EGYÉB
Gyülekezetek a Jelenések könyvében
A FELTÁMASZTOTT Jézus Krisztus az i. sz. első század vége felé nagyon meghatóan mutatta ki élénk érdeklődését a földön élő felkent követői iránt. Milyen módon tette ezt? Arra indította az idős János apostolt, hogy írja le „az Ázsia tartományban levő hét gyülekezetnek” szóló leveleit (Je 1:1–4). Ezekben a levelekben buzdítás, tanács és figyelmeztetés állt, amelyre igen nagy szükségük volt.
Ma már csak romok hevernek a legtöbb olyan városnak a helyén, ahol ezek a gyülekezetek voltak. Mégis bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a megírtak valódi helyszínekkel és tényleges helyzetekkel foglalkoztak, illetve hogy a levelekben említett személyek valóban léteztek. Ám ami még nagyobb érdeklődésre tart számot, az az, hogy ezek az üzenetek olyan állapotokra mutattak előre, amelyek a megírásukhoz képest valamikor a jövőben következnek be a keresztény gyülekezetben.