Az a cselekvés, amikor valakit vagy valamit lekicsinyelnek, gúnyt, tréfát űznek belőle, kicsúfolják. Számos héber és  görög szóval lehet kifejezni a gúnyolódás különféle árnyalatait, a szóválasztás mindig a szövegkörnyezettől függ. Ezért olvasható a Bibliában az, hogy egy személy csúfolódik, gúnyt űz vagy csúfot űz másokból, illetve kajánul mosolyog vagy nevet valakin.

A gúnyolódók általában utálatosak mások előtt (Pl 24:9). Ha az ilyen személyek nem fogadják meg a feddést, szerencsétlenség jön rájuk (Pl 1:22–27). És mennyire megvetendők azok, akik gúnyt űznek a szegényekből vagy a saját szüleikből! (Pl 17:5; 30:17). A gúnyolódók gyakran megvetik a dorgálást (Pl 13:1), és nem szeretik azokat, akik megfeddik őket (Pl 9:7, 8; 15:12). Mindazonáltal, ha megfegyelmezik őket, az mások javára van (Pl 9:12; 19:25, 29; 21:11). Jobb, ha valaki elűzi az ilyen gonosz embereket, mintha társul hozzájuk; sokkal boldogabbak azok, akik nem ülnek együtt az istentelen gúnyolódókkal (Zs 1:1; Pl 22:10).

Isten szolgáit gúnyolják: Jehova hűséges szolgáit sokféle módon gúnyolták jogtalanul. Jóbot például hamisan azzal vádolták, hogy gúnyolt másokat (Jób 11:3), de valójában őt gúnyolták, belőle űztek csúfot, és őt állították be nevetségesnek a feddhetetlensége miatt (Jób 12:4; 17:2; 21:3). Dávidból gúnyt és csúfot űztek mások (Zs 22:7; 35:16). Hozzájuk hasonlóan Elizeusról (2Ki 2:23), Nehémiásról és a társairól (Ne 2:19; 4:1), és sok más személyről is elmondható, hogy „a csúfolódások. . . voltak a próbáik” (Héb 11:36). Júda királya, Ezékiás futárokat küldött Efraim és Manassé városaiba, és arra buzdította ezeknek a városoknak a lakóit, hogy jöjjenek fel Jeruzsálembe a pászka megünneplésére. Sokan azonban csúfot űztek a futárokból, és gúnyolták őket (2Kr 30:1, 10). Tulajdonképpen Izrael mindkét hitehagyott háza így bánt Isten prófétáival és követeivel, mígnem Jehova dühödt haragja meg nem semmisítette a hitehagyottakat (2Kr 36:15, 16).

Gúnyolják Jézust és a tanítványait: Isten Szolgáját és Prófétáját, Jézus Krisztust a földi szolgálata során gúnyosan kinevették, kajánul mosolyogtak rajta, csúfot űztek belőle, arcátlanul bántak vele, sőt, még le is köpték (Mk 5:40; Lk 16:14; 18:32). A zsidó papok és elöljárók különösen nagy gyűlölettel gúnyolták őt (Mt 27:41; Mk 15:29–31; Lk 23:11, 35). A római katonák is részt vettek Jézus csúfolásában, amikor Pilátus átadta őt nekik (Mt 27:27–31; Mk 15:20; Lk 22:63; 23:36).

Jézus Krisztus tanítványait is csúfolták azok, akiknek nem volt ismeretük, és akik nem voltak hívők (Cs 2:13; 17:32). Pál apostol, amikor arról beszélt, hogy a hittársait gúnyolják a zsidók, felhívta az olvasói figyelmét egy ősi prófétai képre, nevezetesen arra, hogy a kb. ötéves Izsákot is kinevette a 19 éves féltestvére, Ismáel, vagyis irigységből fakadóan ’gúnyolta [’csúfolta’, Kár., 1918]’ őt (1Mó 21:9). Pál a következőképpen alkalmazta a keresztényekre ezt a próféciát: „Mi pedig, testvérek, az ígéret gyermekei vagyunk, ugyanúgy, mint Izsák. De mint ahogy akkor a test szerint született üldözni kezdte a szellem szerint születettet [Isten beavatkozott annak érdekében, hogy Izsák megszülethessen], úgy most is” (Ga 4:28, 29). Pál később ezt írta: „Valójában mindazokat, akik Isten iránti odaadással kívánnak élni Krisztus Jézusban, üldözni is fogják” (2Ti 3:12).

Helyes nézőpont a gúnyolódásról: Jézus Krisztus mindig is tudta, hogy gúnyolni fogják, és hogy az ellene irányuló ellenséges érzület végül odavezet, hogy megölik őt. De azt is felismerte, hogy a gúnyolódók tulajdonképpen Jehovát gyalázták, azt a személyt, akit képviselt. Ez még fájdalmasabb volt számára, hiszen ő ’mindig azt tette, ami az Atyja kedvére volt’ (Jn 8:29), és minden másnál jobban foglalkoztatta őt az Atyja nevének megszentelése (Mt 6:9). Ezért, „amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat. Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem továbbra is ráhagyta magát az igazságosan ítélőre.” Péter apostol akkor emelte ezt ki, amikor a keresztény hittársainak írt, köztük is a rabszolgáknak. Arra buzdította őket, hogy az ilyen bánásmód ellenére se vágjanak vissza a tulajdonosaiknak, hiszen a példaképük, Krisztus ’mintát hagyott nekik, hogy szorosan kövessék a nyomdokait’ (1Pt 2:18–23; Ró 12:17–21).

Jeremiás az Istennek végzett prófétai szolgálata során egyszer ezt mondta: „Naphosszat rajtam nevetnek, mindenki gúnyt űz belőlem.” Átmenetileg elveszítette a buzgóságát, és arra gondolt, hogy felhagy a prófétai munkájával a folyamatos gyalázkodás és csúfolódás miatt. De aztán felismerte, hogy valójában „Jehova szava” miatt gúnyolják, és Isten szava a szívében olyannak bizonyult, mint a perzselő tűz, melyet nem tudott magában tartani. Mivel a próféta hűséges volt Jehovához, ezért Jehova vele volt, „mint egy félelmetes hős”, és megerősítette őt, hogy lojális tudjon maradni (Jr 20:7–11).

Jób igazságos férfi volt, aki a sok gúnyolódás ellenére is megőrizte a feddhetetlenségét. De a nézőpontja rossz irányba változott, ezért hibát követett el, és helyreigazítást kapott. Elihu ezt kérdezte: „Melyik életerős férfi olyan, mint Jób, aki úgy issza a gúnyolódást, mint a  vizet?” (Jób 34:7). Jób inkább a saját igazságosságával foglalkozott, semmint Istenével, és azt állította, hogy az ő igazságossága nagyobb, mint Istené (Jób 35:2; 36:24). Amikor a három ’társa’ sértő szavakkal gúnyolta, akkor ő úgy érezte, hogy ez neki szól, nem pedig Istennek. Vagyis olyan volt, mint aki örömmel fogadja a csúfolódást és a gúnyolódást, csakúgy, mint amikor valaki örömmel issza a vizet. Isten később elmagyarázta Jóbnak, hogy ezek a gúnyolódók tulajdonképpen Róla mondtak hazugságokat (Jób 42:7). Ehhez hasonlóan Jehova ezt mondta Sámuel prófétának, amikor Izrael királyt kért magának: „nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne legyek király felettük” (1Sá 8:7). Jézus pedig ezt mondta a tanítványainak: „gyűlölet célpontjai lesztek minden nemzet előtt az én nevem [és nem magatok] miatt” (Mt 24:9). Ha a keresztények emlékeznek ezekre az esetekre, akkor helyes nézőpontjuk lesz a gúnyolódásról, ki tudnak tartani annak közepette, és alkalmassá válnak arra, hogy jutalmat kapjanak a kitartásukért (Lk 6:22, 23).

Jogos gúnyolódás: Lehetnek olyan személyek, akik megérdemlik, hogy gúnyolják őket. Azok, akik nem gondolkodnak előre, vagy figyelmen kívül hagyják a jó tanácsokat, ostobaságot követhetnek el, ami miatt a gúny céltáblájává válhatnak. Jézus elmondta egy ilyen férfi esetét, aki elkezdett építeni egy tornyot, de nem számolta ki előtte a költségeket (Lk 14:28–30). Jehova ’gyalázattá tette Izraelt a szomszédai szemében, gúny és nevetség tárgyává a körülötte levők előtt’. Ezt jogosan tette, mivel Izrael makacs volt, és nem engedelmeskedett neki, sőt, még szégyent is hozott a nevére a nemzetek között (Zs 44:13; 79:4; 80:6; Ez 22:4, 5; 23:32; 36:4, 21, 22). Helyénvaló volt, hogy Illés próféta csúfolta Baál papjait, amiért szembeszálltak Jehovával (1Ki 18:26, 27). Miután Szanhérib becsmérelte és kigúnyolta Jehovát Ezékiás király és Jeruzsálem lakói előtt, fordult a kocka, és a gőgös asszír királyt és a seregét gúnyolták ki, szégyenítették meg, majd csúfos vereséget mértek rájuk (2Ki 19:20, 21; Ézs 37:21, 22). Moáb is gúny tárgyává vált (Jr 48:25–27, 39). A föld nemzetei nagyon messzire mentek Isten gúnyolásában, de Jehova csak nevet rajtuk, és kigúnyolja őket, amiért szégyentelen módon nem vetik alá magukat a világmindenség feletti uralmának. Le fogják aratni a gonosz tetteik gyümölcsét (Zs 2:2–4; 59:8; Pl 1:26; 3:34).

Gúnyolódók „az utolsó napokban”: ’Az utolsó napok’ egyik jele, hogy „gúnyolódók [szó szerint: ’(a gúnyolódásból) sportot űzők’] jönnek majd a gúnyolódásukkal, akik a saját kívánságaik [„a saját, istentelen dolgokra irányuló kívánságaik”; Júd 17, 18] szerint járnak, és ezt mondják: »Hol van ez a megígért jelenléte? Hiszen attól a naptól fogva, hogy ősatyáink halálalvásba merültek, minden pontosan úgy megy, mint a teremtés kezdetétől fogva«” (2Pt 3:3, 4). Egyértelmű, hogy ezek a személyek nem fogadják meg az Ézsaiás 28:21, 22-ben olvasható tanácsot, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon veszélyes, ha csúfolják Jehovát.

„Istent nem lehet megcsúfolni”: Pál apostol arra figyelmeztet, hogy milyen komoly veszéllyel jár, ha valaki megpróbálja kicsúfolni Istent, vagyis ha valaki úgy gondolja, hogy lekicsinyelheti azokat az irányelveket, amelyek által Isten vezeti a népét, illetve hogy sikeresen kibújhat alóluk. Ezt írta a galáciai keresztényeknek: „Mert ha valaki úgy gondolja, hogy ő valami, holott semmi, a saját elméjét ámítja . . . Ne vezessenek félre titeket: Istent nem lehet megcsúfolni. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is; mivel aki a testére nézve vet, romlást fog aratni a testéből, aki viszont a szellemre nézve vet, örök életet fog aratni a szellemből” (Ga 6:3–8).

Ebben az írásszövegben az apostol rávilágít, hogy nem lenne helyénvaló, ha egy személy azzal ámítaná magát, hogy ő valaki, miközben semmibe veszi Istent és a Szavát. Ehelyett meg kellene tisztítania az életét, hogy a szellem által tudjon járni, miként azt Isten Szava tanácsolja. Ha valaki elmulasztja megtenni ezt, és inkább a testére nézve vet, akkor ’úgy fogadja az Isten ki nem érdemelt kedvességét, hogy eltéveszti a célját’, és megveti Isten utasításait (2Ko 6:1). Azzal ámíthatja magát, hogy biztonságban van, azonban Isten ismeri a szívét, és a szívállapota alapján fogja megítélni.