagy más anyagokat. A festés már ismert volt Ábrahám napjai előtt is, és valószínűleg olyan ősi mesterség, akár a szövés. Az izraeliták egyebek mellett kék fonalat, karmazsinvörös fonalat és bíborpirosra festett gyapjút használtak a hajlék és a papi ruhák elkészítéséhez (2Mó 25–28., 35., 38., 39.). Kezdetben inkább csak otthon festettek, de idővel meglehetősen nagy kereskedelmi vállalkozássá nőtte ki magát a festés egyes helyeken. Az ősi egyiptomiak ismertek voltak a rendkívül élénk színű árucikkeikről (Ez 27:7). Ám Egyiptom bukása után Tírusz és más föníciai városok lettek a kelmefestés fontos központjai.

Ókori eljárások: Mindenhol más és más festési eljárást alkalmaztak. Olykor magát a fonalat festették be, máskor pedig a már kész szövetet. A fonalat vélhetően kétszer fürdették meg a festőkádban, majd miután kivették abból, kicsavarták, így az értékes festékanyag nem veszett kárba. Ezt követően kiterítették a fonalat, hogy megszáradjon.

Minden szövettel másként kellett bánni. Nagyon ritkán a színezőanyagnak affinitása volt a színezendő rostszálakhoz, azaz magától befogta azokat. De ha ez nem így volt, a szövetet először pácolni kellett, vagyis egy olyan anyaggal kellett kezelni, amely kémiai kölcsönhatásba lép a rostszálakkal és a festékkel is. Ahhoz, hogy egy anyag pác lehessen, kölcsönhatásba kellett lépnie legalább a színezőanyaggal, hogy így együtt olyan színes vegyületet alkossanak, amely már oldhatatlan. A felfedezések azt mutatják, hogy az egyiptomiak alkalmaztak pácokat a festési eljárásaik során. Például használták a piros, a sárga és a kék színt, és az ilyen színű festékanyagokat csakis az arzén, a vas és az ón oxidjaival lehetett tartóssá tenni, amelyeket pácként alkalmaztak.

A jelek szerint az állatbőröket először cserzésnek vetették alá, majd befestették azokat. Szíriában a mai napig szömörcével cserzik a kosbőröket, és azután festik be őket. Miután a festék megszáradt, a bőrt bedörzsölték olajjal és kifényesítették. A beduinok a lábbelijüket és egyéb bőrtárgyaikat ily módon festik pirosra, és ezek bizonyára eszünkbe juttatják a hajléknál használt, „pirosra festett kosbőrt” (2Mó 25:5).

Figyelemre méltó, amit az a felirat közöl a festett anyagokról, amelyet III. Tiglát-Pilészer, asszír király egyik épületén találtak. A király, miután beszámol a Palesztina és Szíria ellen folytatott hadjáratairól, megemlíti, hogy sarcot szedett egy bizonyos tíruszi Hírámtól és más uralkodóktól. A felsorolás szerint a sarc például ezeket foglalta magában: „vászonszöveteket, ibolyaszinű gyapjút, biborra festett gyapjút. . . juhszörméket ragyogó biborszinűre festve, égi madarakat, melyeknek szárnytollai ragyogó violaszinűek voltak” (Vigouroux: A Biblia és az ujabb fölfödözések. 79. o.).

Miből nyertek festékanyagot? Különböző növényekből és állatokból nyertek festékanyagokat. Palesztinában a sárga színt a mandulafa leveléből és a gránátalma őrölt héjából vonták ki, de a föníciaiak felhasználták még az indiai kurkumát és a sáfrányszeklicét is. A fekete színt a héberek a gránátalmafa kérgéből tudták kivonni, a pirosat pedig a festő buzér (Rubia tinctorum) gyökeréből. A kék színt a festő indigóból (Indigofera tinctoria) nyerték; ezt a növényt valószínűleg Egyiptomból vagy Szíriából vitték Palesztinába. A gyapjút többféle módszerrel festhették bíborszínűre, például úgy, hogy éjszakára beáztatták a szőlő levébe, és porrá tört festő buzért szórtak rá.

A karmazsinvörös festékanyagot a legősibb ismert festékforrásból, egy élősködő rovarból (Coccus ilicis) nyerték. Ez a rovar az egyformaszárnyúak rendjéhez, és azon belül a valódi pajzstetvek családjába tartozik. Mivel az élő nőstény,  amely körülbelül akkora, mint egy cseresznyemag, egy bogyóra emlékeztet, ezért a görögök kokʹkosznak nevezték el, amelynek a jelentése ’bogyó’. A rovar arab neve qirmiz vagy kermez, és ezekből ered a magyar „karmazsin” szó. A rovar megtalálható az egész Közel-Keleten. Ennek a festéktetűnek csupán a petéi tartalmazzák a bíborvörös színű festékanyagot, amely kermeszsavban gazdag. Április vége felé a szárnyatlan nőstény, amely ekkorra tele van petékkel, a szipókájával a gubacstölgy (Quercus coccifera) ágaihoz, és olykor a leveleihez tapad. A lárvákat, azaz a festéktetveket begyűjtik és megszárítják. Az értékes festéket pedig úgy vonják ki belőlük, hogy vízben megfőzik őket. Ez az a piros vagy vörös színű festékanyag, amelyet nagy mennyiségben használtak, amikor befestették a hajlék tartozékait, illetve Izrael főpapjának a ruháit.

A bíborszínt puhatestűekből nyerték, méghozzá a bíborcsigákból, például a Murex trunculusból és a Murex brandarisból. Ezeknek az állatoknak a kopoltyúüregében van egy apró mirigy, amely mindössze egy csepp váladékot tartalmaz. Kezdetben ez a váladék krémszínű és krémes állagú, de amint levegővel és fénnyel érintkezik, fokozatosan sötétlila vagy bíborpiros színűvé válik. Ezek a bíborcsigák megtalálhatók a Földközi-tenger partja mentén, és az élőhelyüktől függően különböző színárnyalat nyerhető belőlük. A nagyobb példányokat egyesével törték fel, és óvatosan távolították el belőlük az értékes váladékot, a kisebbeket viszont mozsárban zúzták össze. Egy-egy bíborcsigából igen csekély mennyiségű váladékot tudtak kivonni, ennélfogva drága eljárás volt ebből a váladékból nagy mennyiséget összegyűjteni. Ez a festékanyag tehát sokba került, és a bíborszínűre festett ruhák gazdagságról és magas rangról árulkodtak (Esz 8:15; Lk 16:19). Alighanem egy másik puhatestűből, az ehető kékkagylóból vonták ki a kék színt.

Az ókori Tírusz híres volt a bíborszínű, azaz a sötét karmazsinvörös színű festékéről, amely tíruszi bíborként vagy császárbíborként ismert. Nem tudjuk pontosan, miként érték el a tírusziak ezt a színt, de állítólag azt a módszert alkalmazták, hogy kétszer festették be az anyagot. A festéket nyilván a Murex és a Purpura nevű csigafajokból nyerték, ugyanis Tírusz partjainál és Szidón környékén a Murex trunculus nevű csiga üres házainak halmaira bukkantak. Jehova szavai szerint ennek a föníciai városnak, Tírusznak volt bíborpirosra festett gyapjúja meg más színes anyaga, és ezekkel kereskedett is (Ez 27:2, 7, 24; lásd: SZÍNEK).