A „héber” elnevezést először Ábrámra használták, megkülönböztetve őt amorita szomszédaitól (1Mó 14:13). Ezt követően a „héber(ek)” kifejezést tulajdonképpen minden esetben továbbra is szembeállító vagy megkülönböztető kifejezésként használták a következő esetekben: amikor a beszélő nem izraelita nemzetből való (1Mó 39:13, 14, 17; 41:12; 2Mó 1:16; 1Sá 4:6, 9), vagy egy izraelita, aki idegenhez beszél (1Mó 40:15; 2Mó 1:19; 2:7; Jón 1:9), illetve idegenek is meg vannak említve (1Mó 43:32; 2Mó 1:15; 2:11–13; 1Sá 13:3–7).

Amint a fenti írásszövegek mutatják, a „héber” elnevezést az i. e. XVIII. században már ismerték az egyiptomiak. Ez, úgy tűnik, arra utal, hogy Ábrahámot, Izsákot és Jákobot jól ismerték széles körben, s így az emberek tudták, hogy mire gondoljanak a „héber” köznév hallatán. Amikor József a fáraó két szolgájának „a héberek földjéről” (1Mó 40:15) beszélt, nyilván Hebron környékére utalt, amelyet az apja és ősatyái már régtől fogva egy fajta bázissá tettek. Mintegy hat évszázaddal később a filiszteusok még mindig úgy beszéltek az izraelitákról, mint „héberekről”. Saul király idejében a „héberek” és az „Izrael” egyenértékű kifejezések voltak (1Sá 13:3–7; 14:11; 29:3). I. e. a IX. században Jónás próféta héberként azonosította magát a tengerészeknek (föníciaiak lehettek) azon a hajón, mely elhagyta Joppé kikötőjét (Jón 1:9). A Törvény is megkülönböztette a „héber” rabszolgákat a más népekhez vagy nemzetiségekhez tartozó rabszolgáktól (2Mó 21:2; 5Mó 15:12), Jeremiás könyve pedig erre utalva (i. e. a VII. században) úgy használta a „héber” kifejezést, mint amely a „zsidó” szóval volt egyenértékű akkoriban (Jr 34:8, 9, 13, 14).

A későbbi időkben a görög és római írók az izraelitákat általában vagy „hébereknek”, vagy „zsidóknak” nevezték, és nem „izraelitáknak”.

A kifejezés eredete és jelentése: Általánosságban véve a következő pontokra lehetne bontani azokat a nézeteket, amelyeket az emberek a „héber” szó eredetéről és jelentéséről vallanak:

Az egyik nézet szerint ez a kifejezés az ʽá·varʹ alapszóból származik, amelynek jelentése: ’elmegy, keresztülmegy, átkel’. Ebben az esetben Ábrahámra vonatkozna, akit Isten áthozott „a Folyó [Eufrátesz] túloldaláról” (Jzs 24:3). A görög Septuaginta fordítói ily módon értették  ezt a kifejezést, és ennélfogva az 1Mózes 14:13-ban Ábrahámra utalva „az átmenő” szót használták, nem pedig „a héber” kifejezést. Ez a nézet elég népszerű, de van vele némi gond. Az ʽiv·ríʹ (héber) kifejezés végződése ugyanaz, mint más olyan kifejezéseké, amelyek egyértelműen patronimikonok, vagyis olyan nevek, amelyeket valaki apjának vagy elődjének a nevéből képeznek azáltal, hogy egy olyan előtagot vagy toldalékot adnak hozzá, amely erre a kapcsolatra utal. A mó·ʼá·víʹ (moábita) szó tehát elsősorban olyan valakire utal, aki Moábtól (Mó·ʼávʹ) származott, s nem olyan valakire, aki egy bizonyos földrajzi területről való volt; ugyanez a helyzet az ʽam·mó·níʹ (ammonita) és sok egyéb kifejezéssel is.

Ezenkívül ha a „héber” kifejezés kizárólag azért utalna Ábrahámra, mert ’átkelt’ az Eufráteszen, akkor ez a kifejezés nagyon általánosnak tűnne, és bárkire vonatkozhatna, aki ugyanezt tette – márpedig valószínűleg sok ilyen vándorló volt a századok során. Ha ennek a kifejezésnek ez volna az eredete, csak akkor lehetne megkülönböztető értelmű, ha Ábrahám Eufráteszen való átkelése elismerten isteni elhívás következtében történt. Kérdéses, hogy a pogányok ezt elismerték-e, amikor ezt a kifejezést használták, de nem mondhatjuk, hogy ez lehetetlen.

Egy másik nézet szerint, amelyet néhány tudós támogat, ez a név átutazókra utal, vagyis olyanokra, akik ’átmennek’, megkülönböztetve őket az ott lakóktól vagy telepesektől. (Vö. az ʽá·varʹ szó használatát a következő versekben: 1Mó 18:5; 4Mó 13:32; 20:17, 18.) Bár az izraeliták egy ideig csakugyan nomád életet éltek, de Kánaán legyőzése után ez nem így volt, mégis a héberek kifejezéssel utaltak rájuk továbbra is. Egy újabb ellenvetés lehet erre a nézetre az, hogy akkor annyira általános lenne ez a kifejezés, hogy minden nomád csoportot magában foglalna. Mivel a Biblia Jehovát ’a héberek Istenének’ nevezi, nyilvánvaló, hogy a héberek szó nem azt jelenti, hogy ’minden nomád’, ugyanis sok nomád nép hamis isteneket imádott (2Mó 3:18; 5:3; 7:16; 9:1, 13; 10:3).

Egy harmadik nézet szerint, mely összeegyeztethető a bibliai bizonyítékokkal, a „héber” (ʽiv·ríʹ) kifejezés az Éber (ʽÉʹver) névből, vagyis Sém dédunokájának, Ábrahám elődjének a nevéből származik (1Mó 11:10–26). Igaz, semmit sem tudunk Éberről, csak annyit, hogy családi háttere révén láncszem a Sémtől Ábrahámig vezető leszármazási vonalon. Semmilyen kiemelkedő tette vagy más jellegzetessége sem lett feljegyezve, ami alapot szolgáltatna arra, hogy miért használták a leszármazottai ilyen előszeretettel Éber nevét. Mindazonáltal érdemes megfigyelni, hogy az 1Mózes 10:21-ben Éber külön meg van említve, ugyanis Sémről úgy ír ez a rész, mint „aki Éber összes fiának ősatyja”. Hogy Éber nevével még évszázadokkal a halála után is egy bizonyos népre vagy területre utaltak, az egyértelműen látható Bálámnak az i. e. XV. században mondott próféciájából (4Mó 24:24). A név patronimikonként való használata olyan valakivel is összefüggésbe hozná az izraelitákat, aki ’családi leszármazását’ tekintve Noétól volt, amint azt az 1Mózes 10:1–32-ben feljegyezték.

Ahogy az a többi, korábban megbeszélt nézetnél is volt, felmerül a kérdés, hogy a „héber” szó – ha az Éber névből eredeztetjük – miért alkalmazható kifejezetten az izraelitákra, és kizárólag rájuk. Ébernek voltak más leszármazottai is, mégpedig a Joktán nevű fián keresztül, akik nem tartoztak az Ábrahámig (és Izraelig) vezető leszármazási vonalba (1Mó 10:25–30; 11:16–26). Ebben az esetben akkor úgy tűnne, hogy az ʽiv·ríʹ (héber) kifejezés minden olyan leszármazottra vonatkozna, aki jogosan állíthatta, hogy Éber volt az ősatyja. Néhány tudós szerint ez eredetileg így lehetett, ám az idő múltával a név kizárólag az izraelitákra vonatkozott, mint akik a legkiemelkedőbbek voltak az éberiták, vagyis héberek közül. Ennek lenne is némi alapja a bibliai beszámolókat tekintve. Bár Ábrahámnak sok nem izraelita leszármazottja volt, köztük az edomiták és az ismáeliták, valamint Ábrahámnak azok a leszármazottai, akik a Ketura nevű felesége révén születtek, mégis csak az izraelitákat nevezték megkülönböztetően így: „Ábrahámnak magva” (Zs 105:6; Ézs 41:8; vö.: Mt 3:9; 2Ko 11:22). Ez természetesen Istennek a velük való bánásmódja miatt volt, amely összefüggött az ábrahámi szövetséggel. Ám az, hogy Isten nemzetté tette őket, és örökségül adta nekik Kánaán földjét, és hogy győzelemre segítette őket sok hatalmas ellenség felett, nemcsak hogy Ábrahám többi leszármazottjától, hanem Éber minden más leszármazottjától is megkülönböztetné őket. De az is lehetséges, hogy Ébernek sok ilyen más leszármazottja házasságkötés útján más népekkel keveredett, ami miatt már őket sem nevezhették „éberitáknak”.

Nagyon is lehetséges tehát, hogy a nemzetségtáblázatokban Éber azért van kiemelve, hogy Isten rámutasson, hogy a Noé által mondott, Sémre vonatkozó áldás különösen Éber leszármazottain teljesedik, és ahogy a későbbi tények mutatják, elsősorban az izraeliták voltak azok, akik ezt az áldást élvezték. Ébernek ez a konkrét  megemlítése még azt a célt is szolgálná, hogy rámutasson, mi a leszármazási vonala a megígért Magnak, akiről Jehovának az 1Mózes 3:15-ben található próféciája tesz említést, ami alapján Éber konkrét láncszemmé válna Sém és Ábrahám között. Az ilyen kapcsolat összeegyeztethető volna Jehova azon megnevezésével is, hogy ő „a héberek Istene”.

Bálám próféciája: Hogy miként értelmezzük Bálámnak a 4Mózes 24:24-ben található próféciáját, az azon múlik, hogy Éber földrajzi névként szerepel-e ott, ’a másik oldalon lévő országra (v. népre)’ utalva, vagy pedig patronimikonként, amely főleg a héberekre (izraelitákra) vonatkozik. A legtöbb szövegmagyarázó úgy gondolja, hogy Kittim – amelynek a partjáról a prófécia szerint hajók jönnek majd, hogy elnyomják Asszíriát és Ébert – leginkább egy ősi elnevezése Ciprusnak. Ám ahogy a CIPRUS I. és a KITTIM szócikkek mutatják, Ciprus erős görög befolyás alá került; ezenkívül a Kittim névnek tágabb értelme is lehet, vagyis nem csak Ciprus szigetét foglalja magában, ami talán arra utal, hogy Görögországgal is kapcsolatban van. Ennélfogva a legtöbb tudós úgy véli, hogy a prófécia arra utal, amikor a görögök, vagy makedónok legyőzték a közel-keleti nemzeteket, köztük Asszíriát is. Akik azt a nézetet vallják, hogy Éber itt földrajzi névként szerepel, úgy gondolják, hogy Éber elnyomása azt jelenti, hogy nemcsak Asszíria, hanem a többi mezopotámiai hatalom (a nép a ’másik oldalon’) is nyugati uralom alá kerül. Akik úgy vélik, hogy Éber a héberekre utal, azt mondják, hogy ez a megjövendölt elnyomás Nagy Sándor halála után következett be rájuk, a szeleukida uralkodók, s főleg Antiokhosz Epiphanész idején. Ám ahogy az Asszíria név ebben a szövegben héberül valójában Assur neve, ehhez hasonlóan, úgy tűnik, hogy ’Éber’ tényleg patronimikon, vagyis a héberekre utal, és nem csupán földrajzi elnevezés.

Használata a Keresztény Görög Iratokban: A „héber” szó a Keresztény Görög Iratokban főleg a zsidók által beszélt nyelvet jelöli (Jn 5:2; 19:13, 17, 20; Cs 21:40; 22:2; Je 9:11; 16:16), azt a nyelvet, amelyen a feltámadt és megdicsőült Jézus a tárzuszi Saulhoz beszélt (Cs 26:14, 15). A Cselekedetek 6:1 különbséget tesz a héberül beszélő zsidók és a görögül beszélő zsidók között. (Lásd: GÖRÖGORSZÁG, GÖRÖGÖK: Hellenizálódott személyek.)

Pál a következőképpen jellemezte magát: 1. héber, 2. izraelita, 3. Ábrahám magvából való (2Ko 11:22). A ’héber’ szó itt valószínűleg arra utal, hogy melyik néphez tartozott (vö.: Fi 3:4, 5), és talán arra, hogy milyen nyelvet beszélt; az ’izraelita’ szó arra, hogy a születése alapján annak a nemzetnek a tagja volt, amelyet Isten eredetileg a nevét viselő néppé tett (vö.: Ró 9:3–5); az „Ábrahám magva” kifejezés pedig arra, hogy azok közé számított, akik öröklik az ábrahámi szövetségben foglalt, megígért áldásokat.

A „habiruk”: Az i. e. II. évezred elejéről való, számos ékírásos feljegyzésen megjelenik az akkád (asszír–babiloni) habiru, vagyis hapiru szó. A habiruk D-Mezopotámiában, Kis-Ázsiában, valamint Hárán és Mári vidékén tevékenykedtek. Ezenkívül az Egyiptomban talált amarnai táblák közül mintegy 60-on vazallus kánaánita uralkodók levele olvasható, melyben Egyiptom fáraójának (akinek akkoriban a fennhatósága alá tartoztak) egyebek mellett arról panaszkodnak, hogy bizonyos uralkodók, akik szövetségben állnak a „habirukkal”, megtámadták a városaikat.

A „habiruk” Mezopotámiában földművesekként, zsoldosokként, fosztogatókként, rabszolgákként stb. jelentek meg. Bár néhány tudós a habirukat az izraeliták Kánaán feletti győzelmével igyekszik összefüggésbe hozni, a bizonyítékok nem támasztják alá ezt a nézetet. Ezzel kapcsolatban a The New International Dictionary of Biblical Archaeology a következő megjegyzést teszi: „Amióta felfedezték a habirukat az amarnai szövegeken a XIX. század végén, a tudósok megpróbálják őket összekapcsolni a bibliai ʽibrimmel, vagyis ’héberekkel’ – ez a szó [„héberek”] 34-szer fordul elő az Ósz.-ben [Ószövetségben], és általában vagy idegenek mondják, vagy idegenek jelenlétében használják . . . A legtöbb tudós elveti, hogy bármi közvetlen kapcsolat volna a héberek és a habiruk között a következő ellenvetések alapján: 1. filológiailag nehéz egyenlőnek tekinteni ezeket a kifejezéseket; 2. valószínű, hogy a habiruk egy olyan köznév, amely osztályt jelöl, az ʽibri viszont etnikai hovatartozást jelölő kifejezés; 3. meglehetősen nagy a különbség a két csoport szétszóródásában, tevékenységében és jellegzetességeiben” (E. Blaiklock és R. Harrison szerk.; 1983, 223–224. o.).

A „habiru” az egyiptomi dokumentumokon ʽapiru névként szerepel. Akiket ez a szó jelöl, azokat kőbányákban dolgozókként, kőszállítókként és szőlőt préselőkként alkalmazták. Nyelvészetileg lehetetlen az egyiptomi ʽapiru szót a héber ʽiv·ríʹ szóval azonosítani. Ezenkívül ezek a dokumentumok jóval az után is beszélnek arról, hogy a „habiruk” Egyiptomban voltak, miután a héberek már elhagyták az országot.