A bibliai nyelvezet különféle szóhasználattal él az emberi és állati ürülék megnevezésekor. A Szentírásban a ganéj szó rendszerint jelképes értelemben használatos.

Az izraelita katonáknak volt egy ’helyük’ vagy ’árnyékszékük’ a táboraikon kívül, ott kellett befedniük az ürüléküket (5Mó 23:12–14, Rbi8, lábj.). Ez hozzájárult ahhoz, hogy megőrizzék a hadsereg tisztaságát Jehova előtt, és megelőzzék a legyek által terjesztett fertőző betegségek elharapódzását is.

Az egyik jeruzsálemi kapu a ’Szemét kapu’ volt, amelyet sok bibliafordítás ’Ganéj kapunak’ nevez (Ne 2:13; 3:13, 14; 12:31; Rbi8, lábj.). A Völgy kaputól ezerkönyöknyire (445 m) feküdt K-re, ennélfogva a Sion-hegytől D-re. A kapu valószínűleg onnan kapta a nevét, hogy rajta keresztül lehetett megközelíteni az alatta elhelyezkedő Hinnom-völgyet, ahol a szemetet felhalmozták. Vélhetően ezen a kapun át vitték ki a városból a hulladékot.

Előfordult, hogy egyes nomád népek tüzelőanyagnak használták a ganéjt. Amikor Ezékielnek prófétai jelenetként elő kellett adnia Jeruzsálem ostromát, Isten megparancsolta neki, hogy emberi ürüléket használjon tüzelőként a kenyérsütéshez. A próféta tiltakozott ez ellen, mire Isten kedvesen megengedte neki, hogy marhatrágyát használjon inkább (Ez 4:12–17). Mindez arra utalhat, hogy Izraelben nem volt megszokott gyakorlat, hogy ürülékkel tüzeljenek.

A ganéjt a föld megtrágyázására is használták. Alighanem szalmát kevertek hozzá „a trágya helyén”; a szalmát állatokkal tapostathatták a ganéjba (Ézs 25:10). A fügefát ’körülásták’, mielőtt ’megtrágyázták’ (Lk 13:8).

A ganéjt általában visszataszító hulladéknak tekintették, olyan valaminek, amitől meg kell szabadulni. Jehova Izrael királyának, Jeroboámnak az önfejű házához intézett szavai rávilágítanak, mennyire undorítónak tartották a ganéjt, és hangsúlyozzák azt is, hogy meg kell szabadulni tőle: „alaposan kisöprök Jeroboám háza után, ahogy a ganéjt szokták eltakarítani, míg csak meg nem szabadulnak tőle” (1Ki 14:10).

A legnagyobb sérelem akkor ért valakit, ha a házát büntetésként nyilvános árnyékszékké tették (Ezs 6:11; Dá 2:5; 3:29). Az istenség kérdésével kapcsolatos próbakor a Kármel-hegy tetején Illés a következő szavakkal gúnyolta Baál prófétáit, amikor istenük nem válaszolt nekik: „biztosan el van foglalva valamivel, és székelnie kell, és dolga van az árnyékszéken” (1Ki 18:27). Jéhu később leromboltatta Baál házát, és ’elkülönítve tartották azt árnyékszékeknek’ (2Ki 10:27).

Hasonlatban a ganéj vagy trágya szó utalhat arra is, amikor egy személy, illetve nemzet szégyenletes véget ér (2Ki 9:36, 37; Zs 83:10; Jr 8:1, 2; 9:22; 16:4). Jehova Isten előre megmondta, hogy perben fog állni a nemzetekkel, és az akkor általa megölteket nem siratják meg, nem hordják össze és el sem temetik, hanem olyanok lesznek, „mint a trágya a föld színén” (Jr 25:31–33; vö.: So 1:14–18).

A Törvény előírta, hogy a pap nem eheti meg a bűnért való felajánlást, amelynek a vérét bevitték a szentélybe engesztelésül. A felajánlás tetemét és ganéját el kellett égetni a táboron kívül egy tiszta helyen (3Mó 4:11, 12; 6:30; 16:27). Ez azért volt, mert az állatnak semmilyen részét nem volt szabad másra felhasználni, vagy hagyni, hogy oszlásnak induljon. Mivel Jehovának szentelték, tiszta volt, és ezért tiszta helyen kellett elégetni. (Vö.: Héb 13:11–13.)

Pál, aki nagyra értékelte a szellemi dolgokat, és mélységesen megbecsülte a Krisztusba vetett reménységét, kijelentette: „Őmiatta mindent kárba veszni hagytam, és egy halom szemétnek tekintek, hogy megnyerjem Krisztust, és olyannak találjanak, aki egységben van vele” (Fi 3:8, 9). Az itt „szemétnek” fordított görög szó (szküʹba·lon) vagy ürülékre utal, vagy olyasmire, ami lakomák után marad az asztalon, és amit kidobnak. Még ha ez utóbbi jelentésre gondolt is az apostol, azzal, hogy „szemétnek” ítélt „mindent”, nyomatékosította, milyen nagy értéknek tekintette, hogy megnyerhette Krisztust, és egységben találtathatott vele. (Lásd: GALAMBGANÉJ.)