A héber ceʹdheq és cedhá·qáʹ szavak, valamint a görög di·kai·o·szüʹné szó az egyenesség, becsületesség gondolatát hordozza, jelezve ezzel, hogy van egy irányadó mérték, egy mérce, mely meghatározza, hogy mi helyes. Az „igazságosság” kifejezést gyakran egy bíróval vagy egy ítélettel kapcsolatban használják, és ez némi jogi ízt kölcsönöz a szónak (a fenti héb. és gör. szavakat időnként „jogosság”-nak fordítják) (Zs 35:24; 72:2; 96:13; Ézs 11:4; Je 19:11). A mózesi törvényben, a 3Mózes 19:36-ban a ceʹdheq szó négyszer is megjelenik üzleti tevékenységekkel kapcsolatban: „Pontos [„igaz”, Kár., ÚRB, KNB] mérlegeitek legyenek, pontos súlyaitok, pontos éfátok és pontos hinetek legyen.”

Egy görög szó, melyet úgy fordítanak, hogy „összhangban van az igazságossággal” (ÚV), olyan dolgokat jelöl, melyek ’jogosak’ (Kat., B.–D.) vagy megérdemeltek (Ró 3:8; Héb 2:2). Időnként ’igazságosságnak’ fordítanak két másik görög szót, melyek elsődleges jelentése ’ítélet’ és ’bosszú’ (Mt 12:20, ÚV, Kár.; Lk 18:7, ÚV, Kár.).

Isten állítja fel az irányadó mértéket: Kenneth S. Wuest görögtudós kijelenti: „Isten maga az abszolút irányadó mérték, mely meghatározza a dikaiosz [igazságos] jelentéstartalmát, ugyanakkor megőrzi e jelentéstartalmat állandónak és változatlannak, hiszen Ő a változhatatlan.” Majd Cremert idézve megjegyzi: „Bibliai értelemben az igazságosság erkölcsi kiválóság, mármint Isten mércéje szerint, vagyis Isten irányadó mértékeihez mérten; Istenhez illő viselkedésben mutatkozik meg, és mindenekelőtt az Istennel ápolt kapcsolattal függ össze, és azzal, hogy egy személy hogyan viselkedik Istennel. Ezt úgy nevezik, hogy dikaioszüné Theu (Isten igazságossága) (Ró 3:21; 1:17); itt olyan igazságosságról van szó, mely Istené, értékes a számára, és ez az igazságosság isteni, lásd: Ef 4:24; az így meghatározott igazságosságot magában foglalva jön az evangélium (Ró 1:17) a nemzetek világába, amelyet más mércével szokás mérni” (Studies in the Vocabulary of the Greek New Testament. 1946, 37. o.).

Lukács rávilágít, mit jelent igazságosnak lenni, amikor Keresztelő János szüleiről, vagyis Zakariás papról és a feleségéről, Erzsébetről ezt mondja: „Mindketten igazságosak voltak az Isten előtt, mert feddhetetlenül jártak Jehova minden parancsolatával és törvényes követelményével összhangban” (Lk 1:6). Hogy valaki igazságos-e, az abból mérhető le, hogy mennyire él összhangban Isten akaratával és parancsaival. Isten konkrét parancsai időről időre és személytől függően megváltozhatnak. Például Noén kívül senkinek sem parancsolta meg, hogy építsen bárkát, illetve a körülmetélkedéssel kapcsolatos parancsa nem vonatkozik a keresztényekre. De Isten saját irányadó mértékei, az ő személyisége és mivolta – ahogyan az a szavaiból és eljárásmódjaiból látható – örökké állandó, és ezért Isten tökéletes irányadó mértékekről tud gondoskodni. Ezek olyanok, mint a „kőszikla”, szilárdak és stabilak, és általuk kell minden teremtményről megállapítani, hogy milyen a viselkedése (5Mó 32:4; Jób 34:10; Zs 92:15; Ez 18:25–31; 33:17–20).

Jóság és igazságosság: Úgy tűnik, Pál apostol különbséget tesz a jóság és az igazságosság között, mert amikor Krisztus váltságáldozati haláláról beszél, ezt mondja: „Hiszen egy igazságosért is alig hal meg valaki; igaz, a jóért még talán meg mer halni valaki. Az Isten pedig abban ajánlja nekünk szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Ró 5:7, 8). Akkor lehet elmondani valakiről, hogy ’igazságos’, ha eleget tesz a helyénvaló kötelezettségeinek, tisztességes, nem részrehajló, becsületes, nem követ el erkölcstelenséget vagy más helytelenséget, ennélfogva feddhetetlen és egyenes embernek ismerik. Pál kijelentése azonban azt sejteti, hogy a ’jó’ ember bizonyos vonatkozásban különb. Egy ’jó’ ember természetesen nem lehet igazságtalan vagy nem járhat el jogtalanul, de vannak olyan tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik attól az embertől, aki elsősorban az igazságosságáról ismert. Abból, hogy itt ez a görög szó szerepel, az látszik, hogy aki a jóságáról ismert, vagyis ez a megkülönböztető jegye, az jóindulatú (hajlandó jót, hasznos dolgokat tenni másokért), illetve  jótevő ember (tevékenyen kifejezésre juttatja a jóságát). Nem csupán azzal foglalkozik, amit a jogosság megkíván, hanem ennél többet is tesz, hiszen a mások iránti egészséges törődés indítja tettekre és az a vágy, hogy a javukra cselekedjen, és segítsen nekik. (Vö.: Mt 12:35; 20:10–15; Lk 6:9, 33, 35, 36; Jn 7:12; Cs 14:17; Ró 12:20, 21; 1Te 5:15.)

Pál tehát nyilván arra utal, hogy bár az ’igazságosságáról’ ismert ember elnyerheti mások tiszteletét, sőt csodálatát, de annyira talán nem tud a szívükre hatni, hogy arra késztesse bármelyiküket is, hogy meghaljon érte. Akinek viszont a jósága szembetűnő – aki melegszívű, segítőkész, figyelmes, irgalmas, mások javára tevékenykedik –, ahhoz vonzódnak mások. A jósága olyannyira meghathatja mások szívét, hogy egy ilyen emberért talán hajlandó valaki meghalni.

Érdemes megjegyezni, hogy a Szentírásban az, ami „jó”, azzal van szembeállítva, ami „hitvány” (Jn 5:29; Ró 9:11; 2Ko 5:10), ami ’gonosz’ (Mt 5:45; Ró 12:9), és természetesen ami ’rossz’ (Ró 16:19; 1Pt 3:11; 3Jn 11). Az „igazságos” ember azonban a „bűnös” (igazságtalan) emberrel van szembeállítva (Mk 2:17; Lk 15:7). Éppen úgy, ahogyan egy bűnös (az igazságos irányadó mértékeknek nem megfelelő) személy nem feltétlenül nevezhető ’hitványnak’, ’gonosznak’ vagy ’rossznak’, egy ’igazságos’ személyt sem feltétlenül mondanak ’jónak’ a fentiekben vázolt értelemben.

Az Arimateából való Józsefet úgy ismerték, mint aki „jó és igazságos”, bár ezek a szavak a tökéletlen emberekre alkalmazva természetesen mindig csak viszonylagos értelemben igazak (Lk 23:50; vö.: Mt 19:16, 17; Mk 10:17, 18; lásd: JÓSÁG: Jehova jósága). Isten Izraelnek adott törvényében minden parancsolat „szent [Istentől származó], igazságos [a jogosság tekintetében tökéletes] és jó [minden szempontból a javára van azoknak, akik megtartják]” (Ró 7:12; vö.: Ef 5:9).

Jehova, az Igazságos: A héber ceʹdheq és cedhá·qáʹ szavak, valamint a görög di·kai·o·szüʹné szó sokszor Isten útjainak az igazságos, helyes voltával van kapcsolatban: azzal, hogy ő a Szuverén Úr (Jób 37:23; Zs 71:19; 89:14); igazságot és jogot szolgáltat (Zs 9:8; 85:11; Ézs 26:9; 2Ko 3:9); megbünteti a népet, mely azt állítja, hogy őt szolgálja (Ézs 10:22); igazolja magát, amikor ítélkezik (Zs 51:4; Ró 3:4, 5); és igazolja a népét (Mi 7:9).

Magát Jehovát ’az igazságosság hajlékának’ nevezik (Jr 50:7). Ennélfogva ő az Igazságos, és a teremtményei részéről megmutatkozó bárminemű igazságosság abból fakad, hogy kapcsolatot ápolnak vele. Jehova ragaszkodik az igazságosságra vonatkozó irányadó mértékéhez, nem tér el attól. Ezért a teremtményei teljesen megbízhatnak őbenne. Ezt olvashatjuk róla: „Igazságosság és ítélet a te trónusod szilárd helye” (Zs 89:14).

Igazságos, de irgalmas is egyben: Jehova igazságossága, szentsége és tisztasága oly mértékű, hogy ő semmilyen bűnt sem nézhet el (Zs 5:4; Ézs 6:3, 5; Ha 1:13; 1Pt 1:15). Ebből adódóan nem bocsáthatta meg az emberiség bűneit anélkül, hogy ne csorbult volna a jogosság, tehát nem bocsáthatott meg törvényes alap nélkül. A ki nem érdemelt kedvessége folytán azonban egy igazságos elrendezést hozott létre, azt, hogy a Fiát áldozati felajánlásul, kiengesztelésül adja a bűnök elfedezésére. Ez alapján igazságosan lehet irgalmas azokkal a bűnösökkel, akik elfogadják ezt az elrendezést. Pál ezt a témát a következőképpen fejtette ki: „Most azonban törvény nélkül vált nyilvánvalóvá Isten igazságossága. . .; igen, Istennek a Jézus Krisztusba vetett hit általi igazságossága. . . Hiszen mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől, és ajándék az, hogy igazságossá nyilváníttatnak az ő ki nem érdemelt kedvességéből, a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén . . . hogy [Isten] igazságos legyen akkor is, amikor igazságossá nyilvánítja azt [a bűnt örökölt embert], akinek van hite Jézusban” (Ró 3:21–26; lásd: IGAZSÁGOSSÁ NYILVÁNÍTÁS).

Keressük Isten igazságosságát: Jézus így buzdította a hallgatóit: „Így tehát továbbra is keressétek először a királyságot és [Isten] igazságosságát, és ezek az egyéb dolgok mind megadatnak nektek ráadásként” (Mt 6:33). Egy személynek továbbra is, azaz folyton keresnie kell a Királyságot, vágynia kell erre a kormányzatra, és lojálisnak kell lennie hozzá. De nem szabad elfelejtenie, hogy ez Isten Királysága; igazodnia kell Isten akaratához, Istennek a jóra és a rosszra vonatkozó irányadó mértékeit figyelembe véve kell viselkednie, és folyamatosan ’újjá kell alakítania az elméjét’, hogy így az élete teljes mértékben összhangban legyen Isten igazságosságával (Ró 12:2). „Fel kell [öltenie] az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban” (Ef 4:23, 24).

A zsidók úgy gondolták, hogy biztonságban vannak, és elnyerik Isten Királyságát, ha a maguk igazságosságát igyekeznek megerősíteni, de  nem rendelték alá magukat Isten igazságosságának (Ró 10:1–3). Jézus ezért a következőt mondta a tanítványainak: „Mert mondom nektek, hogy ha az igazságosságotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképpen nem mentek be az egek királyságába.” Ezeknél az embereknél megvolt az igazságosság látszata, hiszen eleget tettek a Törvény bizonyos követelményeinek és az ahhoz toldott hagyományaiknak, de valójában érvénytelenné tették Isten szavát a hagyományaik miatt, és elvetették az Isten által készített utat, Krisztust, aki által elnyerhették volna a valódi igazságosságot (Mt 5:17–20; 15:3–9; Ró 10:4).

A cselekedeteink nem tesznek minket igazságossá: Egyértelmű hát, hogy a tökéletlen emberek sohasem tudták elérni a valódi igazságosságot – azaz nem tudtak megfelelni Isten igazságosságának – sem a mózesi törvényben megfogalmazott cselekedetek által, sem pedig a maguk szemében igazságos tetteik által (Ró 3:10; 9:30–32; Ga 2:21; 3:21; Tit 3:5). Isten azokat nevezte ’igazságosnak’, akik hitet gyakoroltak őbenne, és nem a saját cselekedeteikben bíztak, hanem a hitüket az Isten igazságos irányadó mértékeinek megfelelő cselekedetekkel bizonyították (1Mó 15:6; Ró 4:3–9; Jk 2:18–24).

A Törvény igazságos volt: Ez nem jelenti azt, hogy a Törvény, melyet Isten Mózes által adott, nem tartalmazta Istennek az igazságosságra vonatkozó irányadó mértékét, merthogy pontosan azt tartalmazta. Az apostol is emellett érvel: „Ennélfogva a Törvény a maga részéről szent, és a parancsolat szent, igazságos és jó” (Ró 7:12; 5Mó 4:8). Előmozdította Isten szándékának megvalósulását azzal, hogy nyilvánvalóvá tette a törvényszegéseket, és a tiszta szívű zsidóknak Krisztushoz vezető nevelő volt, valamint az eljövendő jó dolgok árnyéka (Ga 3:19, 24; Héb 10:1). De nem tudta elhozni a valódi, teljes igazságosságot azoknak, akik a hatálya alatt voltak. Mindegyikük bűnös volt, nem tudták tökéletesen betartani a Törvényt, a főpapjuk pedig nem tudta az áldozatokkal meg a szolgálataival eltörölni a bűneiket. Ezért csakis úgy nyerhették el az igazságosságot, ha elfogadták Isten gondoskodását, ami nem volt más, mint a Fia (Ró 8:3, 4; Héb 7:18–28). Akik elfogadták Krisztust, azok igazságossá lettek nyilvánítva, de nem úgy, hogy kiérdemelték, hanem ajándékként kapták, és Krisztus „Istentől való bölcsesség lett [nekik], és igazságosság és megszenteltség és váltság általi szabadítás is”. Ennélfogva a valódi igazságosság egyedül Krisztus által lehetséges. Mindez Jehovát magasztalja, övé az érdem, mivel tőle származik minden igazságosság – tehát nem embereknek vagy a tetteiknek köszönhető –, „hogy úgy legyen, ahogy meg van írva: »Aki dicsekszik, Jehovával dicsekedjen«” (1Ko 1:30, 31; Ró 5:17).

Az igazságosság jutalma: Isten szereti az igazságosakat, és törődik velük. Dávid ezt írta: „Ifjú voltam, meg is öregedtem, de nem láttam az igazságost teljesen elhagyatva, sem utódját kenyeret kéregetni” (Zs 37:25). Salamon ezt mondta: „Jehova az igazságos lelkét nem éhezteti, a gonoszok sóvárságát azonban elveti” (Pl 10:3). Isten Jézus Krisztus által megítéli a lakott földet igazságosságban, és „új egeket és új földet” teremt, melyekben igazságosság fog lakni (Cs 17:31; 2Pt 3:13). Az ígéretnek megfelelően a föld végül az igazságosaké lesz; a gonoszok – akik ’váltságul’ szolgálnak az igazságosakért – ki lesznek irtva a földről, hiszen amíg uralmon vannak, az igazságosaknak nem lehet békéjük. A gonoszok javai az igazságosakéi lesznek, ahogyan azt a példabeszéd írja: „a bűnös gazdagsága. . . az igazságosnak van eltéve” (Pl 13:22; 21:18).

Aki rendületlenül kitart az igazságosságban, biztos lehet benne, hogy élvezheti majd Isten jóakaratát, és abban is, hogy a helyes szívállapotú emberek most és mindörökké helyeselt állapotban lesznek, hiszen „az igazságos emléke áldott [„időtlen időkig” megmarad], a gonoszok neve viszont megrothad” (Pl 10:7; Zs 112:6).

Tiszteljük az igazságosakat, és figyeljünk rájuk: Bölcsességre vall tisztelni azokat, akiket Jehova igazságosként tart számon, és a tanácsuk meg a feddésük szerint cselekedni, hiszen ez a javára válik azoknak, akik így tesznek. Dávid, akit Jehova igazságos emberek, azaz a szolgái és prófétái által feddett meg, ezt mondta: „Ha az igazságos ver engem: szerető-kedvesség az, ha megfedd: olaj a fejemre. Nem utasítaná el fejem” (Zs 141:5).

’Az igazságosság mellvértje’: Mivel a Biblia azt tanácsolja, hogy „minden megőrzendő dolognál jobban óvd szívedet, mert abból erednek az élet forrásai”, a keresztényeknek viselniük kell „az igazságosság mellvértjét” (Pl 4:23; Ef 6:14). Elengedhetetlen, hogy kövessük Isten igazságosságát – ami megvéd attól, hogy a szívünk rosszra vigyen minket –, hiszen esendő, bűnös emberekként csalárd és veszedelmes a szívünk (Jr 17:9). A szívet sokszor kell fegyelmezni, és sokat kell képezni. Egy keresztény ezt csak úgy tudja megvalósítani, ha szorosan ragaszkodik a Szentíráshoz, melyről Pál apostol azt mondja, hogy „hasznos a tanításra,  a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen”. Hálásan kell fogadnia a fegyelmezést, melyet azoktól az igazságos emberektől kap, akik így használják Isten Szavát (2Ti 3:16, 17).