Rabságban lévő, száműzött, börtönbe zárt vagy szabadságában más módon korlátozott személy, különösen, ha háború során fogták el, és vitték el (4Mó 21:1). Az ókori időkben a hadizsákmányba nemcsak az elfogott állatok számítottak bele, hanem gyakran a legyőzött városok és területek lakói is (1Kr 5:21; 2Kr 14:14, 15; Ám 4:10). Egyszer a szövetségládát vitték el hadizsákmányként, de a ládát elhurcoló filiszteusok számára ez súlyos következményekkel járt (1Sá 4:11–5:12). Már a patriarchák idejében történik említés foglyokról; a Bibliában elsőként feljegyzett fogoly Lót volt, akit Ábrahám kiszabadított Kédorlaomer csapatainak kezéből (1Mó 14:14; 31:26; 34:25–29). Bár Jób nem volt háború áldozata, bizonyos értelemben ’fogságban’ volt, míg Jehova meg nem szabadította nyomorúságából (Jób 42:10).

Amikor az izraeliták kezdték birtokba venni az Ígéret földjét, bizonyos városok – és a lakóik is – teljes pusztulásra voltak szánva; ilyen volt például Jerikó, mely város a hódításuk zsengéje volt (Jzs 6:17, 21). Amikor olyan városokat foglaltak el, amelyek nem voltak pusztulásra szánva, a pogány nemzetektől eltérően az izraeliták nem erőszakolhatták meg a nőket. Ha feleségül akartak venni egy foglyot, először eleget kellett tenni bizonyos előírásoknak (Si 5:11; 4Mó 31:9–19, 26, 27; 5Mó 21:10–14).

Viszont előfordult, hogy amikor Izrael ellen jöttek fel ellenséges nemzetek, Jehova megengedte, hogy fogságba hurcolják őket a hűtlenségük miatt (2Kr 21:16, 17; 28:5, 17; 29:9). Erre a legfigyelemreméltóbb példa az, ami az i. e. nyolcadik és hetedik században történt, amikor az asszír és babilóniai világhatalmak izraelita foglyok ezreit száműzték. (Lásd: FOGSÁG.) Ahija és Jeremiás megjövendölték ezt az egész nemzetet érintő, közelgő katasztrófát (1Ki 14:15; Jr 15:2). Mózes is arra figyelmeztette Izraelt, hogy ha nem engedelmeskednek Jehovának, a fiaik és lányaik büntetésként „fogságba mennek”, de hozzátette, hogy ha megbánást mutatnak a foglyok, idővel visszatérhetnek (5Mó 28:41; 30:3). Salamon előre látta, hogy a hűtlenségnek fogság lesz a következménye, és azért imádkozott Jehovához, hogy majd engedje szabadon a foglyokat, ha megbánást mutatnak (1Ki 8:46–52; 2Kr 6:36–39; lásd még: 2Kr 30:9; Ezs 9:7).

Az eltérő körülmények miatt meglehetősen különböző módon bántak a foglyokkal. Volt, hogy megengedték nekik, hogy a saját országukban maradjanak, azzal a feltétellel, hogy sarcot fizetnek, és nem lázadnak fel az új uruk ellen (1Mó 14:1–4; 2Sá 8:5, 6; 2Ki 17:1–4). A legyőzött uralkodó néha folytathatta az uralkodását vazallus királyként, de az is előfordult, hogy mást tettek a helyére (2Ki 23:34; 24:1, 17). Esetenként egyszerre sok foglyot öltek meg, például 10 000 személyt levetettek egy szikla tetejéről, és „egytől egyig széthasadtak” (2Kr 25:12). Néhány győztes nemzet rendkívül kegyetlenül és brutálisan bánt a foglyokkal, egyeseket pusztán a „kezüknél fogva” akasztottak fel (Si 5:12), levágták az orrukat és a fülüket (Ez 23:25), megvakították őket vörösen izzó vassal, vagy kiszúrták a szemüket lándzsával vagy tőrrel (Bí 16:21; 1Sá 11:2; Jr 52:11), illetve a bevett városokban „felhasogatták a terhes asszonyokat” (Ám 1:13). A szadista asszírok a határtalan kegyetlenségükről voltak a leginkább ismertek, és az emlékműveken úgy ábrázolják őket, mint akik lekötözik a foglyaikat, és elevenen megnyúzzák őket.

A foglyokat gyakorta kényszermunkára fogták (2Sá 12:29–31; 1Kr 20:3), elvitték rabszolgának, vagy eladták őket, mintha csak tárgyak lennének (1Sá 30:1, 2; 2Ki 5:2; Ézs 14:3, 4). Sokszor a hódítóknak kedvükre volt, hogy összekötözzék a foglyokat a nyakuknál vagy a fejüknél fogva (vö.: Ézs 52:2), bilincsbe verjék őket (2Ki 25:7), vagy „mezítelenül és mezítláb és csupasz üleppel” vezessék el őket, hogy megalázzák és megszégyenítsék őket (Ézs 20:4).

A zsidó foglyok kiszabadulása és visszatérése sok prófécia szívderítő témája volt (Ézs  49:24, 25; Jr 29:14; 46:27; Ez 39:28; Hó 6:11; Jóe 3:1; Ám 9:14; So 3:20). A zsoltáríró is előretekintett arra az időre, amikor majd „Jehova visszahozza népének foglyait” (Zs 14:7; 53:6; 85:1; 126:1, 4). Sok ezek közül a próféciák közül kisebb mértékben i. e. 537-től kezdődően teljesedett, amikor a foglyok egy maradéka, akik időközben a Perzsa Birodalom uralma alá kerültek, visszamentek Jeruzsálembe, hogy újraépítsék a várost és nagyszerű templomát (Ezs 2:1; 3:8; 8:35; Ne 1:2, 3; 7:6; 8:17). Jehova ellenségei közül egynéhányról külön említés történik, úgy, mint akik fogságra vannak szánva, így például Babilon (Ézs 46:1, 2; Jr 50:1, 2), Egyiptom (Jr 43:11, 12; Ez 30:17, 18) és Moáb (Jr 48:46).

Jézus az Ézsaiás 61:1, 2-t idézte, és magára alkalmazta, mint akit elküldött Jehova, hogy ’szabadon bocsátást prédikáljon a foglyoknak, a vakoknak pedig a látás helyreállítását’ (Lk 4:16–21). Pál apostol szemléltetésként használta fel azt, hogy az ókori hódítók foglyokat ejtettek (Ef 4:8; 2Ko 10:5). A Biblia utolsó könyvében ez az alapelv van felállítva: „Ha valakit fogságra szántak, az fogságba is megy” (Je 13:10).