Jellemben vagy magatartásban megnyilvánuló szelídség, tehát a durvaság vagy a nyersesség ellentéte. A gyengédség szorosan összefügg az alázattal.

Szükséges, hogy Isten szolgái gyengédek legyenek, különösen azok, akik felvigyázói tisztségben szolgálnak. Pál apostol kijelentette: „Az Úr rabszolgája pedig ne harcoljon, hanem legyen mindenkihez gyöngéd [gör.: éʹpi·on]” (2Ti 2:24). A gyengéd személy nem hangos, lármás vagy féktelen. Mózes, az igaz Isten embere, noha nem mindig volt helyes a magatartása, „messze a legszelídebb ember volt minden ember közül, aki a föld színén élt” (4Mó 12:3; Zs 90:zsf.). Egy alkalommal annyira gyengéden beszélt, hogy a szavai olyanok voltak, „mint lágy eső a fűre” (5Mó 32:2).

Az 1Tesszalonika 2:7-ben Pál azt mondta magáról és a társairól, hogy ’gyengéden törődővé váltak a tesszalonikaiak között, mint mikor a szoptató anya dédelgeti gyermekeit’. Ez azért volt, mert igazán szerették azokat, akiket tanítottak, és törődtek a szellemi növekedésükkel (1Te 2:8). Az éʹpi·oi (ford.: „gyengéd”) szó olvasható a Textus Receptusban, Tischendorf, illetve Merk szövegkiadásaiban, valamint egyéb kéziratokban is. W. E. Vine szerint az éʹpi·osz szót „gyakran használták görög írók, amikor jellemeztek egy dajkát, ahogy egy bosszantó gyerekkel bánt, vagy egy tanárt, ahogy a konok tanítványaival bánt, illetve a szülőket a gyermekeikkel szemben. Az 1Tessz 2:7-ben az apostol annak leírására használja, ahogy ő és a misszionáriustársai viselkedtek a megtért tesszalonikaiakkal” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words. 1981, 2. köt. 145. o.).

Azonban az 1Tesszalonika 2:7-ben Westcott és Hort görög szövegében és bizonyos kéziratokban a néʹpi·oi (csecsemők) szó olvasható. Ezzel kapcsolatban a The New International Dictionary of New Testament Theology c. mű megjegyzi: „Az 1Tessz 2:7-nek kétféle olvasata létezik: a) éʹpi·oi (gyengédek voltunk a társaságotokban); b) néʹpi·oi (csecsemők). Az ezt megelőző szó n-nel végződik, és valószínűnek tűnik, hogy ez az n egy másolási hiba folytán megduplázódott. Arról nem is beszélve, hogy a második olvasatot nehéz értelmezni. Hiszen a 7b v.-ben Pál nem magát hasonlítja gyermekekhez, hanem a tesszalonikaiakat; ő és a munkatársai olyanok voltak, mint egy dajka (trophoszʹ)” (C. Brown szerk.; 1975, 1. köt. 282. o.).

Nem gyengeség: A gyengédség nem jelent gyengeséget. Erős jellemet kíván, ha gyengédek akarunk lenni másokkal, és meg akarjuk békíteni őket, illetve kímélni akarjuk az érzéseiket, különösen akkor, ha éppen provokálnak. A 2Sámuel 18:5 szerint Dávid, aki hadviselő férfi volt, atyai szeretettől indíttatva azt parancsolta Joábnak, hogy kíméletesen, azaz gyengéden bánjon a lázadó fiával, Absolonnal. Az itt lévő héber szó (ʼat) finom járásra, gyengéd mozdulatra utal. Noha Pál apostol gyengéd volt, nem volt puhány, ami abból is látszik, hogy amikor szükség volt rá, képes volt erőteljesen beszélni, például amikor megírta a korintuszi keresztény gyülekezetnek az első és a második levelét.

Egyesítő erő: Amikor valaki gyengéden beszél és cselekszik, az kellemes és békéhez vezet. Az ilyen személy megközelíthető, nem ijesztő, és a viselkedésével mások szellemi épüléséhez is hozzájárul. A durvaság, nyersesség, féktelenkedés és a vulgáris viselkedés vagy beszéd megosztó lehet, és akikre ezek jellemzők, azoktól eltávolodnak mások. Ezzel szemben a gyengédség vonzó, és egyesítő hatása van. Jehováról úgy beszél a Biblia, mint aki összegyűjti a bárányokat, és keblén hordozza őket (ezzel a ruha felső részén, a kebelnél lévő bő redőkre utal, a pásztorok néha itt hordozták a bárányokat) (Ézs 40:11). A Fia, Jézus Krisztus ezt mondta Jeruzsálemnek: „mily gyakran akartam egybegyűjteni gyermekeidet, miként a tyúk a szárnya alá gyűjti csibéit!” Majd hozzátette: „De ti nem akartátok” (Mt 23:37). Ezért a római sereg részéről durva bánásmódban volt részük, amikor a város elhagyatottá vált i. sz. 70-ben.

Színlelt gyengédség: A viselkedésben és a hangnemben megmutatkozó gyengédség, mint például ha valaki szelíden beszél, az nem feltétlenül bizonyítja, hogy valóban gyengéd. Ez egy olyan tulajdonság, amely csak akkor lesz igazán őszinte, ha szívből jön. Amíg Isten szolgáját, Jóbot Sátán gyötörte, próbára téve az Isten iránti feddhetetlenségét, a három társa szóbeli támadást intézett ellene. Jóbot titkolt bűnnel, gonoszsággal és makacssággal vádolták, és azt sugallták, hogy hitehagyott, valamint azt, hogy a fiai Isten kezétől haltak meg, mert gonoszak voltak. Három társa közül az egyik, Elifáz mégis ezt mondta Jóbnak: „Hát nem elég neked Isten vigasztalása, vagy a szó, amely gyöngéden szól hozzád?” (Jób 15:11). Tehát a mondandójuknak legalább egy részét talán szelíden mondták el, de a tartalma durva volt, így nem volt igazán gyengéd.