A beszámoló, mely arról szól, hogy Ben-Hadád, Szíria királya megostromolta Szamáriát, említést tesz arról, hogy olyan súlyos éhínség volt a városban, hogy „egy szamárfej nyolcvan ezüstöt ért, és egy negyed kab galambganéj öt ezüstöt ért” (2Ki 6:24, 25). Egy szamárfej ára kb. 176 dollár volt (ha ezüstsekelről van szó), és az „egy negyed kab [0,3 l] galambganéj” értéke kb. 11 dollár lehetett. Ez azt mutatja, hogy az élelemhiány miatt még a csontos szamárfej is, melyen alig volt hús, drága élelem lett (jóllehet a szamár tisztátalan állat volt a mózesi törvény szerint), sőt még a galambganéj is igen drága volt. A galambganéjra történő utalással kapcsolatban több fejtegetés is napvilágot látott, például hogy szó szerint kell-e érteni ezt a kifejezést, illetve hogy mire használta a vásárló.

Néhányan úgy érvelnek, hogy a „galambganéj” kifejezés talán egy bizonyos növényre utalt. Ám nincs arra bizonyíték, hogy valaha is galambganéjnak nevezték volna azt a növényt, amelyre az ezt a nézetet vallók hivatkoznak, vagy hogy ez a növény beszerezhető lett volna azok számára, akik az ostrom miatt Szamáriában rekedtek.

Másrészről azok, akik úgy gondolják, hogy a kifejezést szó szerint kell érteni, megosztottak azt illetően, hogy mire használták fel a ganéjt. Néhányan arra hívják fel a figyelmet, hogy a Közel-Keleten az emberek már nagyon régóta használják a galambganéjt trágyaként a dinnyetermesztés során. Ám ésszerű azt feltételezni, hogy az éhhalál küszöbén lévő embereket inkább olyan ennivaló foglalkoztatja, amelyet azonnal el tudnak fogyasztani, és nem egy olyan termény, amely talán csak több hónappal később lesz ehető.

Sokan úgy tartják, hogy a galambganéjt tulajdonképpen megették, és azzal érvelnek, hogy a beszámoló éhínségről beszél, és arról, hogy milyen szörnyű és szélsőséges tettekre viheti rá az éhezés az embereket. Annak is lehetett alapja, amit Szanhérib tisztviselője, a rabsaké mondott, amikor az asszírok Jeruzsálemet ostromolták, noha ő szándékosan akart túlzó és kegyetlen lenni, hogy félelmet keltsen, és ezzel meggyengítse a védőket. Azzal fenyegette őket, hogy ’a saját ürüléküket kell majd enniük és a saját vizeletüket kell majd inniuk’ (2Ki 18:27). Bár a gondolat, hogy emberek ürüléket esznek, rendkívül undorító, ez önmagában még nem ok arra, hogy elvessük ezt az elképzelést. Mivelhogy Szamáriában akkora volt az éhség, hogy a nők megfőzték és megették a saját gyermekeiket, ez azt mutatja, hogy odáig jutottak, hogy bármit megettek (2Ki 6:26–29). Néhányan azt mondják, hogy a ganéjnak nem túl nagy a tápértéke, ám ez önmagában még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy evés céljára vásárolták, hiszen az éhező emberek gyakran ésszerűtlenül viselkednek, és bármit megesznek, csakhogy csillapítsák maró éhségüket.

Egy még valószínűbb elképzelés az, hogy a ganéjt tüzelőként használták fel, ahogyan azt néhány rabbi is vallja. Van néhány bibliai párhuzam, amely alátámasztja ezt. Ezékiel próféta azt az utasítást kapta, hogy mutassa be, milyen sanyarú körülmények fognak uralkodni Jeruzsálem ostromakor (ahhoz hasonlóak, mint amilyenek Szamáriában voltak), és szemléltetésképpen ürüléket kellett használnia tüzelőként a főzéshez (Ez 4:12–17). Még napjainkban is a világ sok részén használnak szárított marhaganéjt tüzelőként. Ha ez az elképzelés a helyes, akkor a beszámoló egyszerűen csak közli velünk az ennivaló árát (ebben az esetben a szamárfejét), illetve a megfőzéséhez szükséges tüzelő árát. A következő  versek azt mutatják, hogy ekkor még nem ették nyersen a húst az emberek.