Isten ezeket az állatokat más víziállatokkal együtt az ötödik teremtési napon hozta létre (1Mó 1:20–23). Bár az ember csak az özönvíz után kapott felhatalmazást arra, hogy eledelként fogyassza ezeket a teremtményeket, arra viszont már kezdettől fogva utasítva lett, hogy uralkodjon rajtuk (1Mó 1:28; 9:2, 3). Néhány ember azonban ahelyett, hogy helyénvalóan élt volna ezzel a hatalommal, ’üresfejűvé lett okoskodásaiban’, és a teremtést kezdte imádni (Ró 1:20–23). A babilóniai Éát, a vizek istenét például részben hal, részben ember alakú testtel ábrázolták; a szír Atargatisz halistennő volt; Egyiptomban pedig bizonyos halféléket szentnek tartottak, sőt mumifikáltak. Isten Izraelnek adott törvénye természetesen megtiltotta a halak imádatát (5Mó 4:15–18).

Nagyon is rendjén volt tehát, hogy Jézus Krisztus, ’az Emberfia’ (Mt 17:22), akinek még a halak is alá voltak vetve, kétszer úgy mutatta meg a hatalmát, hogy halfogásnál tett csodát, megtöltve az apostolai hálóit (Zs 8:4–8; Héb 2:5–9; Lk 5:4–7; Jn 21:6). Amikor pedig a templomi adó megfizetése került szóba, Jézus szintén élt ezzel a hatalmával, és a következőkre utasította Pétert: „menj a tengerhez, vess be egy horgot, és fogd ki az első felbukkanó halat, és amikor felnyitod a száját, találsz egy státert. Fogd, és add oda nekik értem és érted” (Mt 17:24–27).

A hal mint eledel: A hal, mely rendkívül tápláló és könnyen emészthető étel, nyilván fontos része volt az egyiptomiak, valamint a rabszolgasorban lévő héberek étrendjének, hiszen a pusztában az elegy nép és Izrael fiai az Egyiptomban fogyasztott halak után vágyakoztak (4Mó 11:5). Ezért az egyiptomi gazdaság nagyon megsínylette, amikor a Nílus halai elpusztultak, miután Jehova vérré változtatta Egyiptom vizeit (2Mó 7:20, 21).

A hal még azután is fontos eledele volt az izraelitáknak, miután letelepedtek az Ígéret földjén. Jeruzsálem egyik kapuját ’Hal kapunak’ nevezték, ami azt sejteti, hogy volt ott vagy a közelben egy halpiac (2Kr 33:14). Később, ahogy Nehémiás megemlíti, a tírusziak még sabbaton is árultak halat Jeruzsálemben (Ne 13:16).

A halat általában roston sütve, vagy sózva és szárítva ették, gyakran kenyérrel. Valószínűleg az a hal is szárított és sózott volt, amellyel Jézus csoda útján 5000, később pedig 4000 férfit táplált a nőkön és a gyermekeken kívül (Mt 14:17–21; 15:34–38). Jézus a feltámadása után evett valamennyi roston sült halat, hogy bizonyítsa az apostolainak, nem szellemet látnak; egy másik alkalommal pedig reggelire kenyeret és faszéntűzön sült halat kínált nekik (Lk 24:36–43; Jn 21:9–12).

Izrael halai: A Palesztina területén lévő vizekben – a Holt-tengert kivéve – rengeteg hal él. Találkozhatunk például keszeggel, ponttyal, sügérrel és különleges bölcsőszájú halakkal, mint amilyen a Chromis simonis. Ennek a halnak a hímje a szájába veszi az ikrákat, szám szerint úgy 200-at, melyek több héten át ott maradnak, miután kikeltek.

Bizonyos halfélék még a Holt-tengerhez közeli sós forrásokban is megélnek, ám ha magából a tengerből vett vízbe helyezik őket, hamar elpusztulnak. Ez annak tudható be, hogy a Holt-tengerben nagy százalékban fordul elő magnézium-klorid. A gyors folyású Jordán, különösen áradás idején, sok halat magával sodor a Holt-tengerbe, ahol vagy ragadozó madarak prédájává lesznek az elkábult halak, vagy dögevő madarak eszik meg a partra vetett tetemeiket. Ezzel éles ellentétben Ezékiel próféta egy látomásban megfigyelt egy Jehova templomából kijövő folyót, amely meggyógyítja a Holt-tenger vizét, s ettől a halászat virágzásnak indul (Ez 47:1, 8–10).

Tiszta és tisztátalan halak: Bár Salamon király bölcsessége a természetrajzra is kiterjedt, így a halak ismeretére is (1Ki 4:33), a Szentírás mégsem említi a halak egyetlen konkrét nemét  sem. Ellenben a Törvény különbséget tett tiszta és tisztátalan víziállatok között. Csak azok a víziállatok számítottak tisztának az étkezés szempontjából, és csak azok fogyasztása után maradt valaki szertartásilag tiszta, amelyeknek volt uszonya és pikkelye. Ez kizárta például a harcsákat, az angolnákat, az ingolákat, a rájákat, a cápákat és a rákokat, mivel sokuk szennyvízben és rothadó anyagokon él, és gyakran megfertőződik olyan baktériumokkal, melyek tífuszos és paratífuszos lázat okoznak (3Mó 11:9–12). Ezért aztán az izraelita halászoknak külön kellett választaniuk a jó halakat a hasznavehetetlen, étkezésre alkalmatlan halaktól, és Jézus a vonóhálóról szóló szemléltetésében ki is emelte ezt a szokást (Mt 13:47, 48).

A hal, amely elnyelte Jónást: Annak ellenére, hogy maga Isten Fia tanúsította, hogy igaz az a beszámoló, mely szerint Jónást elnyelte egy „óriási hal”, gyakran azért hozzák fel egyesek ezt az esetet, hogy kétségbe vonják a szentírási beszámoló megbízhatóságát (Mt 12:40). Persze ne feledjük, hogy a Biblia egyszerűen csak annyit mond, hogy „Jehova. . . odarendelt egy nagy halat, hogy az elnyelje Jónást”, de azt nem mondja meg, hogy pontosan milyen halról van szó (Jón 1:17). Kétségtelen, hogy vannak olyan tengeri állatok – például a fehér cápa és a nagy ámbráscet –, melyek képesek lenyelni egy embert. (Lásd: Walker: Mammals of the World. R. Nowak és J. Paradiso [átd.]; 1983, II. köt. 901. o.; G. P. Whitley: The Fishes of Australia. 1940, 1. rész: A cápák, 125. o.)

Jelképes értelem: A Szentírás olykor halakhoz hasonlít embereket. Az egybegyűjtő bizonyos tekintetben párhuzamba hozza őket: a ’vészterhes időben csapdában lévő’ ember olyan, mint a hal a hálóban (Pr 9:12). Jézus Krisztus emberek halászaivá nevezte ki a követőit, és az igazságos személyeket jó halakhoz, a gonoszokat pedig olyan hasznavehetetlen halakhoz hasonlította, melyeket eldobnak (Mk 1:17; Mt 13:47–50; lásd: VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT).