(gör. eredetű;  jel.: ’az edomitáké [az edomiták földje]’):

A makkabeusi és római időkben Idumea földrajzi határai nem foglalták magukban az ókori Edom szívét, az Arabától K-re lévő térséget, hanem olyan vidékek tartoztak Idumeához, melyek korábban Simeon és Júda törzse területének voltak a részei. Amint az apokrif könyv, a Makkabeusok első könyve (4:29, 61; 5:65; Kat.) rámutat, Idumea felölelte Hebron környékét, amely É-on egészen a Jeruzsálemtől kb. 26 km-re D-DNy-ra lévő Bét-Cúrig tartott. A beszámoló szerint Makkabeus Júdás megsemmisítő vereséget mért az idumeaiakra (1Makkabeusok 5:3, Kat.). Később – Josephus szerint – I. Joannész Hürkanosz igázta le az összes idumeait, azzal a feltétellel engedve meg nekik, hogy az országban maradjanak, ha alávetik magukat a körülmetélkedésnek, és ragaszkodnak a zsidó törvényekhez. Az idumeaiak inkább eleget tettek ennek a feltételnek, csak hogy ne kelljen elhagyniuk a területet (A zsidók  története. XIII. könyv, 9. fej., 1.). Idumea lakosai azok között voltak, akik személyesen felkeresték Jézust, amikor hallották, „mennyi mindent tesz” (Mk 3:8; lásd: EDOM, EDOMITÁK).