Anyagi javak bősége; használatos még a szellemi tulajdonságokkal, szolgálati kiváltságokkal és Isten helyeslésével kapcsolatosan is.

A Szentírás nem az anyagi javak birtoklására fektet hangsúlyt, hanem a Jehova Istennel ápolt jó kapcsolatra, melyet úgy tarthat fenn valaki, ha hitből fakadóan folyamatosan Isten akaratát teszi. Krisztus Jézus arra buzdított másokat, hogy ’Isten szemében legyenek gazdagok’ (Lk 12:21), és ’az égben gyűjtsenek kincseket’ (Mt 6:20; Lk 12:33). Ha valaki folyamatosan jó dolgokat tesz, az olyan mintha kincseket helyezne letétbe a Teremtőnél az égben, biztosítva ezzel, hogy maradandó áldásokat nyerjen. Azok, akik Jézus Krisztus szellemmel felkent követői, abban reménykedhetnek, hogy az övék lesz az égi örökség ’dicsőséges gazdagsága’ (Ef 1:18), és amíg ’jövevényként’ a földön élnek, gazdagok lesznek a hitben, a szeretetben, a jóságban és más Istennek tetsző tulajdonságokban. (Vö.: Ga 5:22, 23; Jk 2:5; 1Pt 2:11, 12; 2Pt 1:5–8.)

A gazdag patriarchák: Jehova Isten hűséges szolgáinak, amilyenek például Ábrahám és Jób patriarcha voltak, nem kellett a háznépük tagjain kívül másoknak is segíteniük csatlakozni az igaz imádathoz. Ebből kifolyólag az idejük nagy részét az töltötte ki, hogy a saját háznépük fizikai és szellemi szükségleteivel törődtek. Jehova megáldotta e szolgái szorgalmas erőfeszítéseit, és így sok jószáguk, szolgájuk, aranyuk és ezüstjük lett (1Mó 12:16; 13:2; 14:14; 30:43; 32:10; Jób 1:2, 3; 42:10–12).

Bár ezek az emberek gazdagok voltak, nem voltak anyagiasak. Megértették, hogy az anyagi bőségük Jehova áldásának köszönhető, és nem voltak kapzsik vagy pénzsóvárak. Ábrahám jócskán gyarapíthatta volna a vagyonát, miután legyőzte a négy szövetséges királyt, és visszaszerzett minden vagyont, amit Szodomából elvittek. De nemet mondott Szodoma királyának az ajánlatára, és nem fogadta el a visszaszerzett vagyont. Ezt mondta: „Esküre emelem a kezemet Jehovához, a legfelségesebb Istenhez, az ég és a föld alkotójához, hogy egyetlen fonalszálat és egyetlen saruszíjat sem veszek el abból, ami a tied, nehogy azt mondhasd: »Én tettem Ábrámot gazdaggá.« Magamnak semmit” (1Mó 14:22–24). Amikor Jób elvesztette az összes jószágát és gyermekét, így kiáltott fel: „Jehova adta, Jehova vette el. Áldott legyen ezután is Jehova neve!” (Jób 1:21).

Ábrahám, Jób és mások bebizonyították, hogy nagy gazdagságot lehet rájuk bízni. Szorgalmasak voltak, és megfelelő módon éltek az anyagi javaikkal. Jób például mindig készen állt arra, hogy segítsen a szegényeken és az elnyomottakon (Jób 29:12–16). Mivel helyesen gondolkodtak, Jehova Isten jó okkal védte meg őket attól, hogy önző vagy kapzsi emberek kárt okozzanak nekik (1Mó 31:5–12; Jób 1:10; Zs 105:14).

Izrael gazdagságnak örvend, amíg engedelmes: Ahogyan az a hűséges patriarchák esetében is volt, az izraeliták gazdagsága is attól függött, hogy jó kapcsolatot ápoltak-e Jehova Istennel. Mózes komoly tanácsot adott nekik, hogy emlékezzenek arra, Jehova, az Istenük az, aki hatalmat ad nekik, hogy vagyonra tegyenek szert (5Mó 8:18). Igen, Jehova volt az, aki földet adott örökségül a vele szövetséges kapcsolatban álló népnek (4Mó 34:2–12). Arról is gondoskodni tudott, hogy a megfelelő időben eső hulljon a földre, és hogy az izraelitákat ne érje veszteség a rossz termés vagy az ellenség betörése miatt (3Mó 26:4–7).

Isten szándéka az volt, hogy Izrael, amíg engedelmes, gazdag nemzet legyen. Mózes ezt mondta: „Jehova megnyitja neked kiváló tárházát, az egeket, hogy esőt adjon földedre a maga idején, és hogy megáldjon téged kezed minden munkájában. Kölcsönadsz sok nemzetnek, te viszont nem kérsz kölcsön. Jehova fejjé tesz téged, nem farokká, és mindig felül leszel, sosem alul, mert engedelmeskedsz Jehova, a te Istened parancsolatainak” (5Mó 28:12, 13). A nemzet gazdagsága dicsőséget szerzett volna Jehovának, és meggyőző bizonyíték lett volna a többi nemzet számára, hogy Ő az, aki „gazdagságot ad” a népének (1Sá 2:7), és hogy a népének adott Törvény messze felülmúl minden más törvényt, mivel biztosítja mindenki jólétét.

Salamon király esete jól mutatja, hogy más népek tényleg késztetést éreztek arra, hogy dicsőséget adjanak Jehovának Izrael gazdagsága miatt. Amikor Jehova lehetőséget adott Salamonnak az uralkodása kezdetén arra, hogy kérjen tőle valamit, ő nem nagy vagyont szeretett volna, hanem bölcsességet és ismeretet, hogy ítélni tudja a nemzetet. Jehova megadta Salamonnak, amit kért, sőt még „vagyont, gazdagságot és tiszteletet is” adott neki (2Kr 1:7–12; 9:22–27). Ennek eredményeként a Salamon bölcsességéről és vagyonáról szóló hírek összefonódtak Jehova nevével. Például, amikor  Sába királynője hallotta Salamon hírét Jehovával kapcsolatban, eljött a távoli országából, hogy lássa, valóban igazak-e a bölcsességéről és jólétéről szóló beszámolók (1Ki 10:1, 2). Az, amit látott, arra indította őt, hogy elismerje, Jehova nagyon szereti Izraelt. Ezt mondta: „Igaz volt a szó, amelyet országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről. Nem hittem a szavaknak, míg el nem jöttem, hogy a saját szememmel lássam. És íme, a felét sem beszélték el nekem! Fölülmúltad bölcsességben és jólétben a hírt, amelyet hallottam. Boldogok a te embereid. Boldogok ezek a szolgáid, akik mindig előtted állnak, és hallgatják bölcsességedet! Legyen áldott Jehova, a te Istened, aki kedvét lelte benned, és Izrael trónjára ültetett; mert Jehova időtlen időkig szereti Izraelt, így hát kinevezett téged királynak, hogy bírói döntéseket hozz, és igazságot szolgáltass” (1Ki 10:6–9).

Gazdag népként az izraeliták élvezhették az evés és az ivás örömeit (1Ki 4:20; Pr 5:18, 19), és az anyagi javaik megvédték őket a szegénységgel járó gondoktól (Pl 10:15; Pr 7:12). Bár összhangban volt Jehova szándékával, hogy az izraeliták élvezzék a fáradságos munkájukból fakadó gazdagságot (vö.: Pl 6:6–11; 20:13; 24:33, 34), Jehova arra is figyelmeztette őket, hogy ne feledkezzenek el Róla, hiszen ő a gazdagságuknak a Forrása, illetve hogy ne kezdjenek el a gazdagságukban bízni (5Mó 8:7–17; Zs 49:6–9; Pl 11:4; 18:10, 11; Jr 9:23, 24). Emlékeztetve lettek arra, hogy a vagyon csak átmeneti (Pl 23:4, 5), és nem lehet váltságként Istennek odaadni, hogy valaki megmeneküljön a haláltól (Zs 49:6, 7), illetve hogy a halottaknak semmi hasznuk sincs belőle (Zs 49:16, 17; Pr 5:15). Nyilvánvalóvá lett téve a számukra, hogy ha valaki túl nagy fontosságot tulajdonít a gazdagságnak, akkor az ahhoz vezethet, hogy tisztességtelen eszközökhöz nyúl, és elveszíti Jehova helyeslését (Pl 28:20; vö.: Jr 5:26–28; 17:9–11). Arra is buzdítást kaptak, hogy ’tiszteljék Jehovát az értékeikkel’ (Pl 3:9).

Persze az, hogy a nemzet gazdagságnak örvendett, nem szükségszerűen jelentette azt, hogy mindenki gazdag volt, vagy hogy azok, akiknek kevés anyagi javaik voltak, elveszítették Isten kegyét. Az előre nem látható események miatt az emberek szegényekké válhattak (Pr 9:11, 12). Egy haláleset özveggyé vagy árvává tehetett némelyeket. Egy baleset vagy egy betegség átmenetileg, vagy akár véglegesen is, megakadályozhatott valakit abban, hogy elvégezze a létfontosságú munkákat. Ezért az izraeliták arra kaptak buzdítást, hogy legyenek nagylelkűek a szegényekkel és az elnyomottakkal, és adjanak nekik az anyagi javaikból (3Mó 25:35; 5Mó 15:7, 8; Zs 112:5, 9; Pl 19:17; lásd: IRGALMAS ADOMÁNYOK; SZEGÉNY, SZEGÉNYSÉG).

Gazdagok Krisztus Jézus követői között: A patriarchákkal és Izrael nemzetével szemben Jézus Krisztus követői azt a megbízatást kapták, hogy ’tegyenek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket’ (Mt 28:19, 20). E megbízatás ellátásához időre és erőfeszítésre volt szükség, amit máskülönben érthető módon a mindennapos dolgokra lehetett volna fordítani. Ezért az, aki továbbra is ragaszkodott a vagyonához, ahelyett hogy megszabadult volna annyi terhétől, hogy az idejét és a javait a prédikálásra vonatkozó megbízatásra tudja áldozni, nem lehetett Jézus tanítványa, és nem kaphatta meg az égi élet kilátását. Ezért mondta Isten Fia: „Milyen nehéz lesz bemenniük az Isten királyságába azoknak, akiknek van pénzük! Bizony, könnyebb a tevének átjutni a varrótű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten királyságába” (Lk 18:24, 25). Ezeket a szavakat azért mondta Jézus, mert egy gazdag és fiatal elöljáró rosszul reagált, amikor ezt mondta neki: „adj el mindent, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz az egekben; és jöjj, légy a követőm!” (Lk 18:22, 23). Ennek a gazdag és fiatal elöljárónak kötelessége volt segíteni a szükségben lévő honfitársain (Pl 14:21; 28:27; Ézs 58:6, 7; Ez 18:7–9). De mivel nem volt kész megosztani az anyagi javait, hogy segítsen másoknak, és nem volt kész annak szentelni az életét, hogy Jézus Krisztus tanítványa legyen, nem kapott lehetőséget arra, hogy belépjen az egek Királyságába.

Ennek ellenére Krisztus követőinek nem szabad hagyniuk, hogy elszegényedjenek, aztán pedig másoktól várniuk a támogatást. Ehelyett keményen kell dolgozniuk, hogy gondoskodni tudjanak a családjukról, és hogy ’legyen mit odaadniuk a szükségben levőknek’ (Ef 4:28; 1Te 4:10–12; 2Te 3:10–12; 1Ti 5:8). Elégedettnek kell lenniük az élelmükkel, ruházatukkal meg a hajlékukkal, és nem szabad a gazdagságot hajszolniuk. Az, akinek az anyagi javak megszerzése áll az első helyen az életében, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy tisztességtelen tevékenységbe keveredik, és – mivel nem törődik a szellemi dolgokkal – elveszíti a hitét. Ez meg is történt néhányakkal, ahogyan azt Pál Timóteusznak írt szavai is mutatják: „Akiknek azonban elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek, azok kísértésbe, csapdába, sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embereket. Mert a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere, és erre a szeretetre törekedve némelyek eltévelyedtek a  hittől, és mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat” (1Ti 6:9, 10).

Természetesen az, amit Jézus a fiatal és gazdag elöljárónak mondott, nem jelenti azt, hogy egy keresztény nem lehet jómódú. Például az i. sz. első századi efézusi gyülekezetben voltak gazdag keresztények. Pál apostol nem azt írta Timóteusznak, hogy ezeknek a gazdag testvéreknek azt a tanácsot adja, hogy mondjanak le a vagyonukról, hanem ezt: „Utasítsd azokat, akik gazdagok a jelenlegi világrendszerben, hogy ne legyenek kevélyek, és reménységüket ne bizonytalan gazdagságba vessék, hanem Istenbe, aki gazdagon megad nekünk mindent az élvezetünkre; hogy a jóban munkálkodjanak, hogy jó cselekedetekben legyenek gazdagok, hogy bőkezűek legyenek, készek arra, hogy osztozzanak, biztonságban jó alapot gyűjtve maguknak kincsként a jövőre, hogy szilárdan megragadják a valódi életet” (1Ti 6:17–19). Tehát ezeknek a gazdag keresztényeknek figyelniük kellett a gondolkodásmódjukra, megfelelő helyen kellett tartaniuk az életükben az anyagi dolgokat, és nagylelkűen segíteniük kellett anyagilag másoknak.

Mammon: Az eredeti nyelven a ma·mó·naszʹ szó (és annak magyarosított formája, a „mammon”) az általános felfogás szerint a pénzt vagy a gazdagságot szimbolizálja (Mt 6:24; vö.: Vida, ÚV; Lk 16:9, 11, 13; vö.: ÚEF, ÚV). Nincs rá bizonyíték, hogy ez a kifejezés valaha is egy istenség neve lett volna. Jézus akkor használta ezt a kifejezést, amikor rámutatott, hogy egy ember nem lehet Isten rabszolgája, ha a Gazdagság az ura (Mt 6:24). Erre buzdította a hallgatóit: „szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által, hogy amikor az elfogy, befogadjanak benneteket az örök lakóhelyekre” (Lk 16:9). A fizikai gazdagság, vagy az erre való vágy, talán azért van ’igazságtalan gazdagságnak’ nevezve, szemben a szellemi gazdagsággal, mert törvénytelen tettekhez vezethet. Ezenkívül a fizikai gazdagság, és főleg a pénz, a „császár” tulajdonában van, és neki van hatalma felette, hiszen ő bocsátja ki a pénzt, és ő határozza meg az értékét. Az ilyen gazdagság mulandó, és a gazdasági helyzet vagy más körülmény miatt elveszhet. Tehát annak, aki gazdag, nem szabad a vagyonában bíznia, és nem szabad önző célokra felhasználnia, ahogyan azt a világban sokan teszik, például arra, hogy még nagyobb vagyont halmozzon fel (1Ko 7:31). Ehelyett ébernek kell lennie, és szorgalmasan azon kell igyekeznie, hogy az örök lakóhelyek tulajdonosaival kössön barátságot.

’Az örök lakóhelyek’ tulajdonosai Jehova Isten és a Fia, Krisztus Jézus. (Vö.: Jn 6:37–40, 44.) Azok a személyek, akik nem élnek megfelelően az ’igazságtalan gazdagságukkal’ (pl. nem segítenek a rászorulókon, és nem prédikálják a ’jó hírt’ [Ga 2:10; Fi 4:15]), soha nem lehetnek Isten és a Fia, Krisztus Jézus barátai. Az, hogy hűtlenül bánnak az igazságtalan gazdagsággal, azt mutatja, hogy nem alkalmasak arra, hogy szellemi gazdagságot bízzanak rájuk (Lk 16:10–12). Az ilyen személyek soha nem lesznek Isten ki nem érdemelt kedvességének jó sáfárai, és nem fogják megosztani a szellemi gazdagságukat másokkal (1Pt 4:10, 11).