A „hit” szó a görög piʹsztisz szó fordítása, mely elsődlegesen a bizalom és a szilárd meggyőződés gondolatát hordozza. A szövegkörnyezettől függően a görög szó azt is jelentheti, hogy ’hűség’ és ’hűségesség’ (1Te 3:7; Tit 2:10).

A Szentírás ezt mondja nekünk: „A hit a remélt dolgok biztosítékon alapuló várása, a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása” (Héb 11:1). A ’biztosítékon alapuló várás’ a görög hü·poʹszta·szisz szó fordítása. Ezt a szót gyakran használták az ókori időkben papirusztekercsekre írt üzleti dokumentumokban. Azt a gondolatot közvetíti, hogy valami meghatározza a birtoklás nyilvánvaló feltételeit, és garantálja a jövőbeli birtokbavételt. Ennek fényében Moulton és Milligan tudósok a következő fordítást ajánlják: „A hit a remélt dolgokra szóló birtoklevél” (Vocabulary of the Greek Testament. 1963, 660. o.). A ’nyilvánvaló bizonyításnak’ fordított görög eʹlen·khosz szó azt a gondolatot közvetíti, hogy valamit bizonyítunk, különösképpen olyasmit, ami ellentétes azzal, ami igaznak tűnik. Ily módon ez a bizonyíték egyértelművé teszi a korábban fel nem ismert dolgot, ezáltal megcáfolja azt, ami csak látszólag tűnt igaznak. A ’nyilvánvaló bizonyítás’, vagyis a meggyőződéshez vezető bizonyíték, olyannyira biztos és erőteljes, hogy már hitnek nevezhető.

A hit tehát a reménység alapja, valamint bizonyíték a nem látható valóságokról való meggyőződéshez. Az igaz keresztény ’hit’ nem más, mint azoknak az igazságoknak az összessége, melyekről Jézus Krisztus, valamint ihletés alatt a tanítványai beszéltek (Jn 18:37; Ga 1:7–9; Cs 6:7; 1Ti 5:8). Ez a hit Isten Szavának egészén alapul, beleértve a Héber Iratokat is, melyre Jézus és a Keresztény Görög Iratok írói gyakran utaltak a kijelentéseik alátámasztására.

A hit kézzelfogható bizonyítékon alapul. A látható teremtésmű tanúskodik egy láthatatlan Teremtő létezéséről (Ró 1:20). Jézus Krisztust a földi élete és szolgálata során történt valóságos események Isten Fiaként azonosítják (Mt 27:54; lásd: JÉZUS KRISZTUS). Az, hogy Isten úgy ismeretes, mint aki gondoskodik a földi teremtményeiről, valódi alapot ad arra, hogy elhiggyük, ő biztosan gondoskodik a szolgáiról. Mivel arról is ismert, hogy ő az Életadó, aki vissza is tudja adni az életet, ez megfelelő bizonyíték arra, hogy a feltámadás reménysége hihető (Mt 6:26, 30, 33; Cs 17:31; 1Ko 15:3–8, 20, 21). Továbbá Isten Szavának megbízhatósága és a próféciáinak pontos beteljesedése megerősíti az abba vetett bizalmunkat, hogy Isten minden ígérete valóra fog válni (Jzs 23:14). Mindezek fényében „a hit a hallottakat követi” (Ró 10:17; vö.: Jn 4:7–30, 39–42; Cs 14:8–10).

Tehát a hit nem hiszékenység. Lehet, hogy vannak, akik kigúnyolják a hitet, pedig az ilyenek is szoktak hinni valamiben, például a megbízható barátaikban. Egy tudós hisz a saját tudományos területe alapigazságaiban. Az új kísérleteit múltbeli felfedezésekre alapozza, és a már igaznak elfogadott dolgok alapján törekszik új felfedezésekre. Hasonlóképpen a földműves úgy készíti elő a földet, és úgy veti el a magokat, hogy közben az előző évek tapasztalata alapján arra számít, hogy a magok kihajtanak, és a növények növekedni fognak, ha megkapják a szükséges nedvességet és napsütést. Ezért a világegyetem működését meghatározó természeti törvények állandóságába vetett hit alapot ad az emberek terveihez és tevékenységeihez. Erre az állandóságra utal a Prédikátor könyvének bölcs írója is: „A nap is felkel ragyogva, majd lenyugszik, és sietve megy helyére, ahol majd ismét felkel ragyogva. A szél dél felé halad, majd körbemegy észak felé. Körbe-körbe jár szüntelen, s a maga körforgásához a szél visszatér. Minden téli patak a tengerbe folyik, ám a tenger mégsem telik meg. Ahonnan kiindulnak a téli patakok, oda is térnek vissza, hogy tovább folyhassanak” (Pr 1:5–7).

A Héber Iratokban az ʼá·manʹ szó és más, ehhez nagyon közel álló szavak a következő gondolatot hordozzák: ’megbízhatóság’; ’hűség’; vagy valami ’biztos’, ’rendíthetetlen’, ’szilárd’, ’hosszan tartó’ (2Mó 17:12; 5Mó 28:59; 1Sá 2:35; 2Sá 7:16; Zs 37:3). Az egyik ezzel rokon főnév (ʼemethʹ) általában az ’igazságra’ utal, de jelentheti azt is, hogy ’hűség’ vagy ’megbízhatóság’  (Zs 31:5; 2Sá 15:20; vö.: Ne 7:2, Rbi8, lábj.). A jól ismert „ámen” (héb.: ʼá·ménʹ) kifejezés is az ʼá·manʹ szóból ered. (Lásd: ÁMEN.)

A hit ókori példái: A Pál által említett ’tanúk nagy fellegéhez’ tartozó minden egyes személynek valódi alapja volt a hitre (Héb 12:1). Például Ábel bizonyára ismerte Isten ígéretét a ’magról’, mely összezúzza a ’kígyó’ fejét. Továbbá láthatta annak nyilvánvaló bizonyítékait, hogy megvalósult az az ítélet, melyet Jehova szabott ki a szüleire Édenben. Ádám és a családja arca verítékével ette a kenyerét az Éden-kerten kívül, mivel a föld meg lett átkozva, és ezért tövist és bogáncskórót termett. Ábel valószínűleg megfigyelte, hogy Éva epekedett a férje után, Ádám pedig uralkodott a feleségén. Kétségtelen, hogy Éva beszélt a terhességével járó fájdalmáról. Ezenkívül az Éden-kert bejáratát kerubok és egy kard lángoló pengéje őrizte (1Mó 3:14–19, 24). Mindez ’nyilvánvaló bizonyítás’ volt, így Ábel biztos lehetett benne, hogy a megmentés a ’megígért mag’ által fog eljönni. Ezért hit által „ajánlott fel. . . áldozatot az Istennek”, mely értékesebbnek bizonyult, mint Káiné (Héb 11:1, 4).

Ábrahámnak szilárd alapja volt a feltámadásban való hitre, mivel Sárával együtt tapasztalták a szaporodóképességük csoda útján való helyreállítását, mely bizonyos értelemben felért a feltámadással, ezáltal lehetővé vált, hogy Ábrahám leszármazási vonala Sárán keresztül folytatódjon. Izsák ennek a csodának köszönhetően született meg. Amikor Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot, Ábrahám hitt abban, hogy Isten fel fogja támasztani a fiát. Isten ígéretére alapozta a hitét: „amit a magodnak fognak hívni, az Izsák által lesz” (1Mó 21:12; Héb 11:11, 12, 17–19).

Az őszinte meggyőződéshez vezető bizonyíték szintén szerepet kapott azok esetében, akik azért mentek Jézushoz, vagy akiket azért vittek hozzá, hogy meggyógyítsa őket. Lehet, hogy nem látták a saját szemükkel Jézus hatalmas cselekedeteit, de talán hallottak róluk. Majd a látottak vagy hallottak alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus őket is meg tudja gyógyítani. Továbbá ismerték Isten Szavát, és így azokat a csodákat is, melyeket a régi idők prófétái hajtottak végre. Miután hallották Jézust, néhányan azt a következtetést vonták le, hogy Jézus „a Próféta”, míg mások azt, hogy ő „a Krisztus”. Ennek fényében Jézus helyénvalóan olykor ezt mondta a meggyógyított személyeknek: „a hited gyógyulást szerzett neked.” Ha ezek a személyek nem gyakoroltak volna hitet Jézusban, akkor nem is mentek volna oda hozzá, így nem szereztek volna gyógyulást maguknak (Jn 7:40, 41; Mt 9:22; Lk 17:19).

Hasonlóképpen annak a katonatisztnek is bizonyítékokon alapult a nagy hite, aki a szolgája érdekében kérlelte Jézust, és a bizonyítékok alapján azt a következtetést vonta le, hogy Jézusnak már a szavai is gyógyulást hoznak a szolgájának (Mt 8:5–10, 13). Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Jézus minden személyt meggyógyított, aki hozzá ment, és nem követelt meg kisebb vagy nagyobb hitet a betegségtől függően, és olyan sem volt, hogy nem gyógyított meg valakit, azzal mentegetőzve, hogy nem tudja megtenni, mert nem elég erős az illető hite. Jézus tanúságként, a hit megerősítésére hajtotta végre ezeket a gyógyításokat. Úgy döntött, hogy a hazájában, ahol sok ember nem hitt benne, nem tesz sok hatalmas cselekedetet, nem azért, mert képtelen volt rá, hanem mert az emberek nem voltak hajlandóak meghallgatni őt, és nem is érdemelték meg, hogy ilyen tetteket hajtson végre közöttük (Mt 13:58).

Keresztény hit: Ahhoz, hogy valaki elfogadható legyen Isten előtt, most már hitet kell gyakorolnia Jézus Krisztusban, és ezáltal lehetővé válik, hogy igazságos állapotnak örvendjen Isten előtt (Ga 2:16). Jehova elveti azokat, akik híján vannak az ilyen hitnek (Jn 3:36; vö.: Héb 11:6).

A hit nem mindenkié, mivel ez Isten szelleme gyümölcsének a része (2Te 3:2; Ga 5:22). A keresztények hite nem állandó, hanem folyton növekszik (2Te 1:3). Így nagyon is helyénvaló volt Jézus tanítványainak a következő kérése: „Növeld a hitünket!” Jézus megadta nekik a hitük növekedéséhez szükséges alapot: erőteljesebb bizonyítékot adott, és mélyebb megértést, melyekre aztán a hitüket építhették (Lk 17:5).

Valójában a hitnek kell vezérelnie egy keresztény egész életútját, lehetővé téve számára, hogy felülkerekedjen a hegyhez hasonló akadályokon, melyek hátráltatnák az Istennek végzett szolgálatában (2Ko 5:7; Mt 21:21, 22). Ezenfelül olyan cselekedeteket is ki kell munkálni, melyek összhangban vannak a hittel, sőt nyilvánvalóvá teszik azt, viszont a mózesi törvény cselekedetei nem kötelező érvényűek (Jk 2:21–26; Ró 3:20). A próbák megerősítik a hitet. A hit védőpajzs lehet egy keresztény szellemi hadviselésében, és segíteni tud neki, hogy diadalmaskodjon az Ördögön, és legyőzze a világot (1Pt 1:6, 7; Ef 6:16; 1Pt 5:9; 1Jn 5:4).

De a hitet nem lehet magától értetődőnek venni, mert a hit hiánya olyan bűn, amely ’könnyen behálóz’ bárkit. A szilárd hit megőrzéséhez kemény  harcot kell vívnunk. Ellen kell állnunk az olyan embereknek, akik erkölcstelenségbe sodornának, küzdenünk kell a test cselekedetei ellen, el kell kerülnünk az anyagiasság csapdáját, ki kell térnünk a hitromboló emberi filozófiák és hagyományok elől, és mindenekfölött „hitünk Főközvetítőjére és Tökéletessé tevőjére, Jézusra” kell szegeznünk a tekintetünket (Héb 12:1, 2; Júd 3, 4; Ga 5:19–21; 1Ti 6:9, 10; Kol 2:8).