A „hét” szóra használt héber kifejezés (sá·vúʹaʽ) szó szerint egy 7 egységből álló időszakra utal. A görög szabʹba·ton szó viszont a ’sabbat’ jelentésű héber szóból ered (sab·báthʹ).

Az, hogy a napokat 7 napos ciklusokban számolják, nagyon régi múltra tekint vissza. Maga Jehova Isten adott mintát erre a felosztásra, amikor a teremtési munkáját hat napra, vagyis időegységre osztotta, és a munkája csúcspontjaként egy hetedik nyugalmi nappal zárta le (1Mó 2:2, 3). Ezt követően a Noé idejében történt özönvíz kapcsán említ a Biblia egy hétnapos ciklust, de a beszámoló nem beszél semmilyen hetedik napi nyugalomról (1Mó 7:4, 10; 8:10, 12). Paddán-Arámban és Filiszteában a menyegzők idején hétnapos ünnepet tartottak (1Mó 29:27, 28; Bí 14:12, 17). Hét napon át gyászolták Jákobot is, amikor meghalt (1Mó 50:10). Ám a beszámoló nem mondja, hogy ezeket a régen megtartott hétnapos időszakokat valamilyen heti ciklushoz igazították volna, amelynek mindig ugyanaz a kezdő napja, és amelynek hétnapos időszakai mindig ugyanúgy követik egymást. Néhány ókori nép a hétnapos időszakokat a négy holdfázishoz igazította, és az újhold idején mindig újra kezdődött a hét. Mivel a holdhónapok vagy 29, vagy 30 naposak voltak, ez azt jelentette, hogy a hónapban az egyik hétnapos ciklus sosem volt teljes.

A Bibliában az elsők között az 1Mózes 24:55-ben található utalás egy tíznapos időszakra. Az ókori Egyiptomban tíznapos ciklusokban számoltak (három ilyen ciklus volt minden hónapban), és az izraeliták minden bizonnyal ismerték ezt a szokást, hiszen hosszú ideig Egyiptomban tartózkodtak.

A Törvény hatálya alatt: Legelőször a pászkával kapcsolatos utasítások között találkozunk azzal, hogy Isten parancsot adott egy  különleges, hét napból álló időszak megtartására. Ez nem más volt, mint a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet a későbbiekben az izraeliták évente ünnepeltek meg, közvetlenül a pászka után. Az ünnepnek mind az első, mind a hetedik, vagyis utolsó napja a nyugalom napja volt (2Mó 12:14–20; 13:6–10).

A sabbatnap bevezetése: A korábban említett különleges hét bevezetését követően kb. egy hónapon át tartott az izraeliták Egyiptomból való kivonulása. Ezzel az időszakkal kapcsolatban sehol sem olvasható, hogy a napokat valamilyen heti ciklusban számolták volna, melyet egy hetedik, nyugalmi nap zárt. Azután, hogy kijöttek Egyiptom földjéről, a második hónap 15. napján Jehova mannát adott nekik. Ekkor utasította őket először arra, hogy minden hetedik napon tartsanak sabbatot (2Mó 16:1, 4, 5, 22–30). A sabbat megtartása szükségessé tette, hogy egymást követő hetekbe rendszerezzék a napokat, és hogy a hetek függetlenek legyenek a holdhónapoktól. Később Isten jogi előírássá tette a sabbat megtartását, amikor Mózes által gondoskodott a törvényszövetségről Izrael nemzete számára (2Mó 20:8–11; 5Mó 5:12–15).

Ünnepi időszakok: A Törvényben elő voltak írva bizonyos hét napig tartó ünnepi időszakok, de ezeknek a kezdő és befejező napja nem feltétlenül esett egybe a sabbat alapján számolt hetek kezdő vagy befejező napjával. Mivel az ünnepek a holdhónap egy kijelölt napján kezdődtek, évről évre a hét más-más napjára estek. Ez igaz volt a kovásztalan kenyerek ünnepére, mely a pászkát követte, és niszán 15. és 21. között volt megtartva, valamint a lombsátorünnepre, melyre etánim 15. és 21. között került sor. Ezenkívül a hetek ünnepét, más néven pünkösdöt, a niszán 16-ától számított 7 hét és 1 nap elteltével tartották meg. A 7 hét napjai nem mindig estek egybe a hagyományos hetekkel, melyeket a sabbatnap zárt (2Mó 12:2, 6, 14–20; 3Mó 23:5–7, 15, 16; 5Mó 16:9, 10, 13).

A hét napjainak nem voltak nevei, hanem csupán a sorszámukkal utaltak rájuk, kivéve a hetedik napot, melyet sabbatnak neveztek (2Mó 20:8). Jézus és az apostolai idejében ugyanez volt a helyzet, bár ekkorra a sabbat előtti napot már elnevezték ’előkészületi napnak’ (Mt 28:1; Cs 20:7; Mk 15:42; Jn 19:31).

Hétnapos és hétéves időszakok: A törvényszövetségben nagy jelentősége volt a sabbatnak, vagyis a hetedik napnak, ezért a „sabbat” szót általánosságban véve az egész hétnapos hét megnevezéseként is használták (3Mó 23:15, 16). Ezenkívül a hetedik év elnevezésében is szerepelt: ez volt a sabbatév, a föld nyugalmának éve. A sabbat szóval utaltak az egész hétéves időszakra, vagyis évhétre is, amelyet a sabbatév zárt le (3Mó 25:2–8, Rbi8, lábj.). A zsidó Misna többször is az „évhét” kifejezést használja erre (Sebiith 4:7–9; Szanhedrin 5:1; lásd: HETVEN HÉT: Messiási prófécia).