A hiba figyelmetlenség, gyengeség, fogyatkozás, tévedés, tökéletlenség; a jó cselekedet elmulasztása; aki hibás, az felelős valamilyen mulasztásért vagy helytelenségért (2Mó 5:16; Zs 50:20; Mt 18:15). Gyakran akkor is hibásnak tarthatnak valakit, ha kifogást emelnek ellene, vagyis hibáztatják, illetve ha valami olyat tesz, amit helytelenítenek.

Amikor valaki hibát keres másokban: Az a gondolat, hogy valaki hibát keres másokban, mind a Héber Iratokban, mind a Keresztény Görög Iratokban előfordul. A héberben a rív igével fejezik ki, amely azt jelenti, hogy valaki fizikai értelemben, szóban vagy jogi úton ’harcol’. Ezért ezt a héber szót úgy fordítják, hogy ’veszekszik’, ’megküzd’ és ’képviseli a peres ügyet’ (1Mó 26:20; 5Mó 33:7; 1Sá 24:15), valamint ’korhol’ (Ne 5:7; 13:11, 17, 25; Zs 103:9; lásd: VESZEKEDÉS).

A görögben ezt a gondolatot az ai·tiʹa szó fejezi ki, amelyet úgy is fordítanak, hogy ’ok’ és ’vád’ (Cs 13:28; 25:18; Mt 19:3). Amikor Pilátus kihallgatta Jézus Krisztust a zsidók által felhozott vádak kapcsán, nem talált bizonyítékot arra, hogy vétkes, és háromszor is kijelentette a zsidók előtt: „Nem találok benne okot a vádra” (Jn 18:38; 19:4, 6). Egy másik görög szó, amely azt a gondolatot fejezi ki, hogy valaki hibát keres másokban vagy kifogást emel ellenük, a memʹpho·mai, melynek jelentése: ’hibáztat, okol’ (Ró 9:19; Héb 8:8).

Jehova bánásmódja az emberekkel, akik nem hibátlanok: Amit Jehova Isten alkot, az tökéletes, hibátlan (héb.: tá·mímʹ, olyasmire utal, ami ép, tökéletes, hibátlan); igaz ez minden szavára és tettére (5Mó 32:4, lásd még: Káldi, lábj.; Kecsk.). Pál apostol rámutat, hogy Istennek joga van úgy bánni a teremtményeivel, ahogy az neki tetszik, miként a fazekas is olyan edényeket készít, amilyeneket szeretne. Isten egy bizonyos okból megtűri „a harag. . . edényeit”, miként tette ezt a fáraóval, de ugyanakkor irgalmaz ’az irgalmasság edényeinek’, nekünk pedig nincs jogunk megkérdőjelezni Isten tetteit (Ró 9:14–24).

Ezzel szemben az ember tettei és az, amit az ember készít, sokszor hibás. Minden ember a bűnt és a vétket kapta örökségül Ádámtól (Ró 5:12; Zs 51:5). Jehova azonban, aki hibátlan, „jól ismeri formáltatásunkat, megemlékezik róla, hogy por vagyunk”, és irgalmas (Zs 103:13, 14). A hűséges és engedelmes Noéra úgy tekintett, mint aki „feddhetetlen [hibátlan] a kortársai között” (1Mó 6:9). Ábrahámnak ezt parancsolta: „Járj előttem, és légy feddhetetlen” (1Mó 17:1). Noha mindkét férfi tökéletlen volt, és meghalt, Jehova, aki „azt nézi, hogy milyen a szív”, hibátlannak tartotta őket (1Sá 16:7; vö.: 2Ki 20:3; 2Kr 16:9). Izraelnek ezt parancsolta: „Légy feddhetetlen Jehova, a te Istened előtt” (5Mó 18:13; 2Sá 22:24). Odaadta hibátlan Fiát (Héb 7:26) váltságáldozatul, és ez alapján nevezheti „igazságos”-nak, vagyis hibátlannak azokat, akik hitet gyakorolnak és engedelmesek, miközben ő maga továbbra is igazságos és hibátlan Bíró marad (Ró 3:25, 26; lásd: FEDDHETETLENSÉG; TÖKÉLETESSÉG).

Törvényszövetség: Pál apostol azt mondja, hogy a Törvény „szellemi” és „jó” (Ró 7:14; 1Ti 1:8), majd miután a tizedik parancsolatról beszél, kijelenti, hogy „a Törvény. . . szent, és a parancsolat szent, igazságos és jó” (Ró 7:7–12). De akkor miért mondja azt is, hogy „ha az az első szövetség hibátlan [v. kifogástalan] lett volna, nem kerestek volna helyet egy másodiknak”? (Héb 8:7). A továbbiakban Pál kifejti, hogy Jehova Jeremiás által „bizony kifogást emel [v. hibáztat] a nép ellen” (Héb 8:8, 9; vö.: Jr 31:31, 32). Egy másik helyen kijelenti, hogy a Törvény tehetetlenséget mutatott, „gyenge lévén a test miatt” (Ró 8:3).  Emellett logikusan levezeti, hogy a tökéletességet nem lehetett a lévita papság révén elnyerni, mert annak és a tevékenységét szabályozó törvénynek meg kellett változnia, valamint hogy „a Törvény. . . semmit nem tett tökéletessé”, illetve a Törvényben foglalt ajándékok és áldozatok „nem [voltak] képesek tökéletessé tenni a szent szolgálatot végzőt a lelkiismeretére nézve” (Héb 7:11, 12, 19; 9:9).

Hogyan tekintsük egymás hibáit? A Biblia azt tanácsolja, hogy ’viseljük el egymást, és bocsássunk meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen’ (Kol 3:13). Ha minden hibánkat számon kérnék, mindannyian ítélet alá esnénk. Sok hiba felett szemet lehet hunyni, és kétségtelen, hogy egy kereszténynek nem szabad azon igyekeznie, hogy nyilvánosságra hozza a testvérei hibáit. A Szentírás ezt mondja a gonoszról: „Ülsz, és a saját testvéred ellen beszélsz, anyád fiának kárára hibákat társz fel” (Zs 50:16, 20).

Ám Jézus Krisztus megtanította a tanítványainak, hogy mit kell tenni bizonyos súlyos bűnök esetén. Azt tanácsolta, hogy ez legyen az első lépés: „ha a testvéred bűnt követ el, menj, tárd fel a hibáját [szó szerint: ’fedd meg’] négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet.” Majd a továbbiakban Jézus vázolta, hogy milyen lépéseket kell megtenni, ha az első kísérlet nem jár sikerrel (Mt 18:15–17; lásd még: Ga 6:1).

Hibátlan szolgálat: Pál apostol, aki rendkívül hálás volt a szolgálatért, melyet dicsőséges kincsnek tekintett és nagyra értékelt, nagy odafigyeléssel dicsőítette a szolgálatát azáltal, hogy gondosan ügyelt az élete és a viselkedése minden területére. A korintuszi gyülekezetnek írt levelében kijelentette: „Semmiképpen nem adunk okot a botránkozásra, hogy ne emelhessenek kifogást a szolgálatunk ellen” (2Ko 6:3). Ebben a gyülekezetben voltak olyan férfiak, akik kétségbe vonták Pál apostolságát, és folyton csak hibát kerestek benne, illetve rágalmazták őt, hogy rossz színben tüntessék fel, és hogy tönkretegyék a gyülekezet felett gyakorolt apostoli tekintélyét. Pál tisztában volt ezzel, és tudta, milyen veszélyes, ha valaki hibákat keres másokban, és milyen bajt okozhat ez egy olyan helyen, ahol anyagi dolgok is érintve vannak, ezért biztosította a gyülekezetet afelől, hogy odaküldi Tituszt és egy másik megbízható testvért, akit a gyülekezetek neveztek ki, hogy ők foglalkozzanak az adományokkal. Majd ezt írta Pál: „Így elkerüljük, hogy bárki is kifogást emeljen ellenünk e bőkezű hozzájárulással kapcsolatban, amellyel nekünk kell szolgálnunk” (2Ko 8:16–21).