Egy beteg személy egészségének a helyreállítása; éppé, teljessé tétele annak, ami eltörött vagy megsérült; különböző betegségek és fogyatékosságok kezelése; annak elérése, hogy egy személynek újra jó legyen a közérzete. A Bibliában legfőképpen a héber rá·fáʼʹ és a görög i·aʹo·mai ige szerepel akkor, amikor gyógyításról van szó, legyen az szó szerinti vagy jelképes értelmű. A görög the·ra·peuʹó ige is úgy lett fordítva, hogy ’gyógyít’ (Mt 4:23, 24). Volt, hogy a gyógyítás fokozatosan történt, de arra is volt példa, hogy azonnal ment végbe.

Jehova egyik áldása, melyet az emberiségnek adományozott, az élő szervezetek regenerálóképessége: az a képesség, hogy a test meg tudja gyógyítani önmagát, ha sérülés éri, vagy megbetegszik. Egy orvos javasolhat bizonyos kezeléseket, melyek felgyorsítják a gyógyulást, a valóságban azonban a gyógyítást az Istentől kapott regenerálóképesség viszi véghez. Ennélfogva Dávid, a zsoltáríró elismerte, hogy tökéletlennek született, ám a Teremtője meg tudja erősíteni a betegsége idején, és meg tudja gyógyítani minden betegségét (Zs 51:5; 41:1–3; 103:2–4). Jehova visszaadta a beteg Jóbnak a fizikai egészségét (Jób 42:10), és Izrael népét is meggyógyította fizikailag (2Mó 15:26).

Jehováról azt írja a Biblia, hogy sebet ejt és gyógyít, és mindezt szó szerint és jelképesen is teszi. Ezért ideje van annak, hogy sebet ejtsen, és ideje annak, hogy gyógyítson (5Mó 32:39; vö.: Pr 3:1, 3). A hűtlen Jórámot, Júda királyát például Jehova egy gyógyíthatatlan bélbetegséggel sújtotta (2Kr 21:16, 18, 19). Mózes felismerte, hogy Jehova idézte elő azt, hogy Mirjam leprás lett, így hát ahhoz az egyetlen személyhez könyörgött, aki képes volt meggyógyítani őt: „Ó, Isten, kérlek! Gyógyítsd meg őt, kérlek!” (4Mó 12:10, 13). Miután elmúlt a Sárát és a megígért magot fenyegető veszély, Jehova meggyógyította Abimélek királyt, a feleségét és a rabszolganőit, hogy lehessenek gyermekeik (1Mó 20:17, 18).

A Bibliában sokkal inkább a szellemi összeomlásnak van különleges jelentősége, mint a fizikainak, és ugyanígy inkább a szellemi gyógyulásnak, mint a fizikainak. Ezt illetően a Szentírás felhívja a figyelmet az izraelita vezetők felelősségére. „A prófétától kezdve a papig mindenki hamisságot művel[t]” Jeremiás napjaiban, ugyanakkor úgy tettek, mintha gyógyítgatnák Isten népének az összeomlását, azt állítva, hogy minden rendben van (Jr 6:13, 14; 8:11). Ugyanolyanok voltak, mint Jób vigasztalói: „kontár orvosok” (Jób 13:4).

Néhány esetben élettelen tárgyak lettek meggyógyítva, abban az értelemben, hogy újra épek lettek. Ilyen volt például az a lerombolt oltár, melyet Illés helyreállított (1Ki 18:30). Elizeus próféta is egészségessé tette a Jerikóhoz közeli vizeket, hogy ne okozzanak többé elvetélést (2Ki 2:19–22). Jeremiás viszont annyira összetörte a fazekas korsóját, hogy nem lehetett megjavítani, vagyis meggyógyítani; így ez egy találó szemléltetés lett. „Úgy fogom összetörni ezt a népet és ezt a várost – jelentette ki Jehova –, ahogy összetörik a fazekas edényét, úgyhogy nem lehet többé megjavítani [a rá·fáʼʹ egyik formája; szó szerint: ’meggyógyítani’]” (Jr 19:11; vö.: 2Kr 36:15–17).

Jézus és a tanítványai meggyógyítottak másokat: Jézus Krisztus tudta, hogy a ’tanítás és a királyság jó hírének a prédikálása’ a legfontosabb a szolgálatában, a ’mindenféle betegség meg mindenféle fogyatékosság meggyógyítása a nép között’ csak másodlagos. Elsősorban azért érzett szánalmat a sokaság iránt, „mert elcsigázottak és hányatott sorsúak voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Mt 4:23; 9:35, 36; Lk 9:11).

A Nagy Tanító azért is könyörületet érzett az őt követő sokaság iránt, mert abban reménykedtek, hogy meg fogja gyógyítani őket a fizikai betegségeikből (Mt 12:15; 14:14; 19:2; Lk 5:15). Jézus csoda folytán véghezvitt gyógyítómunkája egy látható jelként szolgált az akkor élőknek, illetve az egyik bizonyítéka is volt annak,  hogy ő a Messiás, akiről a próféciák szólnak (Mt 8:16, 17). Ezenkívül annak a gyógyításnak is az előképe lett, mely az egész emberiség áldására lesz Isten Királyságának az uralma alatt (Je 21:3, 4). Jézus a szó szoros értelmében meggyógyított sokakat: sántákat, rokkantakat, vakokat, némákat (Mt 15:30, 31), epilepsziásokat, bénákat (Mt 4:24), egy asszonyt, aki vérfolyástól szenvedett (Mk 5:25–29), egy sorvadt kezű férfit (Mk 3:3–5), egy vízkóros embert (Lk 14:2–4), és többször is kiszabadított Sátán rabszolgaságából olyan személyeket, akiket megszálltak a démonok (Mt 12:22; 15:22–28; 17:15, 18; Mk 1:34; Lk 6:18; 8:26–36; 9:38–42; Cs 10:37, 38).

Jézus különböző alkalmakkor más-más módon gyógyította meg az embereket. Egyszer mindössze annyit mondott egy beteg embernek a Betzata tavához közel, hogy ’keljen fel, vegye fel a hordágyát, és járjon’, és a férfi meggyógyult (Jn 5:2–9). Máskor csak szólt, és a beteg személy meggyógyult, bár távol volt tőle (Mt 8:5–13). Megint máskor Jézus megérintette a beteget (Mt 8:14, 15), vagy megérintette a sebet, és az meggyógyult (Lk 22:50, 51). Számos beteg pedig már egyszerűen attól meggyógyult, hogy megérintette Jézust vagy a felsőruhája rojtozatát (Mt 14:36; Mk 6:56; Lk 6:19; 8:43–47). Annak nem volt jelentősége, hogy a beteg sok éve szenvedett-e a betegségétől, vagy sem (Mt 9:20–22; Lk 13:11–13; Jn 5:5–9).

Néhányan ellenségesek voltak Jézussal, nem értékelték nagyra a nagyszerű gyógyítómunkáját. A vallásvezetők nagyon feldühödtek azon, hogy Jézus sabbaton gyógyított meg embereket (Mt 12:9–14; Lk 14:1–6; Jn 5:10–16). Egyszer ezekkel a szavakkal hallgattatta el az ellenfeleit: „Képmutatók, hát nem oldja el sabbaton mindegyikőtök a bikáját vagy a szamarát az istállóállástól, és nem vezeti el, hogy megitassa? Hát akkor nem volt helyénvaló, hogy ez az asszony, aki Ábrahám leánya, és akit Sátán, íme, tizennyolc éve megkötözve tartott, feloldoztasson ebből a bilincsből sabbatnapon?” (Lk 13:10–17).

A betegek nem Jézus saját erejétől, tudásától vagy bölcsességétől gyógyultak meg. És Jézus nem alkalmazott hipnoterápiát, pszichoterápiát vagy valamilyen ezekhez hasonló gyógymódokat. Inkább Jehova szelleme és ereje volt az, ami véghezvitte ezeket a gyógyításokat (Lk 5:17; 9:43). Ám nem volt mindenki annyira hálás a gyógyulásért, hogy dicsőséget adjon Istennek (Lk 17:12–18). Manapság nem mindenki ismeri fel, hogy a gyógyulás örökké tartó áldásai Krisztus váltságáldozata alapján érhetők el (1Pt 2:24).

Jézus azokat a személyeket is felruházta a gyógyítás Istentől kapott erejével, akik közeli kapcsolatban voltak vele a szolgálata során. Amikor kiküldte a 12 apostolát, és később a 70 tanítványt, felruházta őket azzal a képességgel, hogy betegeket gyógyítsanak (Mt 10:5, 8; Lk 10:1, 8, 9). I. sz. 33 pünkösdje után néhányak – köztük Péter, János, Fülöp és Pál – megkapták Istentől az erőt, hogy teljesen meggyógyítsanak másokat (Cs 3:1–16; 4:14; 5:15, 16; 8:6, 7; 9:32–34; 28:8, 9). Azután, hogy a kereszténység megerősödött és megszilárdult, és egyik apostol sem élt már, a „gyógyítások ajándékai” is megszűntek (1Ko 12:8, 9, 28, 30; 13:8, 13).

Lényeges volt, hogy az, aki gyógyított, teljes mértékben higgyen Jehovában, és belé vesse a bizalmát, valamint elismerje – akárcsak Jézus –, hogy a gyógyítás Isten erejének köszönhető (Mt 17:14–20; Jn 5:19). Az viszont nem volt szükséges, hogy a beteg személy is higgyen, mielőtt meggyógyították (Jn 5:5–9, 13). De sokaknak erős hitük volt (Mt 8:5–13; 15:28; Mk 5:34; Lk 7:1–10; 17:19; Cs 14:8–10; lásd: HIT).

A csoda útján történt gyógyítás Isten támogatásának a „jele” volt (Cs 4:22, 29, 30). Akik nem voltak hajlandók elfogadni ezt a jelet, szellemi értelemben vakok és süketek voltak (Ézs 6:10; Jn 12:37–41). Mivel ezeknek az Isten hatalmával végrehajtott gyógyításoknak az volt a céljuk, hogy jelként szolgáljanak a nem hívőknek, a szellem által született keresztények általában nem részesültek ilyen gyógyításban. Így amikor Timóteusznak gyomorpanaszai voltak, Pál nem gyógyította meg őt csoda útján, hanem azt tanácsolta neki, hogy fogyasszon egy kevés bort a betegségére való tekintettel (1Ti 5:23).

Szellemi gyógyítás: Másrészről Jehova valódi szellemi gyógyításban részesíti a bűnbánó személyeket. Ez azt jelenti, hogy újra élvezhetik a helyeslését és az áldásait (Ézs 19:22; 57:17–19; Jr 33:6). Ez a gyógyítás szellemi értelemben megerősíti a gyönge kezeket és az ingó térdeket, megnyitja a vakok szemeit és a süketek füleit, meggyógyítja a sántákat és a némákat (Ézs 35:3–6). A megrögzött hitehagyottak soha nem tapasztalhatják meg a gyógyítást, azt, hogy szellemileg újra jó egészségük lehet, és jólétnek örvendhetnek (2Kr 36:15–17; Ézs 6:10; Jr 30:12, 13; Cs 28:24–28). Ugyanígy nem volt gyógyítás Egyiptom, a fáraója és „Asszíria királya” számára sem (Jr 46:11; Ez 30:21; Ná 3:18, 19).

A Szentírásban megtalálható a gyógymód azok részére, akik szellemi értelemben betegek (Héb 12:12, 13; Jk 5:14–16; Je 3:18).