Lírai vagy zenei mű, amely nagy bánatot fejezett ki, mint amilyen például egy barát vagy szeretett személy halála miatt érzett gyász; elégia. Az Új világ fordításban a „gyászdal” rendszerint a héber qí·náʹ szó fordítása, mely szónak a jelentése: ’panaszos zenemű, elégia v. siratóének’.

A 7. zsoltár feliratában szereplő héber sig·gá·jónʹ szót is ’gyászdalnak’ fordítják, és valamilyen, érzelmektől túlfűtött énekre utalhat, amelyet gyors ritmikai változásokkal adnak elő (Rbi8, lábj.). Ugyanez a héber szó fordul elő többes számban a Habakuk 3:1-ben, ahol ’gyászdaloknak’ lett fordítva. A gyászdalok természetüknél fogva kesergéssel és jajszóval hozhatók összefüggésbe (Ez 2:10), és legalább néhányat írásban is megörökítettek, illetve megőriztek. A 2Krónikák 35:25 beszámol róla, hogy Jeremiás siratóénekbe kezdett az elhunyt Jósiás király miatt, és ez a vers arra utal, hogy valamikor létezhetett egy gyűjtemény a gyászdalokból (héb.: qí·nóthʹ), hiszen ezt írja: „a férfi és női énekesek mind szólnak gyászdalaikban Jósiásról még a mai nap is; és rendelkezéssé lett Izraelben, hogy énekeljék  ezeket, és íme, le vannak írva a gyászdalok között.”

A gyászdalok kapcsolatban vannak a gyásszal. Például amikor Jehova a következőket mondja a hűtlen Izraelnek: „Ünnepeiteket gyászba borítom, énekeiteket mind gyászdallá teszem” (Ám 8:10). Ezért amikor azt mondták, hogy valaki gyászdalba kezd, az azt jelentette, hogy elégiába, azaz gyászos hangulatú darabba kezd. Egy ilyen dal kifejezhette, hogy Jehova elvet valakit, vagy szembeállíthatott egy korábbi, kedvező időszakot egy azt követő boldogtalan helyzettel (Jr 7:29; Ez 19:1–14). A gyászdalt énekbeszéddel adták elő, gyakran nők (Ez 27:32; Jr 9:20).

Némelyik gyászdal történelmi jellegű volt, vagyis egy esemény után szerezték, például egy gyengéden szeretett hozzátartozó halála után. Példa erre a típusú gyászdalra az, amelyikkel Dávid siratta Sault és Jonatánt, amikor amiatt szomorkodott, hogy ez a két férfi életét vesztette a filiszteusokkal szemben vívott háborúban a Gilboa-hegyen (2Sá 1:17–27; 1Sá 31:8). Dávid király Ábnert is megsiratta annak temetése után (2Sá 3:31–34). Igaz ugyan, hogy a haláleset kapcsán énekelt gyászdalokat részben azért szerezték, hogy vigaszt nyújtsanak az életben maradottaknak, de ezeknek a daloknak Isten hűséges szolgái körében sohasem az volt a céljuk, hogy dicsőítsék az elhunytat (Pr 9:5, 10).

A Siralmak könyve egy gyászdal, melyet Jeremiás írt azután, hogy a babilóniaiak i. e. 607-ben elpusztították Jeruzsálemet. Jóllehet bánatot fejez ki a pusztulás miatt, de ugyanakkor Jehovába vetett hitről és reményről is tanúskodik. Az 5. fejezet azzal a kéréssel kezdődik, hogy Isten emlékezzen meg a népéről, hiszen az izraeliták „apátlan árvák” lettek (Si 3:22–27; 5:1–3; lásd: SIRALMAK KÖNYVE).

A Bibliában néhány gyászdal prófétai jellegű, és érzékletesen fejez ki egy eljövendő csapást, olykor annyira, mintha már meg is történt volna. Prófétai gyászdalba kezdtek Tírusz és a királya fölött (Ez 26:17; 27:1, 2; 28:11–19), valamint a fáraó és Egyiptom fölött (Ez 32:2–16). Júda és Jeruzsálem fölött azért kezdtek gyászdalba, mert elhagyatott lett (Jr 9:9–11).