Egy indoeurópai nyelvcsaládba tartozó nyelv. (A héber a sémi nyelvekhez tartozik, amelyek egy másik nyelvcsalád részét képezik.) Eredetileg görög nyelven írták meg a Keresztény Görög Iratokat (kivéve Máté evangéliumát, melyet először héberül jegyeztek fel), illetve erre a nyelvre fordították le először a teljes Héber Iratokat; ez a fordítás a görög Septuaginta. A görög egy flektáló nyelv, vagyis nagyon sokféle kifejezést tud képezni a szótövek, a prefixumok (szó eleji toldalékok) és a végződések segítségével.

Koiné: A koiné, vagy görög köznyelv kb. i. e. 300 és i. sz. 500 között volt a legelterjedtebb. Ez a nyelv több görög nyelvjárás keveréke volt, és az attikai nyelvjárás volt rá a legnagyobb hatással. A koiné idővel nemzetközi nyelv lett. Volt egy kivételes előnye az akkori időben beszélt többi nyelvvel szemben, nevezetesen az, hogy szinte mindenki ismerte. A koiné azt jelenti, hogy ’közönséges nyelv’ vagy ’mindenki számára ismert nyelvjárás’. A koiné elterjedtségét jól mutatja, hogy a magas rangú császári tisztviselők és a római szenátus rendeleteit lefordították koinéra, mielőtt szétküldték volna azokat a Római Birodalomban. Ezért volt az is, hogy amikor Jézus Krisztust oszlopra feszítették, akkor az ellene szóló vád, melyet a feje fölé erősítettek, nemcsak a hivatalos latin nyelven, illetve héberül volt olvasható, hanem görög (koiné) nyelven is (Mt 27:37; Jn 19:19, 20).

Egy tudós a következőt mondja arról, hogy Izraelben hogyan használták a görög nyelvet: „Bár a zsidók nagy többsége elutasította a hellenizmust és az irányzatait, a görög emberekkel való kapcsolattartást és a görög nyelv használatát egyáltalán nem kerülték . . . A palesztinai tanítók szívesen fogadták az Írások görög fordítását, és egy olyan eszköznek tekintették, amellyel eljuttathatják az igazságot a pogányoknak” (N. Bentwich: Hellenism. 1919, 115. o.). Természetesen a görög Septuaginta elsődleges célja az volt, hogy a zsidók merítsenek belőle hasznot, különösen azok, akik a diaszpórában éltek, és már nem beszélték a tiszta hébert, de ismerték a görög nyelvet. A zsidó vallással kapcsolatos, régi héber kifejezéseket görög  eredetű szavak kezdték felváltani. Egy példa arra, hogy a zsidók görög szavakat vettek át, a szü·na·gó·géʹ szó, melynek jelentése ’egybegyűlés’.

Az ihletett keresztény írók koiné nyelven írtak: Mivel a Keresztény Görög Iratok ihletett íróinak a célja az volt, hogy minden ember megértse az üzenetüket, ezért nem a klasszikus görög nyelvet, hanem a koinét használták. Maguk az írók mind zsidók voltak. Bár sémi származásúak voltak, nem a sémi kultúra terjesztése foglalkoztatta őket, hanem az igazság, melyet a tiszta kereszténység vallott magáénak. A görög nyelv segítségével több embert el tudtak érni, és könnyebben eleget tudtak tenni annak a megbízatásuknak, hogy ’tegyenek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket’ (Mt 28:19, 20). Ezenkívül a koiné segítségével árnyaltabban tudták megfogalmazni azokat az összetett gondolatokat, melyeket szerettek volna megosztani másokkal.

A magasztos üzenetük révén az ihletett keresztény írók a koinét egy erőteljes, méltóságot és melegséget sugárzó nyelvvé tették. Az ihletett Írások szövegének köszönhetően a görög szavak jelentése gazdagabb és teljesebb lett, és megteltek szellemi értelemmel.

Ábécé: Az összes modern, európai ábécé közvetve vagy közvetlenül a görög ábécéből ered. Ám a görögök nem maguk találták ki az ábécéjüket, hanem a sémi nyelvekből vették át. Ez abból is látható, hogy a (kb. i. e. hetedik századi) görög ábécé betűi hasonlítanak a (kb. i. e. nyolcadik századi) héber karakterekhez. Néhány kivételtől eltekintve a betűk sorrendje is azonos volt. Ezenkívül néhány betű nevének a kiejtése is nagyon hasonlított egymásra, például: alʹpha (görög) és ʼáʹlef (héber); béʹta (görög) és béth (héber); delʹta (görög) és dáʹleth (héber) stb. A koinéban 24 betű létezett. Amikor a görögök átvették a sémi ábécét a nyelvükbe, egy fontos kiegészítést is tettek benne, méghozzá azt, hogy a fennmaradó betűket, melyekre nem voltak megfelelő mássalhangzóik (ʼáʹlef, héʼ, chéth, ʽaʹjin, wáw és jódh), a magánhangzók (a, e, é, o, ü és i) jelölésére használták.

Szókincs: A görög nyelv szókincse nagyon gazdag és szabatos. Azoknak, akik görög nyelven írtak, elegendő szó állt rendelkezésükre, hogy rámutassanak apró különbségekre, és hogy pontosan azt a jelentésárnyalatot közvetítsék, amelyiket szeretnék. Például a görög különbséget tesz az általános ismeret, gnóʹszisz (1Ti 6:20) és a mélyebb ismeret, e·piʹgnó·szisz (1Ti 2:4) között. Az alʹlosz szó (Jn 14:16) azt jelenti, hogy egy ’másik’ ugyanabból a fajtából, míg a heʹte·rosz azt, hogy egy ’másik’ egy eltérő fajtából (Ga 1:6). Más nyelvekben sok kifejezés tartalmaz görög szavakat vagy a görög szavak szógyökeit, ennek köszönhetően az adott nyelven sokkal pontosabban és konkrétabban lehet fogalmazni.

Főnevek: A főneveket eset, nem és szám szerint ragozzák (deklinálják). A névmásokat és a mellékneveket ragozáskor egyeztetni kell a hozzájuk tartozó főnévvel, illetve azzal a főnévvel, melyet módosítanak.

Esetek: A koinéban általánosságban véve öt eset létezett (néhány tudós szerint nyolc). A magyar nyelvben szintén sok esetet különböztetünk meg (egyes nyelvészek szerint 18 létezik). A koinéban, akárcsak a magyarban, a különböző esetekben a főnevek más-más végződést kapnak.

Névelő: A magyarban létezik határozott („a”, „az”) és határozatlan („egy”) névelő. Ezzel szemben a koinéban csak egyetlen névelő volt, a ὁ (ho), amely bizonyos szempontból megfelel a magyar határozott névelőnek. A magyarban a  határozott névelőt soha nem ragozzuk, de a görögben ragozzák, méghozzá eset, nem és szám szerint, akárcsak a főneveket.

A görögben a névelő nemcsak a főnevek előtt áll, mint a magyarban, hanem állhat igenevek, melléknevek, határozószavak, szókapcsolatok, tagmondatok, sőt egész mondatok előtt is. Az eredeti görög nyelven a János 10:11-ben azt láthatjuk, hogy a névelő egy melléknév előtt szerepel. Szó szerint a vers így hangzik: „Én vagyok a pásztor, a jó”. Ez nyomatékosabb, mint az, hogy „én vagyok a jó pásztor”. Olyan mintha a „jó” melléknevet dőlt betűvel írnánk.

Egy példa arra, hogy a görögben a névelő egy tagmondat előtt is állhat az 1Korintusz 4:6, ahol azt a mondatrészt, hogy „ne menjetek túl azokon, amik írva vannak”, egy semlegesnemű névelő előzi meg. Szó szerint ez a szövegrész így hangozna: „hogy. . . megtanulhassátok a Ne túl amik megírattak” (Int). Annak érdekében, hogy ez a rész érthető legyen, segít, ha befűzzük a „szabály” szót. Tehát a fordítás, mely úgy hangzik, hogy „tanuljátok meg a szabályt: »Ne menjetek túl azokon, amik írva vannak«” (ÚV), pontosabban tükrözi az író gondolatát.

Igék: A görög igéket főként a szógyökök, a prefixumok (szó eleji toldalékok) és a szuffixumok (szó végi toldalékok) segítségével képzik. Az igéket igenem, igemód, igeidő, szám és személy szerint ragozzák (konjugálják). A görögben sokkal nehezebb átlátni az igék nyelvtanát, mint a főnevekét. Mivel a közelmúltban jobban megértették a koinét, különösképpen az igéket, a fordítók jobban vissza tudták adni a Keresztény Görög Iratok valódi értelmét és stílusát, mint korábban. A következő bekezdésekben megvizsgáljuk a görög igék néhány érdekes sajátosságát és azt, hogy hogyan befolyásolják a bibliai szövegek megértését.

Igenemek: A magyarban több igenem is létezik, a görögben viszont csak három: a cselekvő, a szenvedő, illetve az úgynevezett „mediális” igenem. Ez utóbbi igenem azt fejezi ki a görögben, hogy az alany érintve van a cselekvés eredményében, és időnként azt is, hogy ő idézi elő a cselekvést. Azt mutatja meg, hogy az alany milyen módon érdekelt az ige által kifejezett cselekvésben.

A mediális igenemnek nyomatékosító szerepe is volt. Azt a hatást érte el, mint amikor dőlt betűvel írunk valamit a nyomatékosítás kedvéért. Pál ezt írta, miután elmondták neki, hogy bilincsek és nyomorúság várja őt, amikor Jeruzsálembe ér: „De nem tulajdonítok semmi fontosságot a lelkemnek, mintha drága volna nekem, csak hogy befejezhessem pályafutásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam” (Cs 20:22–24). Itt a „tulajdonít”-nak fordított ige, a poi·uʹmai mediális igenemben van. Pál nem azt akarta mondani, hogy semmire sem becsüli az életét, hanem azt, hogy a szolgálatának elvégzése sokkal fontosabb a számára. Ez az ő véleménye, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak.

Mediális igenem fordul elő a Filippi 1:27-ben is, ahol ezt olvashatjuk: „Csak a Krisztusról szóló jó hírhez méltón viselkedjetek [„éljetek állampolgárként”, Rbi8, lábj.]”. A görög po·li·teuʹo·mai ige ebben a versben mediális igenemben van: po·li·teuʹe·szthe; azt jelenti, hogy ’állampolgárként él’. Arra utal, hogy részt kell venniük az állampolgári tevékenységekben, mégpedig a jó hír hirdetésében. A római állampolgárok általában aktív részt vállaltak az államügyekben, hiszen a római állampolgárságot nagyra becsülték, főleg azokban a városokban, amelyek megkapták az állampolgári jogokat Rómától, például Filippiben. Tehát Pál itt azt mondja a keresztényeknek, hogy ne legyenek tétlenek, és ne csak mondják, hogy keresztények, hanem vegyenek részt a keresztény tevékenységekben. Ez összhangban van a későbbi szavaival: „Ami minket illet, állampolgárságunk az egekben van” (Fi 3:20).

Igeidők: Egy másik fontos és sajátos jellemzője a görög nyelvnek, mely hozzájárul a pontosságához, az, ahogyan az igeidőkkel él. Az igék és az igeidők két dolgot is kifejeznek: a cselekvés fajtáját (ami a fontosabb) és az idejét (ami kevésbé fontos). A görögben három alapvető szemszögből lehet tekinteni a cselekvést, és mindegyik módosítja a jelentést: 1. folyamatos cselekvés; ezt alapvetően a praesensszel (jelen idő) fejezik ki, mely az előrehaladó, szokásszerű vagy ismétlődő cselekvések leírására szolgál; 2. befejezett cselekvés, melyet leginkább a perfectum érzékeltet; 3. az egyszeri, pillanatnyi cselekvés, melyet az aoristos (aorisztosz) fejez ki. Természetesen vannak még más igeidők is, például az imperfectum (befejezetlen cselekvés), a praeteritum perfectum (befejezett múlt) és a futurum (jövő idő).

Annak szemléltetésére, hogy milyen különbségeket fejeznek ki a görög igeidők, vizsgáljuk meg az 1János 2:1-et, ahol János apostol ezt írja: „ha valaki mégis bűnt követ el, van segítőnk az Atyánál”. A „bűnt követ el” kifejezés az eredeti görög szövegben aorisztoszban van, mely egyszeri, pillanatnyi cselekvést fejez ki. Az aorisztosz itt arra utal, hogy valaki egyszer követ el  bűnt, míg a jelen idő azt jelentené, hogy valaki bűnös, vagyis folyamatosan bűnt követ el. Tehát János itt nem arról beszél, hogy valaki folyamatosan vétkezik, hanem arról, hogy csak egyszer követ el bűnt. (Vö. a Máté 4:9-cel, ahol az eredeti görögben az ige szintén aorisztoszban van, és arra utal, hogy Jézusnak csak egyetlen imádati aktust kellett volna bemutatnia az Ördög előtt, nem pedig arra, hogy folyamatosan imádnia kellett volna őt.)

Ha nem vesszük figyelembe, hogy az 1János 3:6, 9-ben jelen idő van, akkor úgy tűnhet, mintha János ellentmondana az 1János 2:1-ben leírt szavainak. A Katolikus fordítás szerint ezek a versek részben így hangoznak: „Az, aki benne marad, nem vétkezik”, és „azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt”. Ezek a megfogalmazások nem adják vissza a magyarban azt, amit az eredeti görögben a jelen idő fejez ki, méghozzá, hogy itt folyamatos cselekvésről van szó. Néhány modern fordítás nem úgy fordítja ezeket a részeket, hogy „nem vétkezik” vagy „nem követnek el bűnt”, hanem figyelembe veszik a cselekvés folyamatos voltát, és ennek megfelelően így adják vissza ezeket az igéket: „nem gyakorol bűnt”, „nem tart ki a bűnben” (ÚV); „nem fog továbbra is bűnben élni”, „nem marad továbbra is a bűnben” (ÚEF). A Máté 6:33 szerint Jézus ezt a parancsot adta a követőinek: „továbbra is keressétek először a királyságot”. Ez folyamatos erőfeszítésekre utal szemben a „keressétek először Istennek országát” (Kár.) megfogalmazással.

A jelen idő és az aorisztosz tiltás kifejezésekor is különbözik egymástól. Jelen idő esetén a tiltás nem csupán azt fejezi ki, hogy ne tegyen valaki valamit, hanem azt, hogy ne tegye többé, vagyis hagyjon fel vele. Jézus Krisztus, útban a Golgota felé, nem csupán annyit mondott az őt követő asszonyoknak, hogy „ne sírjatok”, hanem azt, hogy „ne sírjatok tovább”, hiszen akkor már siránkoztak miatta (Lk 23:28). Ehhez hasonlóan Jézus ezt mondta azoknak az embereknek, akik galambokat árultak a templomban: „Ne tegyétek tovább az én Atyám házát kereskedés házává!” (Jn 2:16). A hegyi beszédében pedig azt mondta, hogy ’ne aggódjanak tovább’ amiatt, hogy mit fognak enni, inni vagy felvenni (Mt 6:25). Másrészről az aorisztoszban a tiltás egy felszólítás arra, hogy soha, egyetlen pillanatra se tegyen valaki valamit. Jézus ezt mondta a hallgatóinak: „Soha ne aggódjatok [vagyis egyetlen pillanatra se] a következő nap miatt” (Mt 6:34). Itt az aorisztosz azt fejezi ki, hogy a tanítványoknak semmikor sem kellene aggódniuk.

A Héberek 11:17 egy másik példa arra, hogy fordításkor figyelembe kell venni a görög igeidőket. Néhány fordítás figyelmen kívül hagyja az itt használt igeidő sajátosságát. Ábrahámra utalva a Békés–Dalos-fordítás ezt írja: „Föláldozta egyszülött fiát, bár ígéretet kapott”. Az a görög ige, melyet itt úgy fordítottak, hogy „föláldozta”, imperfectumban van, és ez arra utal, hogy a cselekvést csak tervezték vagy megkísérelték, de nem történt meg, vagy nem fejezték be. Ezért összhangban azzal, ami valójában történt, sokkal pontosabban adja vissza a görög igét az a fordítás, hogy „megkísérelte felajánlani”. Egy másik példa a Lukács 1:59, mely arról az időről beszél, amikor Zakariás és Erzsébet fiát körülmetélték. Ebben a versben az ige imperfectumban van. Ezért nem úgy kell fordítani, hogy az „apja nevéről Zakariásnak nevezték” (KNB), hanem úgy, hogy „az apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni” (ÚV). Ez összhangban van azzal, ami valójában történt, hiszen a kisfiú a János nevet kapta, Gábriel angyal utasításainak megfelelően (Lk 1:13).

Átírás: Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a görög szavak betűit egy másik ábécé betűivel adjuk vissza. A legtöbb esetben ez egy betűről betűre történő behelyettesítést jelent, például a β helyett b, γ helyett g stb. Ugyanez igaz a görög magánhangzókra: az α átírva a, az ε átírva e, az η átírva é, az ι átírva i, az ο átírva o, az υ átírva ü, és az ω átírva ó.

Kettőshangzók (diftongusok): A fenti általános szabály érvényes a legtöbb kettőshangzó esetében is: az αι átírva ai, az ει átírva ei, az οι átírva oi. Azonban a görög üʹpszi·lon (υ) betű kivételt képez az alábbi esetekben: az αυ átírása au, és nem aü; az ευ átírása eu, és nem eü; az ηυ átírása éu, és nem éü. Az ου kettőshangzó átírása u, illetve az υι átírása üi.

Azonban előfordul, hogy egy kettőshangzónak tűnő betűkapcsolatban egy tréma ( ͏̈) van a második betű fölött, például: αϋ, εϋ, οϋ, ηϋ, ωϋ, αϊ, οϊ. A tréma a i·óʹta (ϊ) vagy az üʹpszi·lon (ϋ) fölött azt jelzi, hogy a betű valójában nem alkot kettőshangzót az őt megelőző magánhangzóval. Tehát a trémát kapott üʹpszi·lon átírása ü, nem u. Vagyis az előbb említett példák átírása ez: aü, eü, oü, éü, óü, ai, oi.

Néhány magánhangzó (α, η, ω) alá egy kis i·óʹta (ι) van írva (ezt úgy nevezik, hogy alióta, vagy iota subscriptum). Az átíráskor a i·óʹta (vagyis az i betű) nem a betű alá kerül, hanem a betű mögé. Tehát az ᾳ átírása ai, az ῃ átírása éi és az ῳ átírása ói.

 Hangsúlyjelek: A görögben háromféle hangsúlyjel létezik: az éles (΄), a hajtott ( ͏͂) és a tompa (‵). Ezek a fölött a magánhangzó fölött jelennek meg egy szótagban, amelyet hangsúlyozni kell. Ám ebben a kiadványban az átíráskor csak egyetlen hangsúlyjelet használunk a három görög hangsúlyjel helyett, és ez a hangsúlyozandó szótag végén szerepel. Tehát a λόγος átírása loʹgosz, illetve a ζῷον átírása zóiʹon.

Szótagok: A kiejtés megkönnyítése végett az átírásban vagy egy pont, vagy egy hangsúlyjel választja el egymástól a szótagokat. A görög szavak annyi szótagból állnak, ahány magánhangzó vagy kettőshangzó van bennük. Vagyis, mivel a λόγος (loʹgosz) szónak két magánhangzója van, két szótagból áll. A kettőshangzók két magánhangzója egyetlen szótagot alkot, nem kettőt. A πνεῦμα (pneuʹma) szóban egy kettőshangzó (eu) és egy másik magánhangzó (a) van, ezért két szótagból áll.

A szótagolás a következő szabályok alapján történik: 1. Ha egy mássalhangzó van a szó közepén, akkor a következő szótaghoz fog tartozni, az utána következő magánhangzóhoz kapcsolódva. Tehát a πατήρ átírása pa·térʹ. 2. Időnként több mássalhangzó is szerepelhet egy görög szó közepén. Ha van olyan görög szó, amelyik ezzel a betűkapcsolattal kezdődik, akkor a szótag is ezzel fog kezdődni. Például a κόσμος szót úgy szótagoljuk, hogy koʹszmosz. Az szm betűkapcsolat a második magánhangzóhoz tapad. Ez azért van így, mert sok görög szó kezdődik ezzel a betűkapcsolattal (pl. a Szmürʹna). Ám ha egy szó közepén olyan mássalhangzókból álló betűkapcsolat áll, mellyel egyetlen görög szó sem kezdődik, akkor külön kell választani a mássalhangzókat. Tehát a βύσσος kifejezés átírása az, hogy büszʹszosz, mivel egyetlen görög szó sem kezdődik két sz-szel.

Hehezetjelek: A szó elején álló magánhangzóhoz vagy egy „gyenge” hehezetjel (᾿), vagy egy „erős” hehezetjel (῾) járul. A „gyenge” hehezetjelet (᾿) figyelmen kívül lehet hagyni az átírásban, viszont „erős” hehezetjel (῾) esetén egy h betűt kell tenni a magánhangzó elé. Ha az eredeti görögben az első betű nagybetű, akkor a hehezetjel a szó elé van kitéve. Ebben az esetben az Ἰ átírása I, míg a Ἱ átírása Hi. Ha a szavak kisbetűvel kezdődnek, akkor a hehezetjel vagy az első betű fölött szerepel, vagy – a legtöbb kettőshangzó esetében – a második betű fölött. Tehát az αἰών átírása ai·ónʹ, míg a ἁγνός szó átírva ha·gnoszʹ lesz, a αἱρέομαι pedig hai·reʹo·mai.

Ezenkívül a görög rhó (ρ) betűhöz (átírva: r) mindig egy „erős” hehezetjel (῾) társul, ha a szó elején áll. Tehát a ῥαββεί szó átírása rhab·beiʹ.

[Táblázat a 813. oldalon]

GÖRÖG ÁBÉCÉ

Betű

A betű nevének átírása

A betű átírása¹

Α α

alʹpha

a

Β β

béʹta

b

ᴦ γ

gamʹma

g²

Δ δ

delʹta

d

Ε ε

eʹpszi·lon

e

Ζ ζ

zéʹta

z

Η η

éʹta

é

Θ θ

théʹta

th

Ι ι

i·óʹta

i

Κ κ

kapʹpa

k

Λ λ

lamʹbda

l

Μ μ

mü

m

Ν ν

nü

n

Ξ ξ

xi

x

Ο ο

oʹmi·kron

o

Π π

pi

p

Ρ ρ

rhó

r

Σ σ, ς³

szigʹma

sz

Τ τ

tau

t

Υ υ

üʹpszi·lon

ü⁴

Φ φ

phi

ph

Χ χ

khi

kh

Ψ ψ

pszi

psz

Ω ω

ó·meʹga

ó

¹ Az itt bemutatott átírás különbözik a modern görög átírástól.

² A γ-t nazálisan ejtjük a κ, ξ, χ vagy egy másik γ előtt, mint az n-t az „ing” szóban, és ez az átírásban is megjelenik.

³ Ez a forma akkor használatos, amikor a szigʹma a szó végén szerepel.

⁴ Ha az üʹpszi·lon egy kettőshangzó része, néhány kivételtől eltekintve u lesz belőle.