A történelem folyamán a férfiak és a nők egyaránt úgy tekintettek a hajukra, mint ami ékesíti őket, növeli a vonzerejüket, sok esetben pedig a fiatalság és az erő szimbólumának tartották. Ebből kifolyólag gondosan ápolták a hajukat.

Az egyiptomiaknál: Ami a hajat illeti, talán az egyiptomiaknak voltak a legjellegzetesebb szokásaik. A férfiak, legfőképpen a papok és a katonák, leborotválták a hajukat és a szakállukat. Hérodotosz azt írta, hogy a Nílus környékén lakók leborotválták a fiúk haját, és csak néhány tincset hagytak kétoldalt, illetőleg még talán elöl és hátul is. Amikor a fiú felnőtt, ezeket a gyerekkort jelző tincseket levágták. Ha egy férfi megnövesztette a haját és a szakállát, az a kesergés és az ápolatlanság jele volt. Ezért volt az, hogy amikor Józsefet kihozták a tömlöcből, megborotválkozott, és csak utána ment be a fáraó elé (1Mó 41:14). Előfordult azonban, hogy az egyiptomi férfiak parókát hordtak, és szakállt erősítettek az állukra. Néhány egyiptomi emlékművön a magas rangú férfiak hosszú, ápolt hajjal vannak ábrázolva, de azt nem lehet megállapítani, hogy az a saját hajuk volt-e, vagy paróka.

Velük ellentétben az egyiptomi nők hosszúra növesztették a hajukat, és befonták azt. Igen sok, jó állapotban lévő fonott hajat találtak női múmiákon Egyiptomban.

Az asszíroknál, babilóniaiaknál és rómaiaknál: Az asszír és a babilóniai férfiak – és általában az ázsiaiak – hosszú hajat növesztettek. Az asszír domborműveken az látható, hogy a férfiak haja a fejükre simul, a vége pedig göndör tincsekben a vállukra hullik. A szakálluk szintúgy hosszú volt, gyakran két vagy három „emeletre” osztották, és göndörítették; a bajuszukat is göndörítették, illetve nyírták. Egyesek szerint az emlékműveken látszódó nagyon hosszú haj részben a sajátjuk volt, részben pedig műhaj.

Az ókori rómaiak minden jel szerint viseltek szakállt, de kb. az i. e. III. században átvették a borotválkozás szokását.

A hébereknél: A héber férfiak már a kezdetektől fogva növesztettek szakállt, és gondosan ápolták azt. A hajukat közepesen hosszúra vágták. Absolonnak annyi haja volt, hogy amikor évente egyszer levágták, kétszáz sekelt (2,3 kg) nyomott; nyilvánvalóan amiatt is nehéz volt, hogy olajat és kenőcsöket tettek rá (2Sá 14:25, 26). Isten azt parancsolta az izraelitáknak a Törvényben, hogy ’ne vágják le oldalfürtjeiket rövidre’, és ne csúfítsák el a szakálluk „végét”. Ezt a rendelkezést nem azért adta Isten, mert helytelen lett volna a haj- és szakállvágás, hanem kétségkívül azért, hogy ne utánozzák a pogányok szokásait (3Mó 19:27; Jr 9:25, 26; 25:23; 49:32). A haj és a szakáll elhanyagolása, amely talán azt jelentette, hogy nem nyírták le, és ápolatlanul hagyták azokat, a bánat jele volt (2Sá 19:24). Ezékiel próféta által Isten azt a parancsot adta a papoknak, hogy nyírják meg, de ne borotválják le a hajukat, illetve hogy lengő hajjal se járjanak, amikor a templomban a szolgálatukat végzik (Ez 44:15, 20).

A héber nők ápolták a hajukat mint a szépségük jelképét (Én 7:5), és hosszúra növesztették (Jn 11:2). Ha egy asszony levágta a haját, azzal a bánatát vagy a nyomorúságát fejezte ki (Ézs 3:24). Ha egy izraelita katona foglyul ejtett  egy szűz nőt az ellenséges városban, és feleségül akarta venni, a nőnek először meg kellett borotválnia a fejét, ápolnia kellett a körmeit, majd egy hónapig gyászolnia kellett a szüleit, hiszen ők meghaltak a város ostromakor (5Mó 21:10–13; 20:10–14).

Amikor a pap leprát állapított meg valakinél, egyebek közt szemügyre kellett vennie az érintett területen a haj vagy a szőr színét és állapotát (3Mó 13:1–46).

A keresztényeknél: Mind Péter, mind Pál apostol azt a tanácsot adták a keresztény nőknek, hogy ne fordítsanak túl nagy figyelmet a hajviseletre és a külső ékesítésére, ami akkoriban szokás volt. Inkább arra buzdították őket, hogy a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékére fordítsanak figyelmet, és ezzel tegyék széppé magukat (1Pt 3:3, 4; 1Ti 2:9, 10).

Pál apostol arra a helyzetre és általános gyakorlatra is felhívta a figyelmet, ami elterjedt volt azok között, akiknek írt, és rámutatott, hogy természetes az, ha egy férfinak rövidebb a haja, mint egy nőnek. (Lásd: TERMÉSZET.) Egy nőnek gyalázatos dolog volt, ha megnyiratkozott vagy megborotválkozott. Isten „fejdísz helyett” adott neki hosszú hajat. De Pál úgy érvelt, hogy amikor egy asszony imádkozik vagy prófétál a keresztény gyülekezetben, nem hozhatja fel mentségül a haját (mely a dicsősége volt) arra, hogy miért nem fedi be a fejét, és miért nem visel „hatalmi jelet” a fején. Ha egy keresztény nő elfogadja ezt a tényt, és befedi a fejét ilyen alkalmakkor, azzal elismeri a teokratikus főséget, és keresztényi alárendeltséget mutat. Így dicsőíti a férjét mint fejét, és Jehova Istent, mindenkinek a Fejét (1Ko 11:3–16).

Jelképes értelem: Jób lenyírta a haját annak jeleként, hogy vigasztalan, mivel elvették tőle a gyermekeit és a vagyonát (Jób 1:20).

Ezékiel azt a parancsot kapta, hogy borotválja le a haját és a szakállát, és ossza három részre. Mindegyik résszel úgy kellett tennie, hogy azzal prófétailag megmutassa, milyen sanyarú csapások fogják sújtani Jeruzsálem lakóit, amikor Isten végrehajtja a városon az ítéletét (Ez 5:1–13). A bánat és a nyomorúság jele volt az is, ha valaki tépte vagy lenyírta a haját (Ezs 9:3; Jr 7:29; 48:37; Mi 1:16). Az is a szégyen, a megvetés vagy a gyalázat kifejezésére szolgált, ha valaki egy másik ember haját vagy szakállát tépte meg (Ne 13:25; Ézs 50:6).

Egy ember hajszálainak a száma (úgy tartják, átlagosan kb. 100 000) szemléltethet nagy számokat vagy valaminek a megszámlálhatatlan voltát (Zs 40:12; 69:4). A hajszál vékonyságát jelképesen a pontosság érzékeltetésére használják (Bí 20:16). A „fejeteknek egy hajszála sem vész el”, vagy „esik a földre” kifejezés a teljes védelem és biztonság garanciája (Lk 21:18; 1Sá 14:45; 2Sá 14:11; 1Ki 1:52; Cs 27:34). Hasonló jelentésre utalnak Jézus Krisztus szavai is, melyeket a tanítványainak mondott arról, hogy Isten törődik velük: „fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva” (Mt 10:30; Lk 12:7).

Az ősz haj tiszteletet érdemelt (Pl 16:31; 20:29), és időnként ezt a kifejezést az időskor és a bölcsesség szinonimájaként használták (Jób 15:9, 10; lásd: ŐSZ HAJ). Dániel egyik látomásában Jehova jelképesen úgy van ábrázolva, mint „Öregkorú”, és mint akinek olyan fehér haja van, „mint a tiszta gyapjú” (Dá 7:9). János apostol egy látomásban úgy látta Jézus Krisztust, mint akinek a haja „fehér volt, mint a fehér gyapjú” (Je 1:1, 14, 17, 18).

Az állatok szőre: Kecskeszőrből készítettek sátorlapokat (2Mó 26:7). Keresztelő János teveszőr ruhát viselt (Mt 3:4; Mk 1:6). Ezt a fajta ruhát egy próféta „díszruha”-ként viselte (2Ki 1:8; vö.: 1Mó 25:25). Rebeka kecskeszőrt tett Jákob kezére és nyakára, hogy olyan szőrös legyen, mint Ézsau (1Mó 27:16; lásd: SZAKÁLL).