(Gadarából valók):

Így hívták annak a területnek a lakosait, ahol Krisztus Jézus démonokat űzött ki két férfiból. A legjobbnak ítélt, ma létező kézirat bizonysága alapján Máté eredetileg a ’gadarénusok vidéke’ kifejezést használta, míg Márk és Lukács ugyanezzel az eseménnyel kapcsolatban a ’gerazénusok vidéke’ megnevezést (Mt 8:28; Mk 5:1; Lk 8:26).

A Biblia úgy fogalmaz, hogy mindkét vidék ’a túlsó parton’, azaz a Galileai-tenger k. oldalán feküdt. A ’gadarénusok vidéke’ elnevezés feltehetően arra a körzetre utalt, amelynek közepe a Galileai-tengertől kb. 10 km-re DK-re lévő Gadara (ma Umm-Keisz) városa volt. A Gadarából származó pénzérméken gyakran látható egy hajó, amely azt feltételezi, hogy Gadara területe egészen a Galileai-tengerig húzódhatott, ennélfogva magában foglalhatta a tengertől K-re elterülő ’gerazénusok vidékének’ legalább egy részét. Mások ’a gerazénusok vidékét’ a Kurszi körüli területtel hozzák összefüggésbe. Kurszi városa a Galileai-tenger k. partján található, Gadarától mintegy 20 km-re É-ra, és Órigenész, illetve Euszebiosz Gergesza városával azonosítja. A beszámoló földrajzi leírása is erre a helyre illik rá a legjobban. Megint mások úgy gondolják, hogy ’a gerazénusok vidéke’ a Galileai-tengertől kb. 55 km-re D-DK-re lévő Gerasza (Dzseras) városa körüli hatalmas körzetet jelölheti, és feltételezik, hogy ez a körzet a Galileai-tenger k. partjáig kiterjedt, és felölelte ’a gadarénusok vidékét’. Bármi legyen is a helyzet, Máté beszámolója semmiképpen sincs ellentmondásban Márk és Lukács írásával.

A gadarénusok vidékén, egy meg nem nevezett város közelében Jézus Krisztus találkozott két, démontól megszállt, rendkívül vad férfival, kik sírok között laktak, azaz kőbe vájt sírokat vagy természetes barlangokat használtak lakhelyül. Jézus kiűzte belőlük a démonokat, majd megengedte a démonoknak, hogy belemenjenek egy nagy disznócsordába, amely aztán egy szakadék felé rohant, és belefulladt a Galileai-tengerbe. Ez az esemény olyannyira feldúlta a helyi lakosokat, hogy kérlelték Jézust, menjen el a vidékükről (Mt 8:28–34).

Máté két férfiról ír, míg Márk (5:2) és Lukács (8:27) csupán egyre irányítja a figyelmet, alighanem azért, mert ennek a férfinak az esete sajátságosabb volt. Feltételezhető, hogy erőszakosabb volt és sokkal régebb óta szenvedett a démoni befolyástól, mint a másik, mégis valószínűleg csak ő szeretett volna csatlakozni Isten Fiához. Jézus ezt nem engedte meg neki, hanem arra utasította, hogy tudassa másokkal, mit tett érte Isten.

Ez eltért Jézus rendszerint adott utasításaitól, melyekben megparancsolta, hogy ne híreszteljék a csodáit. A jelek szerint ugyanis Jézus kerülte a feltűnő hírverést, és azt szerette volna, ha mások szilárd bizonyítékok, nem pedig szenzációhajhász beszámolók alapján következtetnek úgy, hogy ő valóban a Krisztus. Ezzel beteljesítette az Ézsaiás által mondott prófétai  szavakat is: „Nem fog civakodni, nem is kiáltozik hangosan, hangját sem hallja senki a széles utakon” (Mt 12:15–21; Ézs 42:1–4). A korábban démontól megszállt férfi kivételes esete viszont helyénvaló volt. Ő ugyanis tanúskodni tudott azoknak, akikkel Isten Fia csak korlátozott mértékben kerülhetett volna kapcsolatba, főként, ha figyelembe vesszük, hogy megkérték, hagyja el a területüket. A férfi jelenléte tanúskodott Jézus jótevő hatalmáról, így ellensúlyozva azt, hogy bármiféle kedvezőtlen hír szárnyra kapjon a disznócsorda eltűnése kapcsán (Mk 5:1–20; Lk 8:26–39; lásd: DISZNÓ).