hamatita:

Hamát városa egy Szíriában lévő, kis kánaánita királyság fővárosa volt Izrael történelmének a hajnalán. Idővel a Hamátot körülvevő, bőven termő mezőgazdasági területet is így kezdték hívni. A görög és római időkben Epiphania volt a klasszikus neve, melyet IV. Antiokhosz (Epiphanész) adott neki. Napjainkban a Hama nevet, az eredeti nevének egy rövidített formáját viseli.

Hamát városa az Orontes folyó mentén és fontos kereskedelmi utak mellett helyezkedett el, a Földközi-tenger partjától 81 km-re a szárazföld belseje felé, Damaszkusztól kb. 190 km-re É-ra, Aleppótól pedig úgy 120 km-re D-re.

Bár volt, amikor azt mondták, hogy Hamát hettita eredetű, valószínűbb, hogy a hamatiták alapították, akik a hettiták rokonai és az özönvíz utáni 70 család egyike voltak. Hét és Hamát – ennek a két családnak az őse – Hám fiának, Kánaánnak a felsorolásban 2. és 11. fiaként volt megemlítve (1Mó 10:6, 15–18; 1Kr 1:8, 13–16; lásd: HETTITÁK).

’Hamát széle’: A rendelkezésünkre álló legrégebbi, Hamátról szóló feljegyzés elmondja, hogy i. e. a XVI. században hogyan jött fel 12 izraelita kém D-ről egészen ’Hamát széléig’ – ez utóbbi kifejezést gyakran használták, de nem magukra a városkapukra vonatkozott, hanem annak a területnek a d. határára, amely fölött uralmat gyakorolt (4Mó 13:21). Ez volt az a határ, ameddig Józsué é. irányba eljutott a hódításai során (Jzs 13:2, 5; Bí 3:1–3). Néhány tudós azonban azt mondja, hogy a „Hamát széléig” kifejezést (Jzs 13:5) lehet, hogy inkább úgy kellene visszaadni, hogy „Lebó-Hamát”, vagyis szerintük egy konkrét helyet jelöl. (Lásd: ÚBJ, jegyz.)

Nem tudni biztosan, hogy hol volt ez a határ (v. hely). Úgy gondolták, hogy Izrael területének az é. határa volt (4Mó 34:8; 1Ki 8:65; 2Ki 14:25; 2Kr 7:8), és Damaszkusszal is határos volt (Jr 49:23; Ez 47:15–17; 48:1; Za 9:1, 2). Egyesek úgy vélik, hogy a Libanon és Antilibanon hegylánc között elterülő Koilé-Szüria völgynek (v. más néven Bekaa-völgynek) a d. széle volt. Mások szerint félúton volt Baalbek és Ribla között. Megint mások azt mondják, hogy még északabbra helyezkedett el, ahol a hágó kiszélesedik Homsz és a tenger között (Ez 47:20).

Kapcsolata Izraellel: Tói (Tóu), Hamát királya elküldte a fiát, Jórámot (Hadórámot) Dávid királyhoz, hogy kifejezze elismerését azért, amiért ő legyőzte közös ellenségüket, Hadadézert. Hamát ekkor független királyság volt (2Sá 8:3, 9, 10; 1Kr 18:3, 9, 10). Úgy tűnik azonban, hogy Salamon uralma idején Hamát királysága Izrael ellenőrzése alá tartozott, mivel Salamon azon a vidéken raktárvárosokat épített (2Kr 8:3, 4). Salamon halála után Hamát kivívta és megőrizte függetlenségét, egy rövid időszakot kivéve az i. e. IX. században, amikor II. Jeroboám ideiglenesen Izrael ellenőrzése alá vonta (2Ki 14:28). Ez idő tájt úgy utaltak rá, mint ’népes Hamátra’ (Ám 6:2).

Az i. e. VIII. században Hamátot és a szomszédait – beleértve Izrael tíztörzs-királyságát is – lerohanták az asszírok, amikor feltartóztathatatlanul törtettek, hogy megszerezzék a világ feletti uralmat. Asszíriának az volt a politikája, hogy az elfoglalt területen élőket deportálta, és helyükbe foglyul ejtett személyeket telepített. Így kerültek Hamát lakosai is Szamáriába annak lakosai helyébe, akiket pedig Hamátba és más helyekre vittek (2Ki 17:24; 19:12, 13; Ézs 10:9–11; 37:12, 13). Szamáriában a  magaslatokon a hamatiták ezután képmásokat állítottak fel istenüknek, Asimának, pedig ez a semmit érő isten tehetetlennek bizonyult az asszírokkal szemben (2Ki 17:29, 30; 18:33, 34; Ézs 36:18, 19).

Egy fennmaradt ékírásos felirat szerint (British Museum 21 946) az i. e. 625-ben történt karkemisi csata után (Jr 46:2) Nabukodonozor seregei Hamát területén utolérték és megverték a menekülő egyiptomiakat (Tóth: Bibliai atlasz. Részletek a Babiloni krónikából, 48. o.). Néhány évvel korábban ugyanezen a területen ejtette foglyul Nékó fáraó Joakház királyt (2Ki 23:31–33). Majd i. e. 607-ben Jeruzsálem bukásával Sedékiást és más foglyokat a Hamát vidékén lévő Riblába vittek, és ott Sedékiás szeme láttára ölték meg a fiait és más előkelőket (2Ki 25:18–21; Jr 39:5, 6; 52:9, 10, 24–27). Isten azonban már megígérte, hogy a megfelelő időben a fogságban élő népéből visszavisz egy maradékot, köztük a Hamátban lévőket is (Ézs 11:11, 12).