A héber bén vagy ben és a görög hüi·oszʹ szó – mindhárom ’fiat’ jelent – gyakran tágabb értelemben használatos, nem csupán valakinek a fiúgyermekét jelöli. A „fia” szó jelenthet örökbe fogadott fiút (2Mó 2:10; Jn 1:45), leszármazottat, például unokát vagy dédunokát (2Mó 1:7; 2Kr 35:14; Jr 35:16; Mt 12:23), és vőt is. (Vö. az 1Kr 3:17-et a Lk 3:27-tel [Sealtiel nyilvánvalóan Jekóniás fia és Néri veje volt]; Lk 3:23, ahol ’József, Héli fia’ kétségtelenül a veje Hélinek [ebben a kifejezésben a hüi·oszʹ, vagyis „fia” szó nem jelenik meg a görög szövegben, csak odaértendő].)

Az embereket gyakorta azonosították az apjuk neve vagy egy távolabbi elődjük neve alapján, például így: (Dávid), „Isai fia” (1Sá 22:7, 9). A héber bén vagy ben és az arámi bar (fia) szavakat gyakran előtagként az apa nevéhez csatolták, s ez lett a fiú családneve; ilyen például a Barjézus ( jel.: ’Jézus fia’) (Cs 13:6). Némelyik fordítás nem fordítja az előtagot, más fordítások a legtöbb helyen lefordítják, némelyik pedig széljegyzetben adja meg a jelentést. Az előtag a gyermek születését kísérő körülmények miatt is kerülhetett a név elé, mint Ben-Ammi esetében, akinek a neve ezt jelenti: ’népem (azaz rokonaim) fia’, nem pedig idegenek fia; vagy a Ben-Óni névnél, melynek jelentése: ’kesergésem fia’ (így nevezte el Benjámint a haldokló anyja, Ráhel) (1Mó 19:38; 35:18).

A „fiai” szó ezenkívül gyakran hovatartozást jelöl, amint az a következő példákból is látszik: napkeleti emberek (szó szerint: ’Kelet fiai’ v. ’napkelet fiai’ [1Ki 5:10, IMIT ‹4:30›; Jób 1:3]); felkentek (szó szerint: ’az olaj fiai’ [Za 4:14, IMIT]; egyazon mesterséget űzők csoportjának a tagjai (fiai), például „a próféták fiai” (1Ki 20:35) vagy „a kenőcskeverők közül való” („a kenőcsös fia”, KNB) (Ne 3:8); hazatért száműzöttek („a számkivetés fiai”) (Ezs 10:7, 16, IMIT); semmirekellő emberek, csirkefogók („Béliál fiai”) (1Sá 2:12, KNB). Azokra, akik egy bizonyos viselkedésmódot követnek, vagy egy bizonyos jellemvonást mutatnak fel, ilyen kifejezéseket használnak: ’a Legfelségesebb fiai’, „a világosság fiai és a nappal fiai”, „a királyság fiai”, „a gonosznak fiai”, „Ördög fia” és ’az engedetlenség fiai’ (Lk 6:35; 1Te 5:5; Mt 13:38; Cs 13:10; Ef 2:2). Máskor pedig a jellemvonásnak megfelelő ítéletet vagy végkimenetelt jelölik így: ’gyehennára való’ (szó szerint: ’a gyehenna fia’, Kár.); „a pusztulás fia” (Mt 23:15; Jn 17:12; 2Te 2:3). Amikor Ézsaiás arról jövendölt, hogy Isten megbünteti Izraelt, így nevezte a nemzetet: „csépeltjeim és szérűmnek fia” (Ézs 21:10).

Az angyalok, akiket Isten teremtett, Isten fiai (Jób 1:6; 38:7). Ádám mint Isten teremtménye szintén Isten fia volt (Lk 3:38). Izraelnek azokat a bíráit és uralkodóit, akik ellen Isten szava szólt, ’a Legfelségesebb fiainak’ nevezték, alighanem azért, mert Izraelben betöltött tisztségükkel Isten uralmát képviselték, jóllehet megsértették a törvényt (Zs 82:6). Azok, akiket Isten kiválaszt, hogy társörökösök legyenek a Fiával, Jézus Krisztussal, ’Isten fiainak’ mondatnak (Ró 8:14–17).

Fiúgyermek utáni vágy: Az ókorban a házaspárok nagyon vágytak fiúgyermekre (1Mó 4:1, 25; 29:32–35). A zsoltáríró így fogalmazott: „a fiak Jehovától kapott örökség . . . Boldog az az életerős férfi, aki megtölti velük tegzét” (Zs 127:3–5). A fiúk biztosították a leszármazási vonalat, megőrizték az ősatyák nevét, és általuk a családban maradt az örökségül kapott földbirtok (4Mó 27:8). Az izraelita nők vágytak rá, hogy fiaik legyenek, mert talán abban reménykedtek, hogy egyik fiuk lesz az a ’mag’, aki által Isten megáldja az emberiséget az Ábrahámnak tett ígéretének megfelelően (1Mó 22:18; 1Sá 1:5–11). Amikor elérkezett az ideje, Gábriel angyal ’nagy kegyben részesítettnek’ szólított egy Júda törzséből való szüzet, Máriát, majd bejelentette neki: „fogansz méhedben, és fiút szülsz, és a Jézus nevet fogod adni neki. Ez nagy lesz, és a Legfelségesebb Fiának fogják hívni, és Jehova Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját” (Lk 1:28, 31, 32).

Lásd: GYERMEK.