EGYÉB
Illés és Elizeus prófétai tevékenysége
ILLÉS próféta volt, aki kivívta, hogy tegyenek próbát a Kármel-hegyen annak tisztázására, hogy ki az igaz Isten. Az északi királyságot megfertőzte a Baál-imádat. Illés azonban bátran kihívta Baál 450 prófétáját, hogy bizonyítsák be, hogy Baál az igaz Isten. Órákon át imádkoztak őrjöngve, de mindhiába. Illés ekkor kirakta az áldozatnakvalót, többször is leöntötte vízzel, és imádkozott Jehovához. Amikor tűz csapott le az égből, megemésztve az áldozatot és felnyalva a vizet, akkor a nép így kiáltott: „Jehova az igaz Isten!” Illés erre parancsot adott, hogy öljék meg Baál prófétáit (1Ki 18:18–40).
Ám amikor Illés megtudta, hogy Jezabel királyné meg akarja őt ölni, megijedt. Mintegy 150 km-en át menekült, egészen Beér-Sebáig, majd újabb 300 km-t tett meg a Sínai-hegyig. Jehova nem vetette el Illést azért, mert egy időre inába szállt a bátorsága, hanem biztosította afelől, hogy további prófétai feladatok várnak még rá (1Ki 19:1–18).
Illés utódja Elizeus volt. Amikor Elizeust szír harci szekerek vették körül, hitéből fakadóan felismerte, hogy valójában a szír hadsereg van bekerítve – méghozzá rengeteg, angyalok vezette szekér zárja körbe őket! (2Ki 6:15–17).