Fémek szétválasztása és tisztítása; illetve a mesterember, aki ezzel foglalkozik. A salakot és a szennyeződéseket úgy távolították el a kívánt fémből, hogy többször megolvasztották egy agyagból készült tisztítóedényben, melyet olvasztótégelynek neveznek (Zs 12:6; Pl 17:3; 27:21). Az ókori Szukkót körüli területen, ahol Salamon idejében bányászattal és fémolvasztással foglalkoztak, salakdombok maradványaira bukkantak. A szennyeződéseket időnként kiégették a fémből; máskor az olvasztók lúgot (lásd: RUHATISZTÍTÓ, RUHAMOSÓ) használtak, hogy megdermesszék a habzó salakot, melyet így le tudtak húzni a fém felszínéről (Ézs 1:25; Ma 3:2). Az olvasztó a kemencéje előtt ült, amelybe fújtatókkal levegőt juttatott, hogy táplálja a faszéntüzet (Jr 6:29; Ma 3:3).

Az arany gyakran tartalmaz kisebb-nagyobb mértékben ezüstöt. Nem tudjuk, hogy a bibliai időkben hogyan választották szét őket, de úgy tűnik, hogy a Példabeszédek 17:3 és 27:21 arról beszél, hogy különböző eljárással kezelték ezt a két fémet: „A tisztítóedény az ezüstnek való, és a kemence az aranynak”. A salétromsavat nagy valószínűséggel csak az i. sz. IX. században fedezték fel, ezért ezt megelőzően az aranyat más módon tisztították. Például, ha az arany ólommal együtt fordult elő, a szennyeződéseket salakként kiolvasztották, miközben az arany együtt maradt az ólommal. Majd az ólmot lassú hevítéssel eltávolították (ezt a műveletet űzésnek nevezik), és színarany maradt vissza. Ehhez az eljáráshoz nagy szakértelemre volt szükség, mert ha túl magasra szökött a hőmérséklet, vagy ha túl gyorsan hevítették a fémeket, az arany az ólommal együtt eltűnt. Az olvasztó az olvadt fém színe alapján tudta megítélni és szabályozni a folyamatot. (Vö.: Zs 12:6; Jr 6:28–30; Ez 22:18–22.) A Szentírás azt sejteti, hogy az ezüst finomításához is lúgot használtak (Ma 3:2, 3).

Ha a rézérc oxid vagy karbonát volt, akkor az összezúzott ércet összekeverték faszénnel, és ezt égetve kiszabadult a fémes réz. Ám ha a rézérc szulfid volt, akkor először pörköléssel ki kellett égetni az ércből a ként, amely kén-dioxid formájában távozott, és ezzel egy időben a réz-szulfidból réz-oxid lett. Majd ezt faszénnel redukálták, hogy színrezet kapjanak.

A vas kinyerése sokkal nehezebb volt, mert nagyon magas hőmérséklet szükséges hozzá. A vas 1535 °C-on olvad meg. Az ókorban élt emberek olyan olvasztókemencéket építettek, amelyekbe fújtatókkal levegőt juttattak; hasonló elven működnek a modern nagyolvasztók is (5Mó 4:20; Jr 6:29; Ez 22:20–22). Nem tudjuk pontosan, hogyan néztek ki azok a kemencék, melyeket a héberek vas olvasztására használtak, de hasonlóak lehettek azokhoz, amelyek tudomásunk szerint az ókori Indiában voltak használatosak. Ezek agyagból készültek, körte alakúak voltak, az aljuknál kb. 1,2 m volt az átmérőjük, amely 0,3 m-re szűkült a kemence tetejénél. A kecskebőrből készült fújtatók végére egy fúvókát tettek, ez agyagcsövekhez kapcsolódott, melyeken keresztül a kemence aljába áramlott a levegő. A kemencébe faszenet tettek, meggyújtották, és erre tették rá az ércet. Majd egy újabb réteg faszén következett, és három-négy órán át folyamatosan fenntartották a kellő hőmérsékletet. A folyamat végén a kemence elülső falát lebontották, hogy kivegyék a bucavasat.

Nagyon könnyű ólmot kinyerni a leggyakoribb ólomércből, a galenitből, amely nem más, mint ólom-szulfid. Az ércet először levegő befújásával megpörkölik, hogy az ólom-szulfidból ólom-oxid legyen; a kén reakcióba lép az oxigénnel, és gáznemű kén-dioxid jön létre. Az ólom-oxidot ezután faszénnel keverik össze, és egy nagyolvasztóba  teszik; itt a szén-dioxid eltávozik, és folyékony ólom marad vissza az olvasztótégelyben.

Jelképes értelem: A Szentírás magára Jehovára utal úgy, mint olvasztóra. A Szava színtiszta (2Sá 22:31; Zs 18:30; 119:140; Pl 30:5). Isten többek közt a kipróbált Szava által tisztítja meg a népét a salakhoz hasonló minden bűnös tisztátalanságtól (Zs 17:3; 26:2; 105:19; Dá 12:9, 10; Ma 3:3). A tüzes próbák is megtisztítják a hűségeseket (Ézs 48:10; Dá 11:35; Za 13:9; vö.: 1Pt 1:6, 7). Ezzel ellentétben a Szentírás szerint a gonoszok nem érnek többet a habzó salaknál, és csak arra jók, hogy az értéktelen salakhalomra vessék őket (Zs 119:119; Pl 25:4, 5; Ez 22:18–20).