(Hétéi, Héthez tartozók):

Egy nép tagjai, akik Hétnek, Kánaán másodikként megnevezett fiának a leszármazottai (1Mó 10:15), ennélfogva hamita származásúak voltak (1Mó 10:6).

Ábrahám kapcsolatban állt a hettitákkal, akik már Kánaánban éltek, amikor ő odaköltözött. Jehova korábban megígérte, hogy Ábrahám magvának adja Kánaán földjét, amelyen számtalan nemzet élt, köztük a hettiták nemzete is (1Mó 15:18–21). Jehova azonban azt mondta Ábrahámnak, hogy „az amoriták [mely kifejezéssel gyakran Kánaán nemzeteire utalnak általánosságban] vétke még nem jutott teljességre” (1Mó 15:16). Ábrahám ezért tiszteletben tartotta a hettiták azon jogát, hogy övék az a terület, és amikor a felesége, Sára elhunyt, megállapodott Efronnal, a hettita Cohár fiával, hogy megvesz tőle egy barlangot, ahová eltemetheti Sárát (1Mó 23:1–20).

Józsué napjaira vonatkozóan a hettitákról azt írja a Biblia, hogy azon a vidéken laktak, amely „a pusztától és innen, Libanontól a nagy folyóig, az Eufrátesz folyóig [tartott] – amely mind a hettiták földje –” volt (Jzs 1:4). Alighanem főleg a hegyvidéken éltek, ami azt jelentheti, hogy Libanon és esetleg Szíria egyes területeit is lakták (4Mó 13:29; Jzs 11:3).

Noé átka alatt: Mivel a hettiták Kánaántól származtak, ezért rájuk is vonatkozott az az átok, melyet Noé mondott Kánaánra, így az, hogy Izrael leigázta őket, Noé szavainak a beteljesedése volt, melyek az 1Mózes 9:25–27-ben találhatók. A hettiták pogány vallásúak voltak, és kétségkívül falloszimádatot is gyakoroltak, amely a többi kánaáni vallásnak szintén része volt. Amikor Ábrahám unokája, Ézsau hettita nőket vett feleségül, ezek „megkeserítették Izsák és Rebeka életét”, vagyis Ézsau  apjának és anyjának az életét (1Mó 26:34, 35; 27:46).

Isten úgy jellemezte azt a földet, amelyet a hettiták és más, velük szövetséges nemzetek foglaltak el, hogy ’tejjel és mézzel folyó föld’ (2Mó 3:8). Ám ezek a nemzetek annyira romlottá váltak, hogy jelenlétükkel beszennyezték azt a földet (3Mó 18:25, 27). Isten sokszor figyelmeztette Izraelt, hogy milyen veszélyes, ha társulnak hozzájuk lealacsonyodott, undorító szokásaikban. Számos erkölcstelenséget megemlített, amelyeket megtiltott az izraelitáknak, majd kijelentette: „Ne tedd magad tisztátalanná semmivel sem ezek közül, mert mindezekkel azok a nemzetek [köztük a hettiták] tették magukat tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek” (3Mó 18:1–30).

Elhatároztatott a pusztulásuk: A hettiták a közé a hét nemzet közé tartoztak, amelyek meg lettek nevezve mint pusztulásra szánt nemzetek. Jehova úgy jellemezte őket, hogy Izraelnél „népesebb és erősebb” nemzetek. Így a hét nemzetnek akkoriban 3 milliónál több személyből kellett állnia. Ami pedig a hettitákat illeti, a hegyek alkotta erődjükben biztosan félelmetes ellenfélnek bizonyultak (5Mó 7:1, 2). Azzal mutatták ki ellenséges érzületüket, hogy Kánaán többi nemzetével összegyűltek, hogy harcoljanak Izrael ellen (melynek élén Józsué állt), amikor hírt kaptak arról, hogy Izrael átkelt a Jordánon, és elpusztította Jerikó és Ai városát (Jzs 9:1, 2; 24:11). A hettiták városait tehát el kellett volna pusztítaniuk, és lakosaikat ki kellett volna irtaniuk, hogy Izraelnek az Isten iránti lojalitását ne fenyegesse veszély, és Izrael nehogy magára vonja Isten nemtetszését (5Mó 20:16–18). Izrael azonban nem hajtotta végre maradéktalanul Isten parancsát. Miután Józsué letűnt a színről, az izraeliták engedetlenek voltak, és nem gyomlálták ki teljesen ezeket a nemzeteket, így azok továbbra is olyanok voltak számukra, mint a tövisek az oldalukban, valamint folyton szorongatták őket (4Mó 33:55, 56).

Későbbi történelmük: Mivel Izrael nem engedelmeskedett Istennek, és nem irtotta ki teljes mértékben a kánaánita nemzeteket, Isten kijelentette: „én ezt mondom: »Nem űzöm ki őket előletek, hanem csapdák lesznek számotokra, isteneik pedig kelepcéül lesznek nektek«” (Bí 2:3). Úgy tűnik, hogy az izraeliták ezeket a közöttük maradó kánaánitákat megtűrték, és némely ritka esetben még tiszteletteljes pozíciót és feladatot is adtak nekik. Ezenkívül úgy látszik, hogy a kánaánita nemzetek közül csak a hettiták őrizték meg mint nemzet a tekintélyüket és hatalmukat (1Ki 10:29; 2Ki 7:6).

Két hettita személy katona, valószínűleg tiszt volt Dávid seregében, név szerint Ahimélek és Uriás. Uriás olyan ember volt, aki buzgólkodott annak érdekében, hogy Izrael győzelmet arasson az ellenségei felett, és megtartotta a Törvényt. Dávid együtt hált Uriás feleségével, Betsabéval, így ezt követően Uriást veszélyes állásba helyeztette a harcban, ahol aztán meg is ölték őt. Isten ezért megbüntette Dávidot (1Sá 26:6; 2Sá 11:3, 4, 11, 15–17; 12:9–12).

Salamon király a hettiták közül rabszolgai kényszermunkára kötelezett embereket (2Kr 8:7, 8). Salamont az idegenből való feleségei – akik között hettita nők is voltak – elfordították Jehovától, az Istenétől (1Ki 11:1–6). A hettitákról úgy beszél a Biblia, mint akiknek még Jórámnak, Izrael királyának az idejében (kb. i. e. 917–905) is voltak királyaik, és akik háborúztak (2Ki 7:6). Ám úgy tűnik, hogy amikor a szírek, asszírok és babilóniaiak meghódították a területet, az megtörte a hettiták erejét.

Azt követően, hogy i. e. 537-ben Izrael visszatért a száműzetésből, a nép tagjai, sőt néhányan még a papok és léviták közül is, olyan nőket vettek feleségül, akik valamelyik kánaánita nemzetből származtak, lányaikat pedig kánaánita férfiakhoz, például hettitákhoz adták nőül. Ezzel megszegték Isten törvényét. Ezért Ezsdrás megfeddte és arra ösztönözte őket, hogy készítsenek egy megállapodást, amely szerint elbocsátják idegen feleségüket (Ezs 9:1, 2; 10:14, 16–19, 44).

Jelképes értelem: Jehova, amikor Jeruzsálemhez szólt Ezékiel próféta által, jelképes értelemben használta a „hettita” szót. Ezt mondta: „Származásod és születésed a kánaániták földjéről való. Atyád az amorita, anyád meg hettita volt” (Ez 16:3). Még abban az időben, amikor Izrael belépett erre a földre, a jebusziták városa volt Jeruzsálem, mely később Izrael nemzetének a fővárosa lett, ahová Jehova a nevét helyezte. De mivel az amoriták és a hettiták voltak a legkiemelkedőbb törzsek, ezért vélhetően itt úgy vannak megemlítve, mint akik a Kánaánt alkotó nemzetek képviselői, köztük a jebuszitáké is. Tehát Jeruzsálemnek szerény öröksége volt, de Jehova felékesítette őt. Azzal, hogy Dávid király ’Jehova trónján’ ült (1Kr 29:23), a szövetségláda a Sion-hegyen volt, és Dávid fia, Salamon végül dicsőséges templomot épített, Jeruzsálem jó hírnevet szerzett a nemzetek között. Ám Jeruzsálem olyanná vált, mint amilyenek a körülötte lévő kánaánita nemzetek  voltak: romlottá és erkölcstelenné; emiatt pedig Jehova idővel pusztává tette (Ez 16:14, 15).

Kísérletek az azonosításukra: A történészek és a régészek megpróbálták azonosítani a bibliai hettitákat a történelemben. Az azonosításra az elsődleges alapjuk nyelvi jellegű, amelynek során a hasonló hangzásúnak vagy írásúnak tűnő szavakat vetették össze.

Az asszír ékírásos szövegek gyakran említik „Hatti”-t olyan szövegkörnyezetben, amely rendszerint Szíriával vagy Palesztinával hozza összefüggésbe. Lehet, hogy ezeken a helyeken a bibliai hettitákról van szó. Ám a „Hatti” kifejezés alapján a tudósok a bibliai hettitákat az úgynevezett Hettita Birodalommal igyekeznek azonosítani, melynek Kis-Ázsiában volt a fővárosa, Kánaán földjétől messze É-ra és Ny-ra. Az alábbiakban fogjuk tárgyalni, hogy ezt mi módon próbálják megtenni, miközben három népcsoportra hivatkoznak.

A három csoport, melyet „azonosítottak”: A kis-ázsiai Anatóliában (amely a ma Törökországnak nevezett terület egy része volt) sok ókori szöveg került napvilágra a korábban „Hattusa”-ként ismert Boğazköyben. Boğazköy annak a területnek volt a fővárosa, amelyet a mai tudósok „Hatti”-nak neveznek, és amelynek lakosai a „hatti” nyelvet beszélték. Ezeket a régen élt embereket nyilván lerohanták a hódítók, akik más nyelvet hoztak magukkal, a tudósok szerint egy indoeurópai nyelvet, mely ékírást használt, és amelyet „ékírásos hettita”-ként emlegetnek. Később egy másik indoeurópai nyelv – amely hieroglifikus írást használt – felváltotta az ékírást, és ezt a nyelvet „hieroglifikus hettitá”-nak nevezték. Azt mondják, hogy Kis-Ázsiában is, meg É-Szíriában is találtak néhány, ezen a nyelven íródott szöveget. A tudósok szerint ez a három nyelv három népcsoportot jelent. Arra viszont nincs bizonyíték, hogy ezek bármelyike is a bibliai hettitákkal volna egyenlő. Az úgynevezett ékírásos hettitára vonatkozóan Martin Noth kijelentette: „A »hettita« kifejezést nem lehet megtalálni az ókori szövegeken, hanem a mai tudósok találták ki, mégpedig arra a történelmi kapcsolatra alapozva, amely e nyelv és a kis-ázsiai Hatti királyság között áll fenn.” Majd a „hettita hieroglifák”-kal kapcsolatban így folytatja még: „A hagyományos hettita kifejezés rájuk való alkalmazása zavaros és nem helytálló” (The Old Testament World. 1966, 231. o.). Egy másik történész, E. A. Speiser ezt a következtetést vonja le: „A bibliai hettiták problematikája. . . összetett. Először is, ott van az a kérdés, hogy milyenfajta hettitákról van szó egy-egy bibliaversben: a hattikról, az ékírásos szövegekben említett indoeurópai hettitákról vagy a hieroglifikus hettitákról” (The World History of the Jewish People. 1964, 1. köt. 160. o.).

Az előbbiekből látható, hogy merő feltételezés az a lehetséges azonosítás, amely a bibliai hettitákat a „Hettita Birodalom”-mal teszi egyenlővé, melynek fővárosa Hattusa volt, és híján van a bizonyítékoknak. E miatt a bizonytalanság miatt, amikor a mi kiadványunk a történelmi „hettiták”-at említi, általában idézőjelbe teszi a kifejezést, hogy emlékeztesse az olvasót: ez az azonosítás nincs bizonyítékokkal alátámasztva, és mi nem érezzük kellően meggyőzőnek, hogy bizonyító erejűnek tekintsünk egy ilyen azonosítást.