Növényi szál (pl. len, gyapot), illetve állati szőr (pl. gyapjú, kecskeszőr) fonallá sodrása. Az összesodrott fonálból szőttek, kötelet készítettek, illetve varrtak vagy hímeztek vele.

A héberek és más népek tagjai is rokka meg orsó segítségével fontak. A Szentírásban ezt olvassuk a derék feleségről: „Kezét kinyújtja a rokkára, s kezével az orsót fogja” (Pl 31:19). A rokka egy rúd volt, amelyre lazán feltekerték a megtisztított és kártolt, azaz fésült (Ézs 19:9) szálakat. Többféleképpen fonhattak; volt, hogy a fonó a rokkát a bal kezében tartotta. A rokkáról valamennyire kihúzta a szálakat, majd az orsóhoz erősítette azokat. Az orsó egy rövidebb pálca volt, amelynek az egyik végén volt egy horog, hogy megtartsa a szálakat, a másik vége közelében pedig egy orsókarika (egy korong alakú nehezék, pl. kőből). A fonó a jobb kezével pörgette a lelógó orsót, és így fonta fonallá a szálakat. Az összesodrott fonalat ezután az orsó szárára tekerte és rögzítette. Majd megismételte az egész műveletet, amíg a rokkáról a szálakat egyetlen hosszú fonállá nem sodorta.

Az ókori Egyiptomban a férfiak és a nők is fontak, a héberek körében viszont a jelek szerint  főként a nők fontak. Az izraelita asszonyoknak kiváltságuk volt fonni, és így különböző anyagokkal hozzájárulni a hajlék megépítéséhez (2Mó 35:25, 26).

Jézus Krisztus megemlítette a fonást, amikor arra szólította fel a tanítványait, hogy ne aggódjanak túlzottan az öltözék miatt, hanem bízzanak Istenben, hogy ő majd öltözteti őket. Ezt mondta: „Figyeljétek meg jól, hogyan növekednek a liliomok: nem is fáradnak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy még Salamon sem öltözködött dicsősége teljében úgy, mint ezek közül egy” (Lk 12:27, 28; Mt 6:28–30).