A héber ʼemethʹ szó, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „igazság”, olyasvalamit jelenthet, ami szilárd, megbízható, biztos, hű, igaz, illetve igaznak bizonyul (2Mó 18:21; 34:6; 5Mó 13:14; 17:4; 22:20; Jzs 2:12; 2Kr 18:15; 31:20; Ne 7:2; 9:33; Esz 9:30; Zs 15:2; Pr 12:10; Jr 9:5). A görög a·léʹthei·a szó a hazugság vagy az igazságtalanság ellentéte, és olyan dolgokra utal, amelyek összhangban vannak a tényekkel, illetve azzal, ami igaz vagy helyénvaló (Mk 5:33; 12:32; Lk 4:25; Jn 3:21; Ró 2:8; 1Ko 13:6; Fi 1:18; 2Te 2:10, 12; 1Jn 1:6, 8; 2:4, 21). A szövegkörnyezettől függően számos más szót is lehet úgy fordítani az eredeti nyelvekből, hogy „igazság”.

Jehova, az igazság Istene: Jehova az ’igazság Istene’ (Zs 31:5). Ő minden tettében hűséges. Az ígéretei megbízhatóak, hiszen nem hazudhat (4Mó 23:19; 1Sá 15:29; Zs 89:35; Tit 1:2; Héb 6:17, 18). Az igazsággal összhangban, vagyis a valóságnak megfelelően ítél, és nem a külső alapján (Ró 2:2; vö.: Jn 7:24). Minden, ami tőle származik tiszta és hibátlan. A bírói döntései, a törvénye, a parancsolatai és a szava igazság (Ne 9:13; Zs 19:9; 119:142, 151, 160). Ezek mindig igazak és helyénvalóak, és ellentétben vannak az igazságtalansággal és a hibás dolgokkal.

A teremtésmű tanúskodása: A teremtésmű tanúskodik Isten létezéséről. Ám Pál szerint még olyan személyek is ki akarták rekeszteni ezt az igazságot az életükből, akik „ismerték az Istent”. Ahelyett, hogy Istent az ő örök hatalmával és istenségével kapcsolatos igazsággal összhangban szolgálták volna, bálványokat készítettek maguknak, és ezeket imádták. Ezek a bálványok nem igazi istenek, hanem valótlanságok, hazugságok (Jr 10:14). Tehát, bár ezek a személyek ismerték az igazságot Istenről, felcserélték azt „a hazugsággal. . ., és inkább a teremtést imádták, és annak végeztek szent szolgálatot, semmint Annak, aki teremtett”. Hazugsággal átitatott bálványimádatba keveredtek, és ez odavezetett, hogy mindenféle lealacsonyító dolgot kezdtek művelni (Ró 1:18–31).

Isten igazságossága ellentétes az ember bűnös voltával: A nem zsidók lealacsonyító szokásai és a zsidóknak az Isten törvényével szembeni engedetlensége semmiképpen nem okozott kárt a Teremtőnek. Sőt, mindezek éles ellentétként kiemelték az igazságát, szentségét és az igazságosságát, és ez a dicsőségére vált. Ám az a tény, hogy az emberek helytelen tettei még jobban kiemelik Isten igazságosságát, nem ad alapot arra, hogy igazságtalannak jelentsük ki Istent, amiért kedvezőtlen ítéletet hajt végre a helytelenül cselekvőkön. Mivel az emberek  Isten teremtményei, ezért nincs joguk ahhoz, hogy bűnök elkövetésével kárt okozzanak maguknak.

A rómaiaknak írt levelében Pál apostol ugyanígy érvelt: „Ha azonban a mi igazságtalanságunk kiemeli Isten igazságosságát, mit mondjunk? Csak nem igazságtalan az Isten, amikor kiönti haragját? (Emberi módon beszélek.) Sose legyen úgy! Különben hogyan fogja Isten megítélni a világot? De ha az Isten igazsága az én hazugságom folytán [vö.: Zs 62:9] kiemelkedőbbé vált az ő dicsőségére, akkor miért ítélnek meg engem még mindig mint bűnöst? És miért ne mondanánk, mint ahogy hamisan vádolnak is minket, és mint ahogy némelyek állítása szerint mondjuk is, hogy »tegyük a rosszat, hogy jöjjön a jó«? Az ilyenek elleni ítélet összhangban van az igazságossággal” (Ró 3:5–8). Isten nem azért szabadította meg a népe tagjait, hogy bűnös életútra lépjenek, hanem hogy igazságosan éljenek, és így dicsőíthessék őt. Az apostol később ezt írja a levelében: „Ne is mutassátok be tovább tagjaitokat a bűnnek az igazságtalanság fegyvereiül, hanem mutassátok be magatokat az Istennek mint halottakból lett élők, és mutassátok be tagjaitokat is az Istennek az igazságosság fegyvereiül” (Ró 6:12, 13).

Mit jelentenek azok a szavak, hogy Jézus Krisztus maga „az igazság”?

Az Atyjához, Jehovához hasonlóan Jézus Krisztus is „telve [van] ki nem érdemelt kedvességgel és igazsággal” (Jn 1:14; Ef 4:21). Amíg a földön élt, mindig az igazságot szólta, úgy, ahogyan az Atyjától hallotta (Jn 8:40, 45, 46). „Nem követett el bűnt, és csalárdság sem találtatott a szájában” (1Pt 2:22). Mindig a valóságnak megfelelően mutatta be a dolgokat. Azonkívül, hogy „telve volt. . . igazsággal”, ő maga volt „az igazság”, és őáltala jött el az igazság. Ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). János apostol pedig ezt írta: „a Törvény Mózes által adatott, a ki nem érdemelt kedvesség és az igazság pedig Jézus Krisztus által lett” (Jn 1:17).

János szavai nem jelentik azt, hogy a mózesi törvény hibás lett volna, ugyanis ez is az igazságot tartalmazta, és összhangban volt Istennek a szentségre, igazságosságra és jóságra vonatkozó irányadó mértékeivel (Zs 119:151; Ró 7:10–12). Ám a Törvény Krisztushoz vezető nevelő volt (Ga 3:23–25), és a nagyobb valóság árnyéka, vagyis prófétai előképe (Héb 8:4, 5; 10:1–5). A Törvény, bár igaz volt, csak az árnyéka volt a valóságnak, és nem a teljes igazságot tartalmazta, ezért át kellett adnia a helyét a valóságnak, melyet előárnyékolt. Pál apostol is ezt hangsúlyozta a kolosszéiaknak írt levelében: „Senki tehát meg ne ítéljen titeket evés és ivás dolgában, vagy ünnep vagy az újhold megtartása vagy sabbat tekintetében; mert mindez az eljövendőknek árnyéka, a valóság azonban a Krisztusé” (Kol 2:16, 17). Ennek megfelelően „az igazság. . . Jézus Krisztus által lett”, ami azt jelenti, hogy Jézus megvalósította mindazt, amit a Törvény előárnyékolt. Minthogy ő maga nem árnyék volt, hanem a valóság, ezért elmondható, hogy ő volt „az igazság”. Jézus ezenkívül ’szolga’ is lett „az Isten szavahihetőségéért”, ami azt jelenti, hogy azáltal, hogy szolgálta a körülmetélt zsidókat és prozelitákat, beteljesítette azokat az ígéreteket, melyeket Isten a zsidók ősatyáinak tett (Ró 15:8; lásd: JÉZUS KRISZTUS: ’Tanúskodik az igazság mellett’).

Ugyanígy, amikor Pál apostol ’a Törvényben levő igazságot’ említette, akkor nem arra gondolt, hogy lett volna benne hazugság (Ró 2:20), hanem hogy a Törvény nem a teljes igazság volt.

„Az igazság szelleme”: Jehova Isten szelleme tiszta és szent. Ez „az igazság szelleme” (Jn 14:17; 15:26). Jézus Krisztus ezt mondta a tanítványainak: „Sok mondanivalóm van még nektek, de most nem vagytok képesek elhordozni. Amikor azonban megérkezik az, az igazság szelleme, bevezet titeket a teljes igazságba, mert nem önmagától indíttatva szól majd, hanem azt szólja, amit hall, és kijelenti nektek az eljövendő dolgokat” (Jn 16:12, 13).

Isten szelleme megtanította nekik mindazt, amire szükségük volt a szolgálatuk végzéséhez. Eszükbe juttatta, és segített nekik megérteni Jézus korábban mondott azon szavait, melyeket addig nem értettek (Jn 14:26). Ezenkívül „az eljövendő dolgokat” is kijelentette nekik. Talán ezek közé tartozott az is, hogy fény derült Jézus halálának és feltámadásának a jelentőségére, hiszen ezek az események akkor még nem történtek meg, és a tanítványok nem is fogták fel azokat (Mt 16:21–23; Lk 24:6–8, 19–27; Jn 2:19–22; 12:14–16; 20:9). Természetesen Isten szelleme később képessé tette Krisztus követőit arra is, hogy megjövendöljenek jövőbeli eseményeket (Cs 11:28; 20:29, 30; 21:11; 1Ti 4:1–3). Mivel Isten szent szelleme „az igazság szelleme”, soha nem lehetett a hibák forrása. Sőt, megvédte Krisztus követőit a hamis tantételektől. (Vö.: 1Jn 2:27; 4:1–6.) Továbbá tanúskodott a Jézus Krisztussal kapcsolatos igazságról. I. sz. 33 pünkösdjétől kezdődően Isten szelleme úgy tanúskodott, hogy segített Jézus  tanítványainak megérteni olyan próféciákat, melyek egyértelműen bizonyították, hogy Jézus Istennek a Fia. A tanítványok ezekkel a próféciákkal tanúskodtak másoknak (Jn 15:26, 27; vö.: Cs 2:14–36; Ró 1:1–4). „Az igazság szelleme” már pünkösd előtt is tanúskodott arról, hogy Jézus Istennek a Fia (1Jn 5:5–8), mivel Jézus ezzel a szellemmel lett felkenve, és ez tette képessé, hogy hatalmas cselekedeteket vigyen véghez (Jn 1:32–34; 10:37, 38; Cs 10:38; lásd: SZELLEM).

Isten Szava igazság: Isten Szava a valóságnak megfelelően beszél a dolgokról, feltárja Jehova tulajdonságait, szándékait és parancsait, valamint az emberiség valódi helyzetét. Isten igaz Szava megmutatja, hogy mire van szüksége egy személynek ahhoz, hogy szent legyen, vagyis hogy Jehova elkülönítse őt az Ő szolgálatára, illetve ahhoz, hogy megőrizze a szentségét. Ezért imádkozott így Jézus a követőivel kapcsolatban: „Szenteld meg őket az igazság által; a te szavad igazság” (Jn 17:17; vö.: Jk 1:18). Azzal, hogy engedelmeskedtek az Isten Szavában feltárt igazságnak, megszentelődtek; az igazság volt az, ami által megtisztították lelküket (1Pt 1:22). Ennek köszönhetően „nem [voltak] része a világnak”, mely nem ragaszkodott Isten igazságához (Jn 17:16).

’Az igazságban járva’: Azoknak, akik szeretnék elnyerni Isten helyeslését, az ő igazságában kell járniuk, és igazságban kell őt szolgálniuk (Jzs 24:14; 1Sá 12:24; Zs 25:4, 5; 26:3–6; 43:3; 86:11; Ézs 38:3). Ebbe az is beletartozik, hogy eleget tesznek Isten követelményeinek, és hűségesen, őszinte szívvel szolgálják őt. Jézus Krisztus ezt mondta egy szamáriai asszonynak: „eljön az óra, és az most van, amikor az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, hogy imádják őt. Az Isten Szellem, és akik őt imádják, azoknak szellemmel és igazsággal kell imádniuk” (Jn 4:23, 24). Az ilyen imádat nem alapulhat elképzeléseken, hanem egyeznie kell a valósággal, azzal, amit Isten feltárt a Szavában magáról és a szándékairól.

A kereszténység ’az igazság útja’ (2Pt 2:2), és azok, akik segítenek másoknak a kereszténység érdekeinek előmozdításában, ’munkatársakká lesznek az igazságban’ (3Jn 8). A keresztény tanítások összessége, amely később Isten írott Szavának a része lett, „az igazság” vagy „a jó hír igazsága”. Ha valaki szeretne megmentésben részesülni, akkor létfontosságú, hogy ragaszkodjon az igazsághoz, vagyis az igazságban ’járjon’ (Ró 2:8; 2Ko 4:2; Ef 1:13; 1Ti 2:4; 2Ti 4:4; Tit 1:1, 14; Héb 10:26; 2Jn 1–4; 3Jn 3, 4). Azok esetében, akik helyesen viselkednek, az igazság – az életük Isten Szavához való igazítása és az életmódjuk eredményei – tanúskodik arról, hogy ők követésre méltó példák (3Jn 11, 12). Ezzel szemben azok, akik eltérnek az alapvető keresztény tanításoktól, mert helytelenül viselkednek, vagy mert hamis tanításokat hangoztatnak, többé nem „járnak” az igazságban. Ez igaz volt azokra is, akik amellett kardoskodtak, hogy a körülmetélés szükséges a megmentéshez. A tanításuk ellentétes volt a keresztény igazsággal, és azok, akik elfogadták, többé már nem engedelmeskedtek az igazságnak, és nem jártak abban (Ga 2:3–5; 5:2–7). Amikor pedig Péter apostol helytelenül viselkedett, és megkülönböztette a zsidókat a nem zsidóktól, helyreigazítást kapott Pál apostoltól, mivel nem ’járt a jó hír igazságával’ összhangban (Ga 2:14).

„Az igazság oszlopa és támasza”: A keresztény gyülekezet „az igazság oszlopa és támasza”, megőrzi az igazság tisztaságát, valamint megvédi és támogatja azt (1Ti 3:15). Ezért különösen fontos, hogy azok, akiket felvigyázói feladattal bíztak meg a gyülekezetben, helyesen használják „az igazság szavát”. Isten Szavának helyes használata által meggátolják a hamis tanítások terjedését a gyülekezetben, oktatva „a kedvezőtlen beállítottságúakat; mert ki tudja, az Isten talán megbánást ad nekik, amely az igazság pontos ismeretéhez vezet” (2Ti 2:15–18, 25; vö.: 2Ti 3:6–8; Jk 5:13–20). Nem mindenki képesített arra, hogy így oktassa a gyülekezetet. Azoknak, akikben keserű féltékenység vagy perlekedésre való hajlam van, nincs alapjuk arra, hogy azzal kérkedjenek, hogy tanításra képesítettek, mert ez az állításuk nem lenne igaz. Ahogyan Jakab tanítvány írta: „Kicsoda bölcs és értelmes köztetek? Mutassa meg jó viselkedéséből a cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. De ha keserű féltékenység és perlekedésre való hajlam van szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen” (Jk 3:13, 14).

Ahhoz, hogy a keresztény gyülekezet „az igazság oszlopa és támasza” legyen, a tagjainak a viselkedéséből látszódnia kell, hogy az igazság szerint élnek (Ef 5:9). Állhatatosan és szilárdan ki kell tartaniuk a jó viselkedésben, mintha ’igazsággal lennének körülövezve’ (Ef 6:14). A keresztényeknek, azonkívül hogy ügyelnek a saját tisztaságukra, a gyülekezet tisztaságára is oda kell figyelniük. Pál apostol a következőket írta, amikor azt hangsúlyozta, hogy szükséges tisztán tartani a keresztény gyülekezetet a törvénytelenséget elkövetők szennyétől: „Takarítsátok  el a régi kovászt, hogy új tészta legyetek, mint ahogy mentesek is vagytok a kovásztól. Mert hiszen Krisztus, a pászkaáldozatunk feláldoztatott. Következésképpen, ne régi kovásszal tartsuk meg az ünnepet, ne is a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az őszinteség és az igazság kovásztalan kenyereivel” (1Ko 5:7, 8). Mivel Jézus Krisztust csak egyszer áldozták fel (vö.: Héb 9:25–28) mint a pászkabárányok által előárnyékolt valóságot, a keresztények életének, mely a kovásztalan kenyerek ünnepéhez van hasonlítva, mentesnek kell lennie a romlottságtól és a gonoszságtól. A keresztényeknek készeknek kell lenniük, hogy eltávolítsanak minden bűnös dolgot azért, hogy megőrizzék a maguk és a gyülekezet tisztaságát, és így ’megtartsák az ünnepet az őszinteség és az igazság kovásztalan kenyereivel’.