Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hecron

Hecron

(udvar; település):

1. Rúben fia és „a hecroniták” nemzetségének feje (1Mó 46:9; 2Mó 6:14; 4Mó 26:4–6; 1Kr 5:3).

2. Pérec fia és a júdai „hecroniták” családfője; Dávid király és Jézus Krisztus őse (1Mó 46:12; 4Mó 26:20, 21; Ru 4:18–22; Mt 1:3; Lk 3:33). Hecron 60 éves korában feleségül vette Mákir lányát, és ő szülte neki Ségubot (1Kr 2:21). Jerahméel, Rám és Kelubai (Káleb) nevű fiai nyilván korábban születtek (1Kr 2:9, 18, 25).

A maszoréta szöveg szerint az 1Krónikák 2:24 azt írja, hogy Hecron meghalt Káleb-Efratában, és azután az özvegye, Abija megszülte Ashúrt, Tékoa apját. Némelyik tudós azonban úgy véli, hogy a maszoréta szöveg nem őrzi meg az eredeti értelmet, hiszen Hecront a ’Jákob háznépéhez tartozó hetven lélek’ között említik, aki „Egyiptomba ment”, s ennélfogva ott kellett meghalnia (1Mó 46:12, 26, 27); azt pedig valószínűtlennek tartják, hogy Egyiptomban lett volna olyan hely, melynek héber neve volt, azaz Káleb-Efrata. Ezért számos fordító kijavította az 1Krónikák 2:24-et a görög Septuaginta és a latin Vulgata szövegéhez igazítva. A Katolikus fordítás így adja vissza ezt a verset: „Hecron halála után Káleb bement Efratához, apjának, Hecronnak a feleségéhez. Ez Aschurt, Tekoa apját szülte neki.” Az Újfordítású revideált Biblia pedig így fogalmaz: „Hecrón halála után Káléb Efratába ment. Hecrón felesége volt Abijjá is. Ő szülte neki Ashúrt, Tekóa atyját.” Ezek szerint a változtatások szerint tehát Ashúr (Aschur) vagy Hecron fia volt, akit Abija (Abijjá) szült, vagy Káleb fia, akit Efrata szült.

3. Város Júda d. határán, Kádes-Barnea és Addár között (Jzs 15:1–3). A 4Mózes 34:4-ben levő párhuzamos beszámoló azonban nem külön utal Hecronra és Addárra, hanem ’Hacar-Addárról’ beszél, ami azt sejteti, hogy Hecron, azaz Hacar valószínűleg közel volt Addárhoz, de az is lehet, hogy azonos volt vele. (Lásd: ADDÁR 2.)