(tanúbizonyság halma):

Az a hely Gileád hegyvidékén, a Jordántól K-re, ahol Jákob és Lábán patriarcha szövetséget kötött (1Mó 31:43–48). A terület későbbi neve, a „Gileád”, valószínűleg a „Gáled” szóból ered, amellyel eredetileg azt a helyszínt jelölték, ahol ez az esemény i. e. 1761 körül lejátszódott.

Jákob semmit sem szólt Lábánnak – aki a nagybátyja és az apósa is volt egyben –, hanem Isten irányításának engedelmeskedve elhagyta Paddán-Arámot, és felhagyott Lábán szolgálatával (1Mó 28:2). A feleségeivel, a gyermekeivel és mindenével együtt, amije volt, átkelt az Eufráteszen, és Kánaán földje felé tartott. Három nap múlva Lábán a ’testvérei’ kíséretében hétnapi járóföldön át üldözte őket, míg végül Gileád hegyvidékén, a Jabbók völgyétől É-ra utol nem érte Jákob karavánját (1Mó 31:17–25).

Jákob és Lábán békésen rendezték a vitás helyzetet, majd szövetséget kötöttek egymással. Ennek kapcsán Jákob kőoszlopot állított, és arra utasította a ’testvéreit’, hogy emeljenek egy kőhalmot, talán asztal formájút, és ennél fogyasztották el a szövetségük jeleként szolgáló ételt. Ezután Lábán a halomról arámi (szír) nyelven „Jegár-Sahadutának” nevezte el a helyet, míg Jákob héberül „Gálednek” nevezte. Lábán ezt mondta: „Ez a halom [héb.: gal] bizonyság [héb.: ʽédh] ma köztem és közted” (1Mó 31:44–48). A kőhalom (és a kőoszlop) bizonyságul szolgált minden arra járónak. Úgy történt, ahogy a 49. vers mondja, vagyis ’Az Őrtorony [héb.: Mic·páʹ]’ tanúsította, hogy Jákob és Lábán megállapodtak abban, hogy ez a béke a családjaik között és a családjaikban is fennmarad (1Mó 31:50–53). Később is volt olyan, hogy a köveket hasonlóképpen néma tanúkként használták az emberek (Jzs 4:4–7; 24:25–27).